FBI által körözött bűnözőket fogtak el Budapesten

Vágvölgyi Bálint 2019-09-14 11:20:00
A Készenléti Rendőrség munkatársai kapták el a két férfit.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodával (FBI) együttműködésben őrizetbe vettek két, Budapesten bujkáló férfit, akiket nemzetközi elfogatóparanccsal köröztek - közölte a rendőrség szombaton a honlapján.

Közölték: az amerikai hatóságok átutalásos csalás bűntett elkövetése miatt adtak ki elfogatóparancsot egy 44 éves amerikai állampolgár ellen.

A férfi által vezetett csoport amerikai befektetőktől összesen 3,5 millió dollár értékben csalt ki pénzösszegeket jelentős hozamú befektetések ígéretével, amelyeket azonban nem teljesítettek. A férfit a VIII. kerületben fogták el. Szintén az Egyesült Államok körözte azt a 28 éves francia-izraeli állampolgárt, aki egy olyan nemzetközi bűnbanda tagja volt, amely több tízezer amerikai sértettet - jellemzően nyugdíjast - károsított meg kisösszegű megtakarítások jelentős hozamú befektetésének ígéretével. 

A szervezetten működő elkövetők több országban - így Mauritiuson és Ukrajnában - is működtettek "hívásfogadó központokat" és erőszakos stílusban, vissza nem térő és egyszeri lehetőség ígéretével vették rá a magánszemélyeket az átutalásokra. 

Az elkövetők összesen 145 millió dollár kárt okoztak az amerikai sértetteknek. Az ebben az ügyben kiszabható büntetési tétel felső határa húsz év szabadságvesztés. A férfit a főváros VI. kerületében fogták el. A rendőrök mindkét férfit kiadatási őrizetbe vették, az Egyesült Államok részére történő kiadatásukról a későbbiekben dönt a bíróság.

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.