Felhős vasárnapunk lesz

Vágvölgyi Bálint 2018-12-09 08:08:00
És még eshet is.

Vasárnap sok felhő lesz felettünk, csak helyenként lehetnek rövid napos időszakok, ugyanakkor többfelé kell számítani kisebb esőre, északon kezdetben ónos esőre, majd napközben itt havas eső is előfordulhat, írja az Időkép.

Hajnalra elsősorban keleten, délkeleten és délen pára, köd is kialakulhat. Sokfelé élénk, a Dunántúl északi felén erős lesz a déli-délnyugati szél. A minimum-hőmérséklet -3 és +4 fok között alakul, délután pedig 2-11 fokot mérhetünk, északon lesz hidegebb.

Kettősfronti hatás.

Szólj hozzá!

A Vasvári Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el

Jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzése a cél.

Hivatalosak az augusztus 20-i győri programok 

Egy kvízjáték már ma elkezdődött. 

Továbbra sem tud drága használt autót venni a magyar

A piac 40%-a 2,5 millió forint alatt cserél gazdát. 

Vádat emeltek egy sofőr ellen Szombathelyen, aki halálos közlekedési balesetet okozott

Mindkét fél hibázott, de a motoros sajnos a helyszínen életét vesztette. 

Orbánék az internet helyett az Arénában gyűlnek össze szeptemberben

Új fideszes találmány a digitális honfoglalás offline.

Ákos zárja a nyarat Győrben 

A város a szokásos ingyenes koncerttel búcsúzik a vakációtól.

Akár 39 fok is lehet a héten

Tiszta erőből nyár.

10 külügyi vizsga vár Bebes Istvánra ahhoz, hogy főkonzul lehessen

Szeptembertől Düsseldorfban látja el a feladatot.

El akarta hallgattatni a molesztált diáklányokat az igazgató, most mégis újra kinevezhetik a Soproni Tankerület egyik általános iskolájában

A direktor bevédte volna az első fokon szeméremsértésért elítélt néptánctanárt, őt pedig a tankerület.

V.Németh Zsolt Szentpéterfán beszélt arról, hogy árvizek tekintetében Magyarország az egyik legveszélyeztetettebb Európában

Vas vármegyében az árvíz utáni helyreállításra összesen több mint 560 millió forintot fordítanak.