Évek óta kész van, de most végre meg is nyitották a kormányablakot a győri vasútállomáson

Pintér Bence 2021-01-04 15:02:00
Ezt is megértük: eredetileg 2018 őszére ígérték, most átadták az évek óta kész kormányablakot, amit a váró helyén alakítottak ki.

Megnyílt 2020. január 4-én Győr harmadik és egyben a megye tizenegyedik kormányablaka, ahol tíz munkaállomás és egy fotófülke várja az ügyfeleket a hét valamennyi napján – írja a GyőrPlusz.

Dr. Domokos Péter miniszteri biztos az ünnepélyes szalagátvágáson kifejtette: a vasútállomásokon kialakított kormányablakok fő célja, hogy azon állampolgároknak, akiknek a lakóhelyén nem található kormányablak, ne legyen szükségük további helyi közlekedés igénybevételére a hatósági ügyek intézéséhez. A beruházás megvalósulását a Miniszterelnökség 40 millió forint vissza nem térítendő támogatással tette lehetővé.

A kormányablak az eredeti tervek szerint 2018 őszén nyílt volna meg, de valamiért – az InfoGyőr szerint „előzetes engedélyek” beszerzésének késése miatt – csak most adták át. Erről az átadón a GyőrPlusz tudósítása szerint legalábbis nem esett szó. A vasútállomás épületének felújításáról szó van már jó ideje, Dézsi Csaba András polgármester is egyeztetett erről a MÁV-val, mivel szerint az épület – idézet következik – „egy hányadék”.

Szólj hozzá!

Ágh Péter tényleg nem fogta fel, hogy a TISZA számára ő nem parlamenti képviselő

A fideszes politikus egyeztetésre hívta Strompová Viktóriát.

A nagykölkedi gumi-ügyben érintett V.Németh Zsoltot javasolja a Fidesz a parlament Élőkörnyezetért Felelős Bizottság elnökének

Furcsa lenne, ha gumihegyhez kapcsolódó korrupció ellen harcoló TISZA jóváhagyná a kinevezését.

A legdrágább döntés az, ha nem döntünk: a magára hagyott erdők ára végül tonnákban és milliókban mérhető

Egy friss kutatás szerint a tétlenség nem természetes regenerációt, hanem romló állapotot és nagyobb veszteséget okoz.

Minimálisan nőtt a hazai gazdaság az első negyedévben - megjöttek a friss KSH adatok

A szolgáltatások húzták a magyar GDP-t, az ipar is segített, de a kilátások továbbra sem egyértelműen rózsásak.

Bezárta és bántalmazta apját egy kemenesaljai férfi - vádat emeltek ellene

A Sárvári Járási Ügyészség személyi szabadság megsértése és könnyű testi sértés miatt indított eljárást.

Indul a szezon, startol a Radó Matiné  – zene, kézilabda és chill hangulat a szigeten

Május elején bulival, meccsnézéssel és street fooddal rajtol Győr egyik leglazább programsorozata.

A Kaposvár csap össze a Falcóval az elődöntőben

Szombaton az Arena Savariában játszák a csapatok az első meccset.

Előkerült Vámos Zoltán!

Úgy néz ki, hogy két és fél héttel a választási veresége csupán búcsúzni jött a főispán.

Jövő héten fut Szombathely!

Szombaton rendezik meg a mára már hagyományosság vált futóversenyt.

Nyolcéves autóbusz szerződés kiírására készül Győr

Hosszabb távra tervezne a tömegközlekedéssel a város, de átmeneti időszak szinte biztosan lesz.

A kárpit megfelelő tisztítása

Az otthoni rend fenntartása sokak számára a porszívózásban, portörlésben és időnkénti felmosásban merül ki, ám vannak felületek, amelyek ennél jóval összetettebb figyelmet igényelnek.

Kitakarították és kifestették a győri vasúti aluljárót

Kósa Roland szerint apró lépés, de elindult a vasútállomás környezetének rendbetétele.

Pintér Bence megerősítette, hogy délelőtt civil ruhás rendőrnyomozók jelentek meg a Győr Projekt Kft.-nél - új szintre lépett a győri ügyek feltárása

A polgármester szerint már nem csak gyanú, hanem konkrét nyomozati lépések is történnek a Győr-Szol és más önkormányzati cégek ügyében.

A kommentek csak úgy jönnek-mennek Fekete Dávid közösségi oldalán 

A valóság ritka vendég a politikus online felületein.