Fotók: Magócsi Márton

Ez az iskola nem mondott le az oktatás feketebárányairól

Abcúg
2019. október 24. csütörtök, 11:32
Nehéz családi körülmények közül érkező, a legrosszabbként emlegetett diákok megmentésére adta a fejét egy dunaújvárosi mentálhigéniás általános és szakközépiskola.

Az alternatív iskolában felismerték, hogy rossz alapokra nem lehet várat építeni, ezért kis csoportokban, 35 perces órákon, a tudásszintnek megfelelően, sokszor az alsós tananyagig visszamenőleg tanítják a középiskolásokat. A gyerekek között kialakult konfliktusokat mentorokkal és kutyákkal kezelik. A kilencedik évfolyamot pedig teljesen kivették az oktatásból, velük az iskolán kívül egy kis parasztházban foglalkoznak, egy éven keresztül csak a személyes bajaikra és iskolaundorukra keresik a gyógyírt.

 

Lassan már a csapból is a különböző alternatív iskolák folynak, de olyanról ritkán hallani, hogy szakképző iskolában elképesztően problémás fiatalokon próbálgatnák a modern tanítási formákat, ráadásul még csak nem is Budapesten, hanem vidéken. A szakképző iskolák diákjai nem a tanulásba fektetett energiájukról és motivációkjukról híresek, a tanárok se mennek szívesen hozzájuk tanítani, egyfajta feketebárányai az oktatásnak. A dunaújvárosi Pentelei Mentálhigéniás Általános Iskola, Szakképzőiskola és Gimnázium azonban nem mondott le ezekről a nehéz gyerekekről, hanem onnan kezdik újra az oktatásukat, ahol korábban elakadtak.

 

A Penteleiben nincs olyan gyerek, aki ne küzdene valamilyen problémával, korábbi iskoláikban mindannyian a nehéz diákok voltak, akik végigbugdácsolták az éveket. Az iskolának nem az a célja, hogy valahogyan letuszkolja a tananyagot a diákok torkán, hanem, hogy egészséges felnőttek legyen belőlük, és egy olyan biztonságos közeget teremtsenek nekik, amit az otthoni környezetük nem tud megadni.

 

Ennek érdekében az iskolában maximum 12 fős csoportban, tudásszintnek megfelelően tanulnak a gyerekek, az órák reggel kilenckor kezdődnek és maximum fél kettőig tarthatnak, az időtartamuk pedig 35 perc. Az iskolában minden gyerek egyénileg halad, projekt és élménypedagógia alapon tanítanak a tanárok, akik folyamatosan az új megoldásokat keresik a problémakezelésre. A problémás gyerekek konfliktusait mentorokkal és kutyákkal orvosolják, a kilencedikesek pedig az iskolán kívül egy parasztházban kezdik a középiskolát, ahol nem a tananyagot, hanem önismeretet tanulnak.

 

A legtöbb gyerek hatalmas feszkóval érkezik reggel

 

Reggel nyolcra érkezett az Abcúg riportere Dunaújvárosba az iskola épületéhez, ami kívülről inkább tűnik egy gyár vagy egy raktárépületnek, csak egy színes tábla és a bejárat körül lézengő diákok jelzik, hogy valójában itt tanítás folyik.

 

,,Az a jó ebben az iskolában, hogy rövidebbek az órák és családias a hangulat. Nekem ez nagyon kellett akkor, amikor idejöttem, hogy családi környezetben legyek” – meséli az első tanórára várakozó Varga Dorina 12. osztályos tanuló, aki a cukrász szakma megszerzése után most az érettségit készül letenni.


 

 

A legtöbb iskolával ellentétben a Penteleiben a tanítás csak kilenc órakor kezdődik, de a gyerekek bármikor érkezhetnek 8 és 9 között, ha épp úgy jár a buszuk, vagy a szüleik korán járnak dolgozni. Ilyenkor, hogy a korán érkező diákok ne csak lézengjenek, a folyosón az iskola különböző foglalkozásokat kínál nekik, ezt hívják Önindítónak. Ekkor éppen két teremben folytak a foglalkozások, az egyikben a nagyobbak pinpongoztak és zenét hallgattak, a másik szobában pedig az általános iskolások társasjátékoztak két tanítónővel.

 

Az iskola igazgatónője, Könyves Ágnes azért találta ki az Önindítót, mert azt látta, hogy a gyerekek hatalmas feszültséggel érkeznek meg az iskolába a sokszor rossz családi körülmények miatt. Az Önindítón van lehetőségük megnyugodni, beszélgetni a tanárokkal a problémáikról vagy egyszerűen egy kis játékkal ráhangolódni a napra. A diákok előre tudják, hogy milyen foglalkozásokon vehetnek részt, a tanárok néha íjászkodást, zumbát, gerinctornát, harcművészetet tartanak reggelente, de mindig van lehetőség szabad programra is.

 

 

 

Az iskola épülete kicsit szedett-vedett, kopott, az osztálytermekben lenyúzott kanapén ugrálhatnak a gyerekek, a sarokban a földön sorakoznak a játékok, és most épp a falakat is összefirkálhatták a diákok, mert a szülők hamarosan festeni fognak. Az iskola különbozősége, az, hogy itt másképp gondolkodnak, inkább a gyerekek folyosóra kitett rajzaiból, a raklapból készült virágtartóiból, vagy éppen a falra kiragasztott emberi jogokról szóló kártyákról érzékelhető.

 

Biztonságos környezetet akartam teremteni

 

Az iskolát Schiff Ágnes alapította 25 évvel ezelőtt, aki varrónő volt, és először csak szabást-varrást kezdett el tanítani helyi lányoknak. A nő viszont remekül értett a konfliktuskezeléshez, ezért leginkább a problémás gyerekek találták meg, egy idő után pedig a szülők kezdték el noszogatni az asszonyt, hogy hozzon létre egy iskolát. Az iskola végül el is indult, és a város hőközpontjában kialakított termekben tartották a különböző szakmunkás órákat. Vele kötött barátságot jópár évvel később Könyves Ágnes, a jelenlegi igazgatónő, akinek az iskola a mostani formáját köszönheti. Az igazgatónő korábban egy székesfehérvári elit iskolában tanított, a férje miatt költözött Dunaújvárosba, és vette át az iskola vezetését 2012-ben.

 

(Balra Könyves Ágnes igazgatónő)

 

,,Amikor idejöttem, az volt az első, hogy beültem a kocsiba és végiglátogattam az összes gyereket, hogy lássam, milyen körülmények között élnek, mert azt tudtam, hogy nem úgy, mint az elit gyerekek, de nem tudtam, hogy milyen az a nem. Ekkor tapasztaltam meg a kemény magyar valóságot, az igazi mélyszegénységet. Elgondolkodtam, hogy mit lehet mindezzel kezdeni. Abból indultam ki, hogy a gyerek legyen a közzéppontban, köré építsünk ki valamit, hozzunk létre egy olyan biztonságos környezetet, amiben tud működni, mert ha ilyen helyzetből érkezik, akkor nem csodálkozom rajta, hogy nem akar tanulni”

 

– magyarázza a maga is nyugalmat sugalló igazgatónő.

 

Könyves Ágnes az alapító szemléletét, a problémás gyerekeken való segítést akarta mindenképpen továbbvinni, ezért mindent a diákok bajai köré épített fel. Az iskolában pedig nincs olyan gyerek, akinek ne lenne valamilyen problémája, legyen az kisebb tanulási zavar, diszgráfia, diszlexia, magatartászavar, de az iskola fogad enyhe értelmi fogyatékosokat is, akik külön fejlesztő csoportban tanulnak egy gyógypedagógussal. Az intézmény egyedül olyan diákokat nem vesz fel, akik valamilyen gyógyszert szednek, mert őket az iskola módszereivel nehezen tudnák kezelni, de a tanárnő szerint valójában ez sem elkerülhető, mert sokszor sírva érkeznek hozzá a szülők, hogy sehova nem veszik fel a gyereket.

 

Az iskolában eleinte csak a szakképzés működött, de a szülők javaslatára elindult az általános iskola, később pedig, amikor a szakképzést az állam kivette az iskolák kezéből, akkor a gimnáziumot is létrehozták. Jelenleg az iskolában 28 pedagógusra 230 gyerek jut, akiket kis csoportokba osztanak be nagyjából életkor, de leginkább tudásszint és képességek alapján.

 

Könyves Ágnesnek az a tapasztalata, hogy az ő gyerekeik nem tudnak 25 percnél többet figyelni, ezért az órák csak 35 perc hosszúak, amiből az első tíz perc inkább csak ráhangolódás. A fontosabb tárgyakat, vagyis a matekot, a magyart és az idegen nyelvet éppen ezért dupla órában tartják. A tanterv teljes mértékben a NAT-ra épül, csak éppen sokkal kevésbé mélyebben tanítanak egy-egy témát, mert inkább a készségek elsajátítását, mint az ismeretek felhalmozását tartják fontosnak.

 

A Pentelei egy alapítványi iskola, ami állami normatíva alapján működik, de ahhoz, hogy az iskola jelenlegi formájában tudjon működni, havonta 10 ezer forintos hozzájárulási díjat kérnek a szülőktől.

 

Rossz alapokra nem lehet várat építeni

 

Hamarosan becsöngetnek, egyre több diák beszélget a folyosón, az Önindítóról is szépen lassan szivárognak ki. A gyerekekről ránézésre is meg lehet mondani, hogy egy normál iskola szemében ők lennének a problémások, néhányuk kirívóan öltözödik, mások meg a kapucnijukat húzzák annyira a fejükre, hogy éppen csak a szemük látszódjon ki, miközben nagy fülhallgatóval a fejükön zenét hallgatnak. Mégis az egész iskolát átlengi valamiféle nyugodtság, amit az igazgatónő személye és minden pedagógus csak úgy áraszt magából.

 

 

Az egyik óra egy felkészítő csoport, a MAMA-programosok, akik 6-7-8-os diákokból tevődnek össze. A MAMA-program a szintes tanítási rendszer egyik eleme, amit az iskola igazgatóhelyettese, Krehó Edit hozott létre. Krehó Edit matek tanárként úgy látta, hogy a gyerekek szokszor azért nem tudnak matematikai egyenleteket megoldani, mert szövegértési problémáik vannak. Ekkor fogtak össze a magyar tanárral és hozták létre a szintes tanítási rendszert.

 

A szintes tanítási rendszer lényege, hogy a diákokat matekból, magyarból és idegennyelvből nem osztályok szerint tanítják, hanem tudásszintjüknek megfelelően. Az első szinten vannak a MAMA-programosok, akik bár lehet, hogy felsősök, egy alsós szintjén vannak az említett tárgyakból, ezért az alapoktól tanulnak, például betűket, összeadást-kivonást. A második szinten már azok vannak, akik középhaladók, ők már matekból például tanulnak osztást és szorzást is. A harmadik szinten pedig a legjobbak vannak, akik már szöveges feladatokat is meg tudnak oldani.

 

,,Próbáljuk azokat a hiányokat pótolni, amiket az állami iskolában nem tudtak megtanulni, mert nem segítettek nekik a tanárok, hanem csak továbbmentek és továbbmentek az anyaggal. Ezért egy idő után a diák már csak megbukni tud, mert nincs mire építenie. Úgyhogy onnan kezdjük, hogy betűk meg szavak, mert amíg nincs tisztában azzal, hogy mit szerente leírni, addig én akarhatok bármit” – magyarázza a tanárnő.

 

 

A MAMA-programosoknak most épp magyar órájuk van, hét diák ül körben, egy pedig a sarokban a babzsákokon, mert neki nem volt kedve asztalhoz ülni. A tanárnő lábánál két pásztorkutya fekszik, akik állandó díszvendégei az órának, de a gyerekek azt állítják, hogy nem vonják el a figyelmüket, csak akkor, ha unalmas az óra.

 

Tanárnő: Írjátok le azt a szót, hogy völgykatlan!

Diák: Mi? Mi van? Jó, én ezt leírom.

Tanárnő: Ugyanígy?

Diák: Ugyanígy.

 

A tanárnő a szót a Végtelen történetből emelte ki, amit az egyik gyerek választott magának olvasmányként. Az év elején minden diáknak választania kellett egy könyvet, amit szívesen elolvas, a választottak között van a Harry Potter, a Végtelen történet és a Harisnyás Pippi. A diákoknak minden órán be kell számolniuk társaiknak arról, hogy éppen hol tartanak a könyvben, mi ragadt meg nekik a történetben, ami az értő olvasást segíti. Miután leírták a völgykatlan szót, csoportosítaniuk kell magán- és mássalhangzók szerint a betűket, ami nagyjából második osztályos tananyag, mégis a felsősök anno valahol itt akadtak el, ami miatt most rossz a szövegértésük.

 

A tanárok szerint tisztán látszik, hogy a gyerekek hol maradtak le, ezért könnyű őket csoportba osztani, a cél pedig az, hogy a diákok szintet lépjenek, egyszer eljussanak a harmadik szintig, ahol már a koruknak megfelelően tanulnak. A diákok meglepő módon nem cikizik a MAMA-programosokat, a hozzájuk hasonlóakkal ők is szívesebben tanulnak együtt, mert nincs az a stressz, hogy a másik jobban tud valamit, mint ők. Inkább csak nevetni szoktak azon, hogy hetedikes létükre még a harmadikos tananyagnál tartanak.

 

A legkevesebb a frontális oktatás

 

A szintes tanítási rendszer mellett a diákok egyéni fejlesztést is kapnak, ha szükségük van rá. Az enyhe értelmi fogyatékkal élőket pedig egy külön, hat fős fejlesztő csoportban tanítja egy gyógypedagógus leginkább játékos feladatokkal napi 5 órában. Őket szakmákra készítik fel, ezért nagy hangsúlyt fektetnek a mértékegység számításra, szorzás-osztásra.

 

Szeptemberben a tanítás teljesen projektalapon működik, ami azt jelenti, hogy minden héten másik témát járnak körül. Idén a témák között volt a mértékegység, a halmazállapotváltozás, az újrahasznosítás és a környezetszennyezés. Ezek mind olyan témák, amik a vendéglátósnak, cukrásznak vagy kőművesnek tanuló diákoknak fontos lesz a szakmájukban. A feladatok magukba foglaltak földrajz, kémia, biológia ismereteket is, például a gyerekek építettek egy vulkánt, amiben olyan kémiai vegyületeket kellett összeöntögetniük, amitől kitör a tűzhányó. Egy másik napon talaj és vízmintákat gyűjtöttek, azokat vizsgálgatták, de volt GPS túra is, ahol megadott koordináták alapján kellett a Duna parton állomásokra eljutniuk, ahol különböző kvízek és feladatok várták őket.

 

A szakközépiskolákban, a kevésbé jó tanuló diákoknál azért is működnek jól ezek a nem szokványos oktatási formák, mert a tanárok inkább a szakmákra készítik fel őket, nem az a cél, hogy hatalmas lexikális tudást halmozzanak fel, amit majd az egyetemen számon kérnek rajtuk. Ennek ellenére vannak diákok, akik leérettségiznek a szakma letétele után, de a legtöbb diák esetében nem baj, ha az említett módszerrel csak a NAT által elvárt mennyiség felét tudják megtanulni.

 

Súgd bele a kutya fülébe

 

A Penteleibe járó gyerekeknek azonban nem csak a tanulással vannak problémáik, hanem sokszor nagyon rossz életkörülmények közül, problémás családokból jönnek, ezért rengeteg a személyes gondjuk is. Az iskola viszont nem kéri őket arra, hogy ezeket a gondokat hagyják a kapun kívül, hanem inkább segítenek nekik abban, hogy kezelni tudják őket. Erre két módszerük is van, az egyik egyfajta mentor program, amikor valamelyik gyereknek konfliktusa van, akkor az igazgatónő megkérdezi a tanárokat, hogy ki vállalná, hogy mentorálja a problémát. A mentor előbb beszél azzal a gyerekkel, aki segítségre szorul, majd a konfliktust okozóval is. Ezután létrehoznak egy beszélgető kört, ahol a felek kérhetik, hogy legyen benn velük valaki a mentoron kívül, például egy csalágtag vagy barát, hogy biztonságban érezzék magukat.

 

 

A beszélgetőkört a mentor vezeti, a diákok pedig elmondhatják a problémájukat a másiknak, de csak a  saját érzéseikről beszélhetnek, a másikat nem szidalmazhatják. Kapnak tollat-papírt is, hogy a gondolataikat le tudják írni, mert a másik szavába vágni tilos. A beszélgetőkörnek mindig valamiféle megoldással kell zárulnia, például a bántó félnek ígéretet kell tennie valamilyen jóvátételre, amire egy hónap múlva visszatérnek, hogy sikerült-e teljesíteni vagy még mindig fennáll a konfliktus.

 

A másik módszer a görcsök feloldására a tanárok kutyái, akik egész nap velük vannak az iskolában. A kutyáknak több funkciójuk van azon túl, hogy aranyosak, például akadálypályás feladatokkal a gyerekek mozgását fejlesztik. De a konfliktuskezelésben van a legnagyobb szerepük, amikor sokszor pusztán a jelenlétükkel csillapítják a kedélyeket. Ha pedig végleg elmérgesedik a vita, és a felek nem hajlandók szóba állni egymással, akkor az egyikőjük a kutya egyik fülébe, a másikójuk pedig a másikba súgja bele a problémát, amit aztán együtt kisimogatnak az állatból.

 

 

Az igazgatónő szerint ezekre a konfliktuskezelésekre szinte naponta szükség van.

 

Ez egy nagyon eretnek gondolat

 

Kétségkívül az iskola leginnovatívabb fejlesztése az az Aranyiránytű program. Ahhoz, hogy a programot testközelből lássuk, el kell hagynunk az iskola épületét, és átkocsikáznunk a szomszédos településre, Kulcsra. Ott, a Duna parttól nem messze, egy domb oldalán lévő gyönyörű parasztházban, egy egykori panzióban találjuk meg a program résztvevőit, a 9. évfolyamot. Ők nem csak helyileg szakadtak ki az iskolából, de minden tekintetben, teljesen kiemelték őket az oktatásból egy teljes évre.

 

Megérkezésünkkor három lány söprögeti a tűleveleket az óriás fenyők alatt, körülöttük egy kutya ugrál.

 

,Egy kis munkaterápia” – kiáltja a program egyik megalapítója, Bognár Roman.

 

Amikor a Pentelei Szakközépiskolába felvesznek egy gyereket, akkor az a gyerek az első évben társaival együtt automatikusan ide kerül. Az egykori panzió épületében nincsenek tanórák, foglalkozások vannak, de a gyerekek szabadon dönthetnek, hogy mit szeretnének csinálni. Látszólag a kamaszok itt egy éven keresztül nem csinálnak semmit, de valójában komoly munka zajlik köztük és a mentorok között, akik a lelki gondjaikat, otthonról hozott problémáikat, iskolaunodorukat próbálják kezelni. Ez az egy év az önsimeretről és a konfliktuskezelésről szól.

 

 Az Aranyiránytű program úgy indult, hogy Könyves Ágnes igazgatónő megismerkedett Szabó Mónikával és Bognár Romannal, akik családsegítéssel foglalkoztak. Egyszer meghívta őket az iskolába, a pár pedig úgy látta, hogy az ott lévő gyerekeknek nagy szüksége lenne valamilyen külső segítségre. Ebben az időben volt néhány olyan diák, akiknél az iskola módszereivel sem tudtak semmit elérni, ezért az igazgatónő a pár kezeire bízta őket. Eleinte teljes kudarccal indult a program, a diákok ugyanúgy nem figyeltek Romanék foglalkozásain, ahogy az iskolában sem, ezért a pár egy idő után már foglalkozásokat sem tartott, csak beültek a terembe. A diákok viszont elkezdtek unatkozni, és kérték, hogy történjen valami. Ez a valami aztán nem abból állt, hogy Roman és Mónika mondta meg, hogy mit csináljanak, hanem a gyerekek határozták meg. Mára már mindegyik gyerekből leérettségizett felnőtt lett. Bár a program eredetileg nagyon problémás gyerekek kezelésére indult, annyira jól sikerült, hogy kiterjesztették az egész 9. évfolyamra.

 

A felfelé vezető lépcsősoron az óriás fenyők takarásából előbukkan a nádtetős kétszintes parasztház, amibe az iskola vezetősége azonnal beleszeretett, amikor meglátta. A programnak ugyanis alapgondolata volt, hogy az iskolán kívül legyen, egy teljesen stresszmentes környezetben. A házhoz hatalmas udvar tartozik, ahol most a gyerekek kisebb csoportokban kíváncsian pillantgatnak felénk.

 

 

A program egyik létrehozója, Roman vezet körbe minket, akiről elsőre is látszik, hogy laza, valahol mégis tekintélyparancsoló stlíusával és szlovákiai tájszólásával a gyerekek kedvence. Roman azt meséli, hogy ők itt egyfajta vállalkozást vezetnek a gyerekekkel a panzióban, ami egy jó gyakorlóterep, hiszen a legtöbbjük egyébként is a vendéglátásban fog elhelyezkedni. Az épület korábban valóban panzióként működött, de most csak hétvégén fogadnak vendégeket, amire teljes mértékben a diákok készítik fel a házat. Kitakarítanak, rendet raknak, néha még étellel is megvendégelik a látogatókat. Ez egyfajta munkaterápia, amiben az teszi a diákokat motiváltá, hogy nem egy megrendezett, hanem egy valóban életszerű helyzetben dolgoznak.

 

,,Ide hatalmas problémákkal érkeznek a gyerekek, több rossz élettapasztaltuk van, mint nekünk felnőtteknek együttvéve. Ezért az volt a gondolat, hogy foglalkozzunk csak velük, hogy mi a bajuk, miért nem megy a tanulás. Ők megakadtak valahol menet közben, egy rossz jegy, egy rossz tanár miatt, itt viszont megtanítjuk őket sikereket megélni, megint magabiztosnak lenni. Egyáltalán jussunk el odáig, hogy képesek legyünk tanulni” – magyarázza a program lényegét Roman.

 

Roman és Glashütter Melinda, a program egyik tanára szerint a gyerekek ide elképesztően rossz önértékeléssel érkeznek, mert korábban azt kapták az állami iskoláktól, hogy ők a rossz diákok, akikkel csak a baj van. Úgy látják, hogy ebben az állapotban képtelenek arra, hogy tanuljanak, mert az iskola korábban csak kudarcot okozott nekik. Roman szerint ezért kell ezzel a programmal kezdeni a szakközépiskolát, mert az orvos sem kezd el operálni, amíg gyulladás van, hanem előbb leviszi gyulladást, ugyanez igaz az oktatásra is. Az egész programnak az alapja a szeretet és a kedvesség, amit Roman, Melinda és a mentorok képviselnek. Szerintük itt nem menő szekálni a másikat, minden egymás segítésén alapszik.

 

(Középen Melinda, jobbra Roman)

 

Ahhoz, hogy a házban dolgozó mentorok megértsék a gyerekek problémáit, rengeteg beszélgetésre van szükség. Éppen ezért a nap egy beszélgető körrel indul, ahol a gyerekek elmondják, hogy hogy érzik magukat. Ez egyfajta empátiára is neveli őket, mert napközben már nem fogják piszkálni azt, akiről a nap elején kiderült, hogy rossz a hangulata. A nap egy zárókörrel fejeződik be, ahol az aznapi sikereiket és kudarcaikat beszélik át.

 

A kis autentikus panzión keresztülhaladva kicsit nehéz megérteni, hogy mi zajlik éppen itt a gyerekekkel, mert mindegyiküket valamilyen más tevékenység közben találjuk. Az alsó szinten rögtön egy szundi szoba van, ahol azok a gyerekek vannak, akik aznap valamilyen testi vagy lelki gond miatt egy foglalkozáson sem akartak részt venni. Az emeleti szobákban néhány fiú csak beszélget egy szavakkal teleragasztott lambériás fal alatt, amin olyan kifejezések kaptak helyet, mint: türelem, empátia, béke. Egy másik szobában viszont négy gyerek egy mentorral együtt matematikai szintfelmérőt ír.

 

 

 

A diákok itt maguk dönthetik el, hogy aznap milyen foglalkozáson akarnak részt venni. Sokszor van valamilyen filmvetítés, ami valamilyen társadalmi jelenséget mutat be, amiről utána tudnak beszélgetni. Néha a munkaterápia részeként kerítést festenek vagy kézműveskednek, de aki kéri, az tanulni is tud, erre a program hat mentora segédanyagokkal fel is van készítve. Általánosságban azonban az első fél évben a diákok még nagyon kerülik az iskolaszagú helyzeteket, a második félévtől viszont mert elindul egyfajta pályaorinetáció, amikor sajtot készítenek, a növénygondozással ismerkednek meg, hogy el tudják dönteni, milyen szakmát akarnak végezni később.

 

,,Ez egy nagyon eretnek gondolat volt, hogy vegyük ki a gyerekeket az oktatásból. Jó nagy levegőt kellett vennie a pedagógus elmémnek, hogy ez így legyen, de aztán az az első hat gyerek meggyőzött” – mondja Könyves Ágnes, aki szerint az itt töltött év után sokkal motiváltabban érkeznek a diákok az iskolába.

 

 

A cél, hogy az egy év alatt kiderüljön, hogy a gyerekek miért nem akarnak tanulni, meg tudják fogalmazni a problémájukat, és aztán az iskolában majd ki tudjanak állni magukért. Ugyanakkor a bűnmegelőzésben is van egyfajta szerepe, mert sokszor az itteni környezet állítja meg őket abban, hogy valamit elkövessenek. Például nem rég az egyik fiú megszökött a gyermekotthonból, az ott dolgozók napokig keresték, de aztán kiderült, hogy Romanékhoz a szökés ellenére is minden nap bejött.

 

A programban a gyerekek döntik el, hogy meddig szeretnének maradni. Van, aki már ez alatt az egy év alatt is annyit tanul, hogy évvesztés nélkül kezdheti meg a tizedik osztályt, de olyan is akad, aki egy év után sincs kész az iskolára, ő még maradhat egy évre. A többiek kvázi osztályt ismételnek, amikor beülve az iskolapadba elkezdik a valódi tanulást. Roman szerint a diákokra egyáltalán nem jellemző, hogy a programot lógásra használják, és ne akarjanak innen visszamenni az iskolába, szerinte mindannyiukban megvan a vágy a továbblépésre, és itt is erre sarkallják őket.

 

(Fődi Kitti)

comments powered by Disqus
Van még itt cikk a témában:
Twitter megosztás Google+ megosztás