Elkészült a Szigligeti utca fele (!), négy városveztő át is adta

Farkas Bazsi 2018-08-24 11:03:00
Az utcát térkővel borították, bevált, így eztán ez lesz a trend Szombathelyen.

A fél(!) utca átadásának komoly feladatával Puskás Tivadar polgármester, Illés Károly alpolgármester, Lendvai Ferenc tanácsnok, és Sátory Károly a körzet képviselője birkózott meg. Arról már korábban is írtunk, hogy a felújítás alatt álló Szigligeti Ede utca bár nem a belvárosban van, mégis térkő burkolatot kap, akkor még nem értettük miért, ma azonban mindenre választ kaptunk. Az átadási ceremónia után Illés Károly válaszolta meg az atlatszo.hu-nak.

Négy évvel ezelőtt merült fel az utca felújításának gondolata, akkor még jóval olcsóbb volt a térkő, mint az aszfalt. Ma ugyan közel egy árban vannak (ezt korábbi cikkünkben is taglaltuk), ám a kivitelezést már a térkővel tervezték meg, a költségvetés is így fogadta el azt. De nem csak az olcsósága miatt döntöttek a térkő mellett, hanem amiatt is, hogy könnyen javítható. A környéken sok a régi ház, így számítani lehet arra, hogy sokat felújítanak vagy újat építenek a helyére, így a közműépítésnél nem kell majd aszfaltot felvágni, hanem elég lesz a térkövet felszedni majd újrarakni.

Arra a kérdésre, hogy a térkő nem fog e megsüllyedni az autók alatt, Illés azt válaszolta, hogy nem, mivel az út alapja REMIX technikával készült. Ez ugyanaz az eljárás, mint amit az aszfaltozásnál használnak a legalsó rétegnél.

Az utca elkészült felét TOP-os pályázatból fizette ki az önkormányzat, ez 140 millió forintba került. A második fele már egy az egyben városi költségvetésből megy, ez 105 millióba kerül majd.

A kivitelezést a városban nem először dolgozó AlpokTerra végezte. Ez az a cég, amelyik a Szent Márton tér felújítását végezte, és nemrég a Brutscher József utcát is ők aszfaltozták újra.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.