Nemrég írtunk róla, hogy a szombathelyi Kresz-park mennyire lepusztult az évek során, szeméthegyek, szétrohadt épületek, rozsdásodó játszótér és természetesen a szénné égett kaszinó, mellyel három év alatt sem sikerült kezdeni semmit, holott életveszélyes.
Cikkünkön felbuzdulva egyik olvasónk - aki ráadásul szabadidejében sokat fényképez - minden bátorságát összeszedve bement az épület belsejébe és megörökítette a benti állapotokat. Szerencsénkre az exkluzív képeket eljutatta szerkesztőségünkbe így most először láthatja a "nagyvilág", mi rejtőzik a romok alatt. Egészen medöbbentő az a látvány, amely elénk tárul. Ha nem tudja az ember, pontosan mit is lát, simán azt hihetné, hogy egy horror vagy apokalipszissel foglalkozó film helyszíne.
Szó szerint a hideg futkosott a hátamon, miközben néztem a romokat, az ott heverő kabátokat, fél pár női cipőket, a piálásra, drogozásra és alvásra kialakított zugokat, ahol hegyekben állnak az üres koccintós flakonok. A sarkokat mellékhelyiségnek használták és használják a mai napig, a falak tele vannak trágár firkálmányokkal és náci szimbólumokkal és jól látható, hogy kamaszok és gyerekek is rendszeresen bejárnak az épületbe, amelynek gontolatába szó szerint beleszédülök. Elvégre bármikor összeomolhat a város hírhedt 'szellemkastélya'.
Ezredszer is felmerülnek a már annyiszor hallott kérdések: Meddig hagyják ezt így? Mikor bontják el az életveszélyes épületet? Mi a fenére várnak, hogy tragédia történjen?
És most jöjjenek a fotók:







| Az épület története: A Szombathely belvárosában, a Puskin (Kresz) parkban lévő épület még a 19. században épült, eredetileg a Batthyány család tulajdona volt, tőlük vette meg aztán Brenner János építész és családja, aki saját elképzelései alapján neoreneszánsz jellegű, historizáló épületté alakította át, amelynek teljes berendezése is a 19. század utolsó harmadának ízlését tükrözte. 1935-ben a város tulajdonába került, így a Brenner család volt az utolsó nemesi származású tulajdonosa a villának. Az épület ezután volt minden. Tankerületi igazgatóság, a második világháború után úttörőház és az Orlay-Fürst Szakiskola is használta. A rendszerváltás után a kisbefektetői botrányokkal övezett Radius Hungaricus Rt. székháza volt és csak ezután, 1993-ban vásárolta meg a Kretschmer Casino Szombathely Kft., akik végül megnyitották a kaszinót, aminek üzemeltetésére 10 éves koncessziót kaptak, mivel a műemlék épületet (mely a szocializmus alatt rendesen lepukkant) teljesen felújították. A megnyitó '93 májusában volt és nagy eseménynek számított. Legemlékezetesebb pillanata kétségkívül az akkori polgármester, Wagner András nyitó pörgetése volt, mellyel nem kevesebb, mint 14 ezer schillinget nyert, amit a városban élő beteg gyermekek javára ajánlott fel. A kaszinó működését hamarosan sötét fellegek kezdték el beárnyékolni. A lakók egyre dühösebbek lettek az éjszakai élettel járó kellemetlenségek miatt és a felügyeleti szervek is egyre többször kezdeményeztek vizsgálatot. 1997 októberében a vizsgálatok után a Szerencsejáték Zrt. megállapította, hogy a fenntartó rengeteg pénzzel tartozik az államnak, de fizetni nem hajlandó. Végül a kaszinót 6 év működés után, 1999-ben zárták be, az éttermet és szórakozóhelyet pedig a kétezres évek elején. Nem sokra rá vandál behatolók feltörték az épületek, összetörték a berendezést, a tető a folyamatos beázások miatt több helyen is leszakadt és hajláktalanok foglalták el a helységeket. 2016 áprilisában tűz ütött ki és a kaszinó tetőszerkezete teljesen leégett. Azóta sem csináltak vele semmit, életveszélyes és még mindig ott áll a Kresz park végében. |



















November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.
A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva.
Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.
Győri Ítélőtábla kimondta, hogy a börtön megsértette az apa magán- és családi élethez való jogát.
Az ítélet jogerős.
Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek?
A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.
Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot.
Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.
Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.
A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.
5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.
Csak kitartóan kellett kérni.
Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.
A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.
Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.
A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.
Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.