Február óta nem hajlandó megmondani a felszámoló, hogy kifizették-e a szombathelyi Nagyszálló vételárát

Farkas Bazsi 2020-04-03 03:06:00
Közel 600 millió forintért cserélt volna gazdát az épület.

Ahogy arról korábban is írtunk már eléggé zavaros a szombathelyi Nagyszálló adásvétele. Január 22-én tartottak Szombathelyen rendkívüli közgyűlést, aminek egyetlen napirendi pontja volt. A testület arról döntött, hogy az önkormányzat éljen-e elővásárlási jogával a Nagyszállót illetően. 

Legutóbb ugyanis 2019 novemberében írtak ki nyilvános pályázatot az épület megvételére. A pályázati felhívás szerint az épület jelenleg nettó 420 millió forintot ér, az adásvételi minimálárat viszont csupán 355 millió forintban határozták meg. 

 
És ekkor jött a Krosnow Property Kft., egy cég amelyik a szükségesnél drágábban szeretné megvenni az épületet, hiszen bruttó 597 millió 408 ezer forintot ajánlott ért - írtuk korábban.

A szombathelyi önkormányzatnak azonban elővásárlási joga van, így arról kellett dönteni, hogy kifizesse-e a közel 600 millió forintot a város vagy sem. 

A közgyűlés végül úgy határozott, hogy nem fizet ki a kikiáltási árnál 250 millió forinttal többet. Egyébként is spekulációt sejtettek az ügy hátterében, így hát elálltak a vásárlástól. Sőt, azt is határozatba foglalták, hogy amennyiben nem jön létre az adásvétel, akkor kezdeményezzék a felszámoló cég, Felszámolói Kamarai Névjegyzékéből történő törlését.

Két cég közötti pénzmozgásról van szó, és mivel nem érint közpénzt az ügy, így annak részletei nem nyilvánosak. Ha azonban meghiúsul az adásvétel a szombathelyi polgármesternek el kell járnia, így az önkormányzatnak mégiscsak kell, hogy információja legyen az adásvétel sikerességéről. 

Két határidőt határozott meg a közgyűlés. Alapból 8 napot adtak arra, hogy a vevő kifizesse a vételárat, ha azonban ehhez szüksége lenne hitelre, akkor 60 napot adtak a fizetésre. Mindkét határidő lejárt, így az önkormányzathoz fordultunk, hogy érdeklődjünk, lett-e új tulajdonosa a Nagyszállónak.

A jegyző válaszában azt írta:

Polgármester Úr 2020. február 27. napján kereste meg a felszámolót (dr. Koller   Mihály Dávid felszámolóbiztos), hogy adjon tájékoztatást a jogügyletről, 

de válasz eddig nem érkezett. 

Mindezek miatt ismételten levélben, határidő kitűzésével  fordulunk a felszámolóhoz.

Ezt követően fogjuk megvizsgálni a további esetleges intézkedések lehetőségét.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy az önkormányzatot be akarták ugrasztani egy felesleges ingatlanvásárlásba. Erősen feltételezhető ugyanis, hogy a vevő csak azért bukkant fel ilyen gyorsan Nemény András (Éljen Szombathely!), polgármesterré választása után, mivel Nemény egyik választási ígérete az volt, hogy az önkormányzat lépéseket tesz arra, hogy megmentse a Nagyszállót, aminek egyik lépése az, hogy megvásárolja. 

Nemrég írtunk Gömbös Sándorról, arról a legendás vasi vendéglátós szakemberről, aki korábban oroszlánrészt vállalt abban, hogy megmeneküljön a Nagyszálló. A nem mindennapi történetet itt olvashatjátok

Szólj hozzá!

5 jel, hogy a vállalkozásod kinőtte a régi működési rutint

Vannak pillanatok, amikor egyértelművé válik, hogy a régi módszerek már nem tartanak lépést a vállalkozásod növekedésével.

Távozott a Vas Népe, a Kisalföld, és a KEMMA összevont divízió főszerkesztője

A továbbiakban Pásztor Zoltán megbízott főszerkesztőként irányítja a szakmai munkát.

A lakás komfortja sokszor egyetlen rossz döntésen múlik

Egy otthon kényelmét könnyű természetesnek venni egészen addig, amíg valami nem működik úgy, ahogy kellene.

Felolvasólánccal és ingyen elvihető könyvekkel ünneplik az Olvasás Világnapját Győrben

Szeptember 8-án a Honvéd Ligetben várja programokkal a győrieket a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér.

Locsolással kezelték a felbontott azbesztes zúzalékot Bükön

Megkaptuk a 25 tonna szennyezett kőzet felszedésének protokollját.

Női seriff lesz a városban: megválasztotta az Országgyűlés Unger Annát a vagyonvisszaszerzési hivatal élére

137 képviselő támogatta az NVVH új elnökét - a hivatal szeptember 1-jén kezdi meg működését.

Ismét nem működik a röntgengép Sárváron 

Celldömölkre kell utazniuk a betegeknek.

Az önálló varrógépkezelés művészete: tanfolyamok, amik segíthetnek

Sokan álmodoztak már arról, milyen lenne önállóan kezelni a varrógépet és saját ruhadarabokat alkotni.

Gyere! Mutatjuk, mit csinálj Győrben a nyár utolsó hétvégéjén!

Zajlanak a bornapok, de rengeteg minden mást is kínál a város. 

Jó hír a győrieknek: szeptember 1-jén újra megnyitják a Zrínyi utat, és a buszok is visszatérnek eredeti útvonalukra

Az iskolakezdésre befejezik a legfontosabb munkákat, a járdák helyreállítása azonban még szeptember első felében is folytatódik.

Diószegi Judit: A jogerős ítélet előtt is van lehetőség kényszerintézkedések alkalmazására

A TISZA Párt győri országgyűlési képviselője szerint félreértésre adhat okot az NVVH elnökjelöltjének meghallgatásán elhangzott kijelentés a jogerős ítéletekről.

DÖNTÉS - Leaszfaltozza az azbeszttel szennyezett utakat a szombathelyi önkormányzat!

Jövő hét hétfőn rendkívüli testületi ülésen engedhetnek zöld utat a képviselők Nemény polgármester akaratának.

Jelentős változások jönnek Győr vasúti közlekedésében: több vonat helyett pótlóbusz közlekedik hamarosan

Szeptember 11. és 22. között pályakarbantartás miatt vágányzári menetrend lép életbe, az utazóknak hosszabb menetidővel is számolniuk kell.

Győriek figyelem: szombaton ismét a Tarcsay utcába költözik a Dunakapu téri piac

A Győri Bornapok miatt egy napra visszatér korábbi helyére a sokadalom, a Tarcsay parkolóban pedig már péntek estétől változik a forgalmi rend.

Borítékolható einstand: állami kézbe kerül az MCC, a Batthyány Lajos Alapítvány és Áder János Kék Bolygója

Augusztus 31-től megszűnik a három szervezet különleges vagyonkezelői státusza, feladataikat és vagyonukat az állam veszi át – jelentette be Magyar Péter.

Jelentett a KSH: 754 700 forint volt a bruttó átlagkereset júniusban

A nettó átlagkereset 529 700 forintot tett ki, a medián ugyanakkor ennél jóval alacsonyabb, nettó 438 ezer forint volt.

Iskolafelújítások Győrben: idén 19 intézményben végeznek munkákat önkormányzati forrásból

Az állami fenntartású iskolák karbantartására 39 pályázat érkezett közel 123 millió forint értékben, ezek közül 19-et tudott támogatni a város.

Mi is az a központi hővisszanyerős szellőztetés?

A modern technológia már az otthonok légcseréjében is kulcsszerepet játszik.