Elképesztő: nyolchónapos terhesen halálos balesetet okozott, majd a helyszínen világra hozta gyermekét

Ugytudjuk.hu

2018-10-08 11:59:00
A balesetben a saját szülei haltak meg.

Rajka mellett történt a tragédia, a 25 éves nő ellen most emeltek vádat.

Egy bolgár család autózott németországi otthonukba az M15-ös autóúton, Rajka közelében. Az autót egy, a nyolcadik hónapjában lévő terhes nő vezette, mellette ült férje, hátul szülei és egy éves kisgyermeke.

A záróvonal ellenére előzni kezdett egy előtte haladó autóbuszt. Túl későn vette észre, hogy szemből egy teherautó érkezik, így egy hirtelen kormánymozdulattal megpróbált visszatérni saját sávjába, de az autó hátsó része a busznak ütközött.

Az autó a tetejére borult, azon többször átpördült, majd az út mellé csapódott.

A nő hátsó ülésen utazó szülei nem voltak becsatolva, kirepültek az autóból és olyan súlyosan sérültek, hogy a helyszínen mindketten életüket vesztették.

A szintén hátul ülő, bekötött egy éves gyermek szintén kirepült, súlyos sérüléseket szenvedett: csontjai törtek és tüdőzúzódást szenvedett. Az anyósülésen ülő férjének zúzódásos sérülései nyolc napon belül gyógyultak meg.

Az autót vezető nőnek a balesetben zúzódott a koponyája, több csontja eltört, belső sérülései keletkeztek, aminek következtében a helyszínen – császármetszéssel – világra hozta a gyermekét.

A nőt a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásával vádolja, a bűncselekményért egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztést kaphat. Az ügyészség indítványára a bíróság várhatóan a vádlott távollétében fog ítéletet hozni.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.