Feszítővassal felfegyverkezve, egy társasház lakóit fenyegetve akart bontott fém ablakkereteket megszerezni egy Vas megyei férfi

ugytudjuk.hu 2019-08-23 11:40:00
Most vádat emeltek ellene, és még a feszítővasat is elkobozták tőle.

A Sárvári Járási Ügyészség lopás kísérlete és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki engedély nélkül akarta megszerezni a bontott fém ablakkereteket 2018 októberében egy Sárvár közeli településen.

A vádirat szerint a vádlott a településen autózott, amikor észrevette, hogy nyílászáró csere miatt kibontott fém ablakkereteket helyeztek el egy társasház előtt az utcán. A vádlott elhatározta, hogy úgy jut pénzhez, hogy leadja az ablakkereteket a hulladékátvevő telepen, ezért megkereste a társasház közös képviselőjét és engedélyt kért a keretek elszállítására.

A közös képviselő azonban nem adta oda a 12 darab, 72.000 forint értékű keretet  a vádlottnak. A vádlott ennek ellenére elkezdte kitörni az üveget a keretekből egy feszítővassal, majd egy keretet be is rakott a teherautója rakodóterébe. Ekkor a társasház két lakója tetten érte a vádlottat, és felszólították, hogy hagyja abba.

A vádlott dühbe gurult, minősíthetetlen hangnemben ordibálni kezdett a két lakóval, egyiküket megveréssel és megöléssel is fenyegette, miközben kétszer feléjük ütött a feszítővassal, azonban mindkétszer megállította az ütést mielőtt az elérte volna őket, majd többször belerúgott az autójukba. A  lakók ekkor kihívták a rendőrséget. A vádlott, aki időközben az ablakkeretet kivette a járművéből és visszarakta a társasház elé, még a rendőrök kiérkezésekor is ordítozott, és azzal fenyegette az egyik lakót, hogy szétveri a fejét. A járőrök akadályozták meg, hogy a vádlott nekimenjen a lakónak.

A Sárvári Járási Ügyészség a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására, valamint a feszítővas elkobzására tett indítványt.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.