Gyorsan megy az idő: Az első FLIRT-ök is átesnek a nagyjavításon

Papp László Tamás 2020-11-07 11:16:00
4,9 milliárd forint európai uniós forrással támogatják az elővárosi motorvonatflotta egységesítését.

A 2006 és 2010 között beszerzett hatvan darab FLIRT motorvonat típusa azonos a 2013-2016 között beszerzett hatvanhárom járműével, azonban a Stadler folyamatos járműfejlesztésének köszönhetően a későbbi beszerzésű járműflottába bizonyos területeken már az időközben megváltozott utazási igényekhez igazított részegységek kerültek. Ezért döntött úgy a vasúttársaság, hogy a régebbi flotta felszereltségét az újabb, kék-fehér színű FLIRT-ökhöz igazítja. A korszerűsítéstől az utasok elégedettségének javulását, az utasszám további emelkedését, valamint az üzemeltetés és a karbantartás hatékonyságának további javulását várják – olvasható a MÁV közleményében.

A teljes flotta belső egységesítése érdekében a Stadler Konzorciumnak számos feladatot és fejlesztést kell végrehajtania.  2022 végéig korszerűsítik például az utastájékoztató-rendszert, amelynek köszönhetően korszerű monitorokon lehet majd értesülni az utazással, menetrenddel kapcsolatos információkról, például a várható érkezési és indulási időkről, a csatlakozási lehetőségekről, valamint a rendkívüli eseményekkel kapcsolatos tudnivalókról. Laptopok, mobiltelefonok töltéséhez használható dugaszoló aljzatokat és USB-töltőket szerelnek be az ülések mellé. Tovább fejlesztik az ajtóknál beszerelt mozgássérült-emelőket, amelynek köszönhetően a liftet használók már nem csak szemből, hanem oldalról is fel tudnak szállni a járműre a keskenyebb peronokról.

Fotó: MÁV

A mosdók belső felületét graffiti- és karcálló fóliával fedik be. A vakok és gyengénlátók egyértelmű eligazodása és tájékoztatása érdekében Braille-írásos szövegeket helyeznek el a fedélzeten. Az utasbiztonság fokozása érdekében korszerűsítik a videós térfigyelő rendszert, a képminőség javulása mellett a készülékek éjjellátó funkcióval is rendelkeznek majd. A vezetőállás tabletdokkolóval egészül majd ki, amelyen a járművezetők az aktuális menetrendet tudják nyomon követni. A piros járművek az újabbakkal megegyező kék-fehér külső színvilágot kapnak; a külső átalakítás 2023 végére készülhet el mind a hatvan motorvonat esetében. A hatvan FLIRT motorvonat szolgáltatási színvonalának korszerűsítése érdekében a MÁV-START a Stadler Trains Magyarország Kft., a Stadler Magyarország Vasúti Karbantartó Kft. és a G-SIS Integrations Informatikai Zrt. alkotta Stadler Konzorciummal kötött szerződést; a munkálatokat Celldömölkön végzik.

Szólj hozzá!

Vázolta a celldömölki kórház további sorsát a TISZA-kormány

A cél, hogy minden magyar állampolgár bárhol az országban megfelelő, biztonságos és magas színvonalú ellátáshoz jusson.

Ünnepi kalandok a gyerekeknek: új epizódokkal készülnek a népszerű sorozatok

Az ünnepi időszak közeledtével a gyerekek izgatottan várják, hogy új részeket láthassanak kedvenc műsoraikból.

Végre: alaptörvény-ellenes a szolidaritási hozzájárulás több szabálya – Győr 13 milliárd 100 millió forint miatt fordult az Alkotmánybírósághoz

Pintér Bence a kezdetektől azt mondja, hogy a városra kirótt összeg és annak beszedési módja elfogadhatatlan, júliusban pedig a győri közgyűlés egyhangú támogatásával alkotmányjogi panaszt is benyújtottak.

Kokóst csíptek el a rendőrök Szentgotthárdon

A férfi Ausztriában vette a drogot.

Felújítási praktikák bérbeadás előtt: mit javasolt felújítani?

Amikor egy ingatlant kiadásra szánsz, fontos olyan fejlesztéseket végrehajtani, amik nemcsak javítják a látványt, de a bérlői igényeket is kielégítik.

Elhunyt Brenner József

Vas megye díszpolgára 92 éves volt.

Növeli üzletrészét a Haladás 1919 Kft.-ben Schäfer András

Egy kicsit nagyobb tulajdonos lesz a kistulajdonos.

Magyar Péter szerint az ország működik, és soha többé nem hagyja, hogy megvezessék, cserbenhagyják vagy elárulják

A miniszterelnök 133 nappal a kormány megalakulása után az Országgyűlésben beszélt az eddigi intézkedésekről, az uniós forrásokról és az ellenzék korábbi vádjairól.

Percek alatt elfogyott a lecsó és a csülökpörkölt, több mint 330 ezer forint gyűlt össze a hétvégén a győri vásárcsarnokban

A Nyitott Piacok Napján ezúttal nemcsak bevásárolni lehetett: a jótékonysági főzés bevételével a vakok és gyengénlátók megyei egyesületét támogatták.

Kisebb szabálytalanságokat tárt fel a kormányhivatal az Oladi platón végzett munkánál

A Greenpeace Magyarország bejelentése után azonnal hatósági vizsgálat indult.

Áldozz időt a lefolyók tisztítására!

Egy eldugult lefolyó igazi rémálom.

Óránként 77 millió forint: Győrben és környékén is lenne helye az autópálya-koncesszión megspórolt pénznek

A 82-es új győri bevezetőjét már 2024-ben át akarták adni, az északnyugati elkerülő továbbra is csak előkészítés alatt áll, és a 81-es főút fejlesztése is régóta napirenden van. 

Húsz év fegyházat kért a győri ügyészség a 12 éves féltestvérét szexuálisan bántalmazó férfira

A vád szerint a férfi életveszélyes sérüléseket okozott a mozgásképtelen gyermeknek, majd azt állította, hogy útközben megtámadták őket.

„Józanul is boldogan” – fotópályázatot hirdetnek Győrben, a legjobb képeket az ÁRKÁD-ban állítják ki

Akár 100 ezer forintos utalványt is érhet egy jól elkapott pillanat, a pályaműveket október 18-ig várják.

Eltűnt Bebes István főkonzuli köszöntője a düsseldorfi konzulátus weblapjáról

A diplomáciai poszt további sorsa miatt a Magyar Közlönyt kell figyelnünk.

Valódi biztonságérzet költséghatékonyan: álriasztók és álkamerák szerepe

A mai világban egyre inkább szükségünk van arra, hogy otthonunkat és egyéb ingatlanjainkat nagyobb biztonságban tudjuk.

Nyilvános Orbán Viktor kötcsei beszéde, amiben öt hónap után megfejtette a választási vereség okait: mindenki összeesküdött ellenük, most pedig harcolni kell!

A volt miniszterelnök még mindig Brüsszelről, külföldi titkosszolgálatokról, és a Soros-hálózatról regélt – arról már jóval kevesebb szó esett, hogy neki személyesen mi köze volt a Fidesz földrengésszerű vereségéhez.