Ferenc pápa az emberek közötti békét és gondoskodást sürgette újévi beszédében

Pintér Bence 2021-01-01 18:29:59
„Érkezzék el az építkezés ideje a pusztítás helyett, az egymás közötti és a környezet iránti gondoskodással” – mondta Ferenc pápa.

Az emberek és nemzetek közötti békét és kölcsönös törődést nevezte az új koronavírus teremtette járványhelyzet tanításának Ferenc pápa újévi beszédében, amelyet a Vatikán interneten közvetített péntek délben. Az egyházfő az új esztendő kezdetét bátorításnak nevezte, reményét fejezve ki, hogy az előttünk álló év mindenki számára lehetőséget nyújt az emberi és lelki fejlődéshez. Az új év „legyen a gyűlölet és megosztás megszűnésének ideje, legyünk mindannyian egymás testvérei, érkezzék el az építkezés ideje a pusztítás helyett, az egymás közötti és a környezet iránti gondoskodással” – mondta Ferenc pápa.

Úgy vélte, hogy az új koronavírus-járvány elmúlt esztendeje megtanította az emberiséget, mekkora szükség van mások problémáival törődni és azokat megosztani. A „törődés szemléletének és kultúrájának fejlesztését" szorgalmazta közösségek és nemzetek között, a családokban és a munkahelyeken éppúgy, mint a nemzetközi színtéren. „Ez a magatartás vezet a béke útjára, mivel testvériségre alapozott társadalmat épít. Mindannyian (...) arra vagyunk hivatottak, hogy a békét építsük minden nap és minden helyszínen kezet nyújtva testvérünknek, akinek akár egy vigaszszóra van szüksége, akár gyengédségre vagy szolidaritásra” – jelentette ki a pápa.

Ferenc pápa a pápai lakosztály úgynevezett könyvtártermében állva olvasta fel beszédét, amelyet az Úrangyala-imádság (Angelus) előtt mondott el. Az egyház január elsején - 1967 óta – a béke világnapját ünnepli. Az imádság után Ferenc pápa fájdalmát és aggodalmát fejezte ki a Jemenben súlyosbodott erőszak miatt, és az „oktatás, gyógyszerek, élelem” nélkül maradt jemeni lakosságért imádkozott. Megemlítette a Nigériában az utóbbi napokban túszul ejtett püspököt is.

Ferenc pápa fájdalmas isiászra hivatkozva lemondta az újév délelőtti misét, amelyet Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár mutatott be a Szent Péter-bazilikában. A pápa legközelebb vasárnap mond Úrangyala-imádságot, amelyet továbbra is interneten közvetítenek.

Szólj hozzá!

Pliszé szúnyogháló: hatékony védelem a rovarok ellen

Sok gondot okozhatnak a szúnyogok egy nyári estén, amikor a friss levegő miatt szeretnénk nyitva hagyni az ajtót.

Télikert és négyévszakos terasz: melyik illik jobban az Ön életmódjához?

Fontos már az elején tisztázni, amit sokan télikertként keresnek, arra ma gyakran egy modern négyévszakos terasz a korszerűbb megoldás.

Ismét közel ötezer elsőévest vett fel a győri Széchenyi István Egyetem - több szakon jelentősen emelkedtek a ponthatárok

A tavalyi rekordév után idén is csaknem 4700 hallgató nyert felvételt a győri intézménybe. 

A Vasi turisztikában ismert Spilenberg Andrea lesz ideiglenesen a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője

Augusztus 1-tól december 15-ig szól a megbízatása. A végleges vezetőt pályázaton választják ki.

Technológiai fejlődés a raktározásban: A jövő tárolási megoldásai

Gondolt már arra, hogy milyen nagy átalakulások zajlanak manapság a raktározás terén? A technológia és a logisztika, különösen a raktározási megoldások területén lenyűgöző fejlődést mutatnak.

Minden korábbi rekordot megdöntve szeptemberben összesen 13 ezer 723 új hallgató kezdheti meg felsőfokú tanulmányait az ELTÉ-n

A tavalyinál 1140-nel több gólyát vett fel, így idén is az egyetem történetének legmagasabb felvételi létszámát érte el.

Részletfizetéssel is megvehetők a Sziget 2026 jegyei

Magyar BNPL-szolgáltató lett a Sziget részletfizetési partnere

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 3. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a Tisza programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.

A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után Győrben és Szombathelyen is drágulhatnak az albérletek

Az ingatlanpiaci szakértők szerint akár 5 százalékkal is emelkedhetnek a bérleti díjak az egyetemvárosokban, ahol a hallgatók és a munkavállalók ugyanazokért a lakásokért versenyeznek.

Öt munkatársat rúgtak ki a Vas Népétől

Köztük a Fidesszel nyíltan szimpatizáló Tömböly Ágnest is. Egy újságíró maga mondott el.

Pintér Bence összeszedte a tíz legfontosabb ügyet, amelyben szerinte még nem született végső elszámolás

A győri polgármester szerint több ügy már a hatóságok előtt van, a folyamatok lassúsága azonban nem jelenti azt, hogy az önkormányzat elengedte volna őket.

Keresik Győr legfinomabb nyári édességét: elindult a „Győr Fagyija 2026” pályázat

Hagyományos és mentes kategóriában is várják a győri cukrászdák és fagylaltozók jelentkezését, a végső győzteseket a közönség választja ki.

Biciklivel a Zrínyi utcai lezárásnál: olvasói kérdésre válaszolt a győri Útkezelő

A Zrínyi utca felújítása miatt a kerékpárosoknak egy rövid szakaszon a járdát kell használniuk, az Útkezelő szerint a KRESZ ezt ilyen esetben lehetővé teszi.

A Forma-1-es Magyar Nagydíjon mutatja be fejlesztéseit a Széchenyi István Egyetem

A győri intézmény az egyetlen magyar egyetemként önálló kiállítóként lesz jelen a Hungaroringen.

Egy napra leáll a melegvíz-szolgáltatás a győri távhős lakásokban

Július 29-én karbantartás miatt csaknem egész nap szünetel a szolgáltatás Győr teljes távhőkörzetében.

Pintér Bence aláírta a belépési nyilatkozatot: Győr kezdeményezte csatlakozását a Magyar Önkormányzatok Szövetségéhez

A polgármester szerint új érdekképviseletre van szükség az önkormányzatok számára.

Mit érdemes tudni az argentin Petit Verdot kapcsán?

Ahogy az ősz megérkezik és a napok rövidülnek, mindannyian vágyunk egy kis melegségre és kényeztetésre.

Fogatok, családi programok és lovas hagyományok – szombaton Győrszentivánra várják az kikapcsolódni vágyókat

Egész napos fogathajtó verseny, gyermekprogramok és önkéntes lehetőség is várja a látogatókat július 25-én.

8 közterületen viselkedni nem tudó embert állítottak elő Szombathelyen

A vasútállomás környékén is szétnéztek a rendőrök.