Európa jelenleg egyik legnagyobb botránya nem érte el a Vas Népe ingerküszöbét - Lemaradt a címlapról a Szájer-ügy

Farkas Bazsi 2020-12-02 09:51:00
A politikus bocsánatkérő nyilatkozatát lehozta a megyei napilap, házibulit emlegetve.

Tegnap délután robbant a hír, miszerint egy bár első emeletén szex bulit tartottak pénteken. A partira a rendőrség csapott le, elsősorban azért, mert a korlátozó intézkedéseket megszegve 10 fő helyett 25-en vettek részt a bulin. Másodsorban aztán kábítószerrel való visszaélés is történt, emiatt később megtették a feljelentéseket. 

Az első hírek még arról szóltak, hogy egy azóta már lemondott magyar EP-képviselő is jelen volt az orgián. 

Hende Csaba kiakadt, hogy részrehajló és "pártos" a Vas Népe

Ahogy azt mondani szokták a történelem ismétli önmagát. És úgy tűnik ez igaz a következő esetben is. Hende Csaba, 1991-ben, akkor még az MDF szombathelyi szervezetének elnökeként írt levelet a Vas Népének. Bár nem tudni, hogy hasonló hangvételű kritikát az újság most hogyan kezelne, akkor a lap ezt le is közölte.

Szájer József (Fidesz-KDNP) váratlanul vasárnap mondott le mandátumáról. Így egyből rá terelődött a gyanú. Később a politikus beismerte, hogy ő volt az, aki részt vett a szexpartin. 

Sajtóhírek szerint egyébként Szájer a rendőrök megjelenésekor az ereszcsatornán próbált meg lemászni és így elmenekülni a helyszínről.

Fotó: Farkas Bazsi

Bár a nemzetközi és az országos sajtó is ezzel a hírrel van tele, a megyei napilap nem tartotta akkora hírértékűnek az eseményt, hogy ezt akár a címlapon hozza le. 

Szájer sztorija mindössze a 7. oldalra fért be, ott is csak a politikus közleményét hozta le a lap. Házibulit emlegetve.  

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.