Elkaphatta a koronavírust, egy kis időre elzárja magát a világtól Donald Trump alelnöke

Fehér Buda 2020-05-11 20:04:00
Egyre többen félnek attól, hogy az Egyesült Államok elnöke is megbetegszik.

Bezárkózott az otthonába vasárnap Mike Pence, az Amerikai Egyesült Államok alelnöke, miután az egyik segédjét koronavírussal diagnosztizálták. Katie Miller, Pence sajtósa kapta el nemrég a vírust, és ugyan az alelnöknél nem mutatták ki a betegséget, elővigyázatosságból most egy ideig otthon marad. Pence azonban hangsúlyozza, hogy nem önkéntes karanténba vonult, mert erre egyelőre nincs szükség.

A Fehér Ház közben kiadott egy közleményt, amiben azt írják, hogy Pence-t is letesztelték, a vizsgálat negatív eredménnyel zárult. Ennek ellenére az alelnök megfogadja a Fehér Ház orvosainak tanácsát, és egy rövid ideig elzárja magát a világtól. Ha a tesztjei azonban továbbra is negatívak lesznek, akkor egészen rövid időn belül újra munkába állhat.

Katie Miller egyébként csak napokkal azután betegedett meg, hogy Donald Trump sofőrjéről is kiderült, elkapta a vírust. A sofőr szerdán kezdett el köhöni, már aznap pozitív lett a tesztje. Trumpot állítólag eléggé megrémisztette, hogy ilyen közel került hozzá a vírus, azóta már el is rendelte, hogy a Fehéz Ház munkatársait, köztük magát Trumpot is, naponta teszteljék a vírusra. 

Trump egy hónapja kérte arra az amerikaiakat, hogy viseljenek minél gyakrabban maszkot, hogy lassítsák a vírus terjedését. A koronavírus ennek ellenére eddig 1,3 millió amerikait fertőzött meg, és már több mint 80 ezer emberrel végzett az országban. Nemrég pedig magát Pence-t is elég éles kritika érte, miután az alelnök meglátogatott egy, a kifejezetten a koronavírus-betegek kezelésére berendezett létesítményt Minnesota államban. Pence a látogatás során ugyanis egyszer sem viselt maszkot, még akkor sem, amikor a betegekkel találkozott.

Forrás: Metro

Szólj hozzá!

Nem ment át a közgyűlésen a Móricz Zsigmond rakpartra tervezett monstrum épület terve

A győri látképet romboló társasház egyöntetű elutasítást kapott. 

Lannert Judit vezeti az oktatást – újabb minisztert nevezett meg Magyar Péter

A TISZA Párt elnöke szerint a gyermek- és oktatásügy élére egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember kerül.

A közgyűlés elfogadta a Győr+ és az önkormányzat vagyonkezelői szezrződésének módosítását

Változnak a plakát kihelyezési szabályok, és hamarosan kiderülhet az is, hogy pontosan mekkora bajban van a médiacég. 

Komoly összegben fogadnánk, hogy elhoztuk az összes győri programot a hétvégére

Autós nyílt nap, anyák napi készülődés, hangfürdő, egy csomó koncert és még rengeteg minden más. 

Kósa Roland: “Én azt gondolom hogy önök az igazuk bizonyítása érdekében megtévesztették a győrieket!”

Az alpolgármester szerint a Győr-Szol Zrt. trükközött az adatokkal az ominózus "Nokiás-dobozos" közgyűlésen. 

Vitézy Dávid és Kátai-Németh Vilmos is miniszter lett a TISZA-kormányban

A közlekedési és a szociális tárca vezetőit jelentette be Magyar Péter - délután az oktatásügy miniszterének személyére is fény derül. 

Nem oszlatta fel magát, tovább dolgozik a győri közgyűlés

Fekete Dávid a frakciójával szemben szavazott, Szeles Szabolcs inkább tartózkodott. 

A Győr+ nem tájékoztatta a tulajdonos Győr-Szol Zrt-t, hogy ma már nem jelenik meg az ingyenes újság

Sárkány Pétert kérdeztük a kialakult helyzetről. Tóth Rebeka vezérigazgatót is kerestük, de őt sem mi, sem a Győr-Szol nem érte utol. 

Hatékony védelem az automatizált biztonsági rendszerek segítségével

A modern internetes világban, ahol a fenyegetések száma és összetettsége folyamatosan növekszik, a vállalatok számára létfontosságú a megfelelő kiberbiztonsági stratégiák alkalmazása.

Hogyan óvhatjuk meg a szemkörnyéki bőrt?

A szem körüli bőr rendkívül vékony, épp ezért különösen érzékeny a külső hatásokra.

Az ügyészségi nyomozás még véget sem ért, de a Vas Népe már megírta, hogy nem igaz, hogy valakit munka nélkül fizettek a Sárvári Gyógyfürdőben

A megyei napilap korábban egy sort sem írt arról a mutyiról, ami az országos média figyelmét is felkeltette.

A hőfok szerepe a hidraulika rendszerek hatékonyságában

Gondolta volna, hogy mennyire fontos szerepet játszik a hőszabályozás a hidraulikus rendszerek működésében? Az ilyen rendszerek, különösen teherautókban és munkagépekben, jelentős mennyiségű hőt termelnek működés közben.

Két győri fa kapott faértéktáblát a Föld napján

Egy 150 éves platán és egy különleges tölgy lett a városi zöldfelületek jelképe.

Időközi választás jön Sárváron

Augusztus végére tűzik ki a szavazás időpontját.

Rezidensi-kutatói programot indít a Semmelwis Egyetem és a szombathelyi oktatókórház

A kezdeményezés egy több mint harminc egészségügyi intézményt és szervezetet magába foglaló stratégiai együttműködés része.

A modern kertgondozás forradalma: akkumulátoros kerti gépek a jövőben

A kertápolás területén az utóbbi években jelentős átalakulások történtek, melyek új távlatokat nyitottak a zöld területek szerelmesei előtt.

Szórólapokkal agitált V.Németh Zsolt mellett a kampányban Győrvár polgármestere

Kaczor Zsolt szerint nem mint polgármester, hanem mint magánember kérte a falu lakóit, hogy a fideszes jelöltre szavazzanak. A szórólapokat közmunkások hordták ki, munkaidőn kívül.

Laczkovits-Takács Tímea lett a győri Fidesz-KDNP frakcióvezetője

Egy friss közlemény szerint Fekete Dávid már előzetesen is csupán az országgyűlési választásokig vállalta a frakcióvezetést