Előzni tilos, 30-as tábla, megállni tilos - meddig lesz ez kint a szombathelyi felújított Jókai utcában?

Farkas Bazsi 2019-08-15 06:26:00
Pár hétig, hónapig, örökké? Itt a válasz a kérdésekre.

Az elmúlt időszakban talán nem is volt olyan útfelújítás, ami annyi érdekességgel szolgált volna, mint a szombathelyi Jókai utca. Az utcát egy Európai Uniós pályázati forrásból újították meg, aminek az volt a lényege, hogy segítse a munkaerő mobilitását. Ezért kellett azt a kerékpársávot felfesteni az egyik oldalára, ami miatt az út 74 centivel szűkebb lett. Ez egyébként sokak szerint balesetveszélyes, de az EU felé így lehet elszámolni azt, hogy az út ezzel fejlesztve lett, vagyis sikerült hatékonyabbá tenni a munkaerő mobilitást.

Július végén nyitották meg az utat a forgalom előtt. De több olyan KRESZ tábla is kint maradt, ami nehezíti a közlekedést. Ilyen például a 30-as sebességkorlátozó, az előzni tilos vagy  éppen a parkoló sáv mellé kitett megállni tilos jelzés. Kíváncsiak voltunk, hogy ez meddig marad kint az út mellett, így az önkormányzathoz fordultunk. A nemrég érkezett válasz így szól:

A Jókai utcában a műszaki átadás még nem történt meg, ezért van kint a tábla. Amint befejeződik az átadási folyamat, akkor lesz végleges forgalmi rend.

Hogy ez mikor következhet be arról nem szól a tájékoztató.

De van ebben valami érdekes. Emlékeznek még a szombathelyi Felsőőr utcai parkolókra, amit a polgármesteri kabinet meghirdetett a sajtónak átadásra, aztán az eső miatt végül lemondták, majd a lakosok emiatt hetekig nem használhatták volna, az Éljen Szombathely képviselői el nem bontják az útakadályt?

Akkor a Fidesz azt mondta, hogy az ellenzék jogszerűtlenül járt el, mivel nem volt a parkolók műszaki átadása. Később egyébként kiderült, hogy bőven lehetett volna már használni a parkolókat a műszaki átadás ugyanis megkezdődött, így nem volt jogi akadálya. 

Most itt van egy újabb példa arra, hogy a Fidesz akkor nem mondott igazat. A Jókai utcát is használhatják az autósok úgy, hogy közben a műszaki átadás még nem ért véget. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.