ETO: Győr sosem adott pénzt a felnőttcsapatra

Pintér Bence 2020-03-10 14:53:00
A győri polgármester a felnőtt focisták bénázására hivatkozott, de a klub szerint a város támogatásából eddig is csak az utánpótlást fizették.

Tovább folytatódik az adok-kapok a győri városvezetés és a Győri ETO FC focicsapat között. Aki lemaradt volna, annak egy rövid összefoglaló: a klub közben leköszönt elnöke, Mányi József a Kisalföldnek adott interjúban idézte Dézsi Csaba András és petrov Iván szavait, amiből az derült ki, hogy a város nem ad pénzt a csapatnak, mire a polgármester többször is elmondta, hogy az NB II-es csapat teljesítménye szégyen a győriekre nézve.

Közben azonban Orbán Viktor kedvenc sportújságírója, Szöllősi György, illetve maga a klub is megírta,

hogy a város támogatásából eddig is csak az utánpótlásra költöttek, a felnőtt csapatra nem.

Mint írták: a kritikát a városvezetéstől és a szurkolóktól is elfogadják, de a fenti állítás tény. A továbbiakban a közleményből idézünk:

„Az ETO Futball Kft. által működtetett Fehér Miklós Gimnáziumban 5 évfolyamon 120 tanuló tanul, a Fehér Miklós Kollégiumban pedig 93 tanulónak biztosítunk szállást. Az ETO FC Győr 12 fiú korosztályban 200 játékost, 7 leány korosztályban pedig 100 játékost edz és versenyeztet hétről hétre, ebbe beletartoznak a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia korosztályos csapatai is.

Az utóbbi 3 évben a Fehér Miklós Akadémiáról 16 fiú és 16 leány játékost adtunk a korosztályos válogatottak keretébe, akik hivatalos mérkőzéseken is bizonyították, hogy helyük van a legjobbak között. Csapataink az NBI-es korosztályos bajnokságokban játszanak, U19-es csapatunk meggyőző teljesítménnyel vezeti a tabellát, és jó esélyük van a bajnoki aranyéremre, ezáltal pedig a csapat részt vehetne a korosztályos Kelet-Európai Bajnokok Ligája kvalifikációs versenysorozatában. (...) Győr Város Önkormányzata a korábbi években ehhez a kiemelkedő utánpótlás-nevelő munkához biztosított támogatást, nem pedig a felnőtt csapat működtetéséhez.”

Dézsi: Győr legfiatalabb focistáit szívesen támogatja a

Közben a polgármester sem hagyta nyugodni a témát: képet rakott ki, amelyen az Ovifoci Klub vezetőjével, Pálfalvi Gáborral fog egy labdát. A program keretében 600 gyerek focizik.

„Győr legfiatalabb focistáit szívesen támogatja a város, hiszen övék a jövő és belőlük kerülnek ki a későbbi sikeres sportolók!”

– tette hozzá a képhez a polgármester.

Szólj hozzá!

Leállította a TISZA-kormány az M87-es, vagyis a Kőszeg-Szombathely közötti 2x2 sávos út megépítését

A Fidesz-kormány 50%-kal túlárazottan akarta, koncesszióban megépíteni.

Terv szerint halad Győr egyik legforgalmasabb kereszteződésének rekonstrukciója a Vidéki Buszpályaudvarnál

Távhővezeték-csere és csőtörés is színesítette a Zrínyi-Hunyadi csomópont felújítását.

Básthy Béla: megnyugtató intézkedésekre van szükség Kőszegen is azbeszt-ügyben

A városban eddig 29 különböző helyen mutatták ki azbeszttel szennyezett kőzet jelenlétét, a történelmi kisváros idegenforgalma azóta jelentősen visszaesett, üresek a szálláshelyek, elmaradnak a vendégek.

Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész - Magyar Péter szerint ezzel az Orbán-rendszer újabb bábjától szabadult meg az ország 

A távozó vezető döntését, az ügyészség függetlenségének megőrzésével indokolta, megbízatása augusztus 25-én szűnhet meg.

Orbán Viktor hazatért, gyorsan kinevezte Bóka Jánost frakcióvezetőnek, és ma már az is biztos, hogy a Fidesz új slágerszava az „önkény” lett

A volt miniszterelnök szerint Magyarországon diktatúra épül, miközben amerikai útját azzal magyarázta, hogy ha itthon marad, akkor sem tudott volna többet tenni.

A mészkőből készült fedkövek előnyei

Milyen anyagból készüljön kerítésének oszlopfedköve? A választék óriási, de a mészkő mindig is népszerű volt, köszönhetően természetességének és esztétikai vonzerejének.

Három mentőhelikopter érkezett a sárvári halálos baleset helyszínére

Egy kisteherautó és egy kisbusz frontálisan ütközött a 84-es számú főúton.

Nemény András: Megegyezésre törekszünk az Oladi Plató ügyében

A polgármester reagált a kivitelezőknek megengedett sűrűbb behajtás miatt érkezett panaszokra.

Suszter maradjon a kaptafánál? - a Republikon Intézet szerint nem csak jogászokból lehet államfő, legalábbis ezt mutatják az európai példák 

Az elemzés szerint a jogi diploma előnyt jelenthet, de sem az Európai Unióban, sem a magyar tapasztalatok alapján nem garanciája a sikeres köztársasági elnöki munkának.

Korrupcióról és közbizalomról beszélget Pintér Bence az Agora Körök rendezvényén ma este 7 órától

A győri polgármester lesz a szervezet következő nyilvános közéleti estjének vendége, szerdán, a Lima Pub & Hostelben.

Bemutatták a 3550 milliárd forintból megvalósuló Baross Gábor vasútfejlesztési programot, aminek keretében megújul a győri vasútállomás is

A város több jelentős vasúti beruházásban is érintett: akadálymentesítik az állomást, felújítják a peronokat, és gyorsabbá válhat a Budapest-Győr vasútvonal is.

Orbán Viktor fellázadt az ellen a rendszer ellen, amit tizenhat éven át saját maga épített fel

A volt miniszterelnök önkényuralmat, felszámolt jogállamot és megszüntetett politikai versenyt emleget, miközben regnálása alatt rendeleti kormányzás, médiatúlsúly, intézményfoglalás és a belső kör példátlan gazdagodása vált a rendszer alapjává.

Graffitiseket csíptek el Szombathelyen

Mindig elkapnak, amikor a falra íro....

Néher András: Ne a tisztességes emberek fizessék meg az építési hulladék leadásának árát!

A TISZA Párt országgyűlési képviselője a lakossági díjfizetés megszüntetését kezdeményezte az illetékes minisztériumnál.

A bűnügyi felügyelet szerepe a magyar büntetőeljárásban

A bűnügyi felügyelet kifejezés talán nem mond sokat mindenkinek, mégis fontos eleme a magyar büntetőeljárásnak.

Ritka pillanat a magyar politikában: a miniszterelnök elnézést kért és elismerte, hogy hibázott

Magyar Péter szerint az általa elkövetett kommunikációs bakik is hozzájárulhattak ahhoz, hogy Polgár Judit végül nem vállalta a köztársasági elnök-jelölést.

Lakossági fórumot tartanak Győrben, a Bisinger József sétány tervezett módosításáról

Július 23-án a Városházán ismertetik az övezeti paraméterek változtatására vonatkozó javaslatot.