Elbúcsúztatták a Hableány legénységét

Vágvölgyi Bálint 2019-07-12 13:34:00

Hajós tiszteletadás keretében búcsúztatták el a május végén a Dunán elsüllyedt Hableány sétahajó személyzetét, kapitányát és matrózát pénteken a folyó budapesti szakaszán. A szertartás során a folyóba engedték azt az urnát, amely a Hableány matrózának, Pethő Jánosnak a hamvait tartalmazza, míg a kapitány, Lombos László földi maradványait máshol helyezik örök nyugalomra. A búcsúztatás keretében koszorút engedtek a vízbe a baleset koreai áldozatainak emlékére.

A búcsúztatásban 15 hajó vett részt, amelyek alakzatba rendeződtek a Margit híd és az Árpád híd között. A központi szertartás a Halászbástya sétahajón zajlott; a hamvakat tartalmazó papírurnát a hajó harangjának megkondulását követően egy egyenruhás matróz engedte a folyóba. Ezután katonai tiszteletadás keretében három díszlövés is eldördült, majd a korábban felderítő katonaként szolgáló Pethő János emlékére elhangzott az "Il Silencio".

Hajókonvoj halad az Árpád hídnál a dunai hajóbaleset két magyar áldozatának, a Hableány kapitányának és matrózának búcsúztatásán 2019. július 12-én. MTI/Máthé Zoltán

Végül már csupán a hozzátartozók részvételével tartottak búcsúztatót a hajón, Lombos László esetében egyházi, Pethő János esetében pedig polgári szertartás keretében. A szertartást nagy tömeg kísérte figyelemmel a pesti rakpartról. Sokan, a Hableányt üzemeltető Panoráma Deck Kft. kérésének megfelelően, virágszirmokat szórtak a vízbe.

A búcsúztatás alkalmával elhangzott, hogy Lombos László gyerekkora óta a hajós pályára készült. Bejárta a világtengereket, ám igazán a Dunán érezte otthon magát. Tapasztalt, határozott kapitány volt és gépészként fokozott figyelemmel kísérte a rábízott járművek műszaki állapotát; 58 évet élt. Pethő János a tragédia előtti napon ünnepelte 53. születésnapját. Korábban a katonai pálya mellett kötelezte el magát, ám a víz mindig vonzotta. Tervei között szerepelt, hogy hajóvezetői képzést követően, az ehhez szükséges szolgálati idő letelte után maga is kormányállásba áll - ismertették a temetésen.

A cég, amely mindkét magyar áldozatot saját halottjának tekinti, már korábban bejelentette, hogy a Hableány roncsát emlékmű céljára felajánlja egy olyan szervezetnek, amely jogosult emlékhely állítására. A balesetben részes szállodahajót üzemeltető Viking River Cruises pénteken a gyászszertartás alkalmából az MTI-hez nyilatkozatot juttatott el, amelyben azt írták: mélyen együttéreznek a Hableány legénységének hozzátartozóival. "Őszinte részvétünket fejezzük ki a családoknak, barátoknak, hajóstársaknak. Megrendülve gyászoljuk a hajósokat."

A Hableány sétahajó május 29-én este a Margit híd közelében süllyedt el, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. A balesetet követően hét koreait sikerült kimenteni, illetve hét holttestet találtak. Azóta újabb 20 holttest került elő, egy embert még keresnek a hatóságok.

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

Végre: alaptörvény-ellenes a szolidaritási hozzájárulás több szabálya – Győr 13 milliárd 100 millió forint miatt fordult az Alkotmánybírósághoz

Pintér Bence a kezdetektől azt mondja, hogy a városra kirótt összeg és annak beszedési módja elfogadhatatlan, júliusban pedig a győri közgyűlés egyhangú támogatásával alkotmányjogi panaszt is benyújtottak.

Kokóst csíptek el a rendőrök Szentgotthárdon

A férfi Ausztriában vette a drogot.

Felújítási praktikák bérbeadás előtt: mit javasolt felújítani?

Amikor egy ingatlant kiadásra szánsz, fontos olyan fejlesztéseket végrehajtani, amik nemcsak javítják a látványt, de a bérlői igényeket is kielégítik.

Elhunyt Brenner József

Vas megye díszpolgára 92 éves volt.

Növeli üzletrészét a Haladás 1919 Kft.-ben Schäfer András

Egy kicsit nagyobb tulajdonos lesz a kistulajdonos.

Magyar Péter szerint az ország működik, és soha többé nem hagyja, hogy megvezessék, cserbenhagyják vagy elárulják

A miniszterelnök 133 nappal a kormány megalakulása után az Országgyűlésben beszélt az eddigi intézkedésekről, az uniós forrásokról és az ellenzék korábbi vádjairól.

Percek alatt elfogyott a lecsó és a csülökpörkölt, több mint 330 ezer forint gyűlt össze a hétvégén a győri vásárcsarnokban

A Nyitott Piacok Napján ezúttal nemcsak bevásárolni lehetett: a jótékonysági főzés bevételével a vakok és gyengénlátók megyei egyesületét támogatták.

Kisebb szabálytalanságokat tárt fel a kormányhivatal az Oladi platón végzett munkánál

A Greenpeace Magyarország bejelentése után azonnal hatósági vizsgálat indult.

Áldozz időt a lefolyók tisztítására!

Egy eldugult lefolyó igazi rémálom.

Óránként 77 millió forint: Győrben és környékén is lenne helye az autópálya-koncesszión megspórolt pénznek

A 82-es új győri bevezetőjét már 2024-ben át akarták adni, az északnyugati elkerülő továbbra is csak előkészítés alatt áll, és a 81-es főút fejlesztése is régóta napirenden van. 

Húsz év fegyházat kért a győri ügyészség a 12 éves féltestvérét szexuálisan bántalmazó férfira

A vád szerint a férfi életveszélyes sérüléseket okozott a mozgásképtelen gyermeknek, majd azt állította, hogy útközben megtámadták őket.

„Józanul is boldogan” – fotópályázatot hirdetnek Győrben, a legjobb képeket az ÁRKÁD-ban állítják ki

Akár 100 ezer forintos utalványt is érhet egy jól elkapott pillanat, a pályaműveket október 18-ig várják.

Eltűnt Bebes István főkonzuli köszöntője a düsseldorfi konzulátus weblapjáról

A diplomáciai poszt további sorsa miatt a Magyar Közlönyt kell figyelnünk.

Valódi biztonságérzet költséghatékonyan: álriasztók és álkamerák szerepe

A mai világban egyre inkább szükségünk van arra, hogy otthonunkat és egyéb ingatlanjainkat nagyobb biztonságban tudjuk.

Nyilvános Orbán Viktor kötcsei beszéde, amiben öt hónap után megfejtette a választási vereség okait: mindenki összeesküdött ellenük, most pedig harcolni kell!

A volt miniszterelnök még mindig Brüsszelről, külföldi titkosszolgálatokról, és a Soros-hálózatról regélt – arról már jóval kevesebb szó esett, hogy neki személyesen mi köze volt a Fidesz földrengésszerű vereségéhez.

Zajlik az Európai Mobilitási Hét - mindeközben megérkezett Győr első kerékpáros lábtámasza

A Baross út és a Szent István út kereszteződésében már a nyeregből sem kell leszállni a pirosnál, szeptember 22-ig pedig több programmal várják a győrieket.

Megszünteti a kormány a Mészáros–Szíjj-féle autópálya-koncessziót – a miniszterelnök üzent a yachtozó, pezsgőző bűnözőknek is: az általuk okozott kár megtérítése enyhítő körülmény lesz

A kormány szerint a 35 évre kötött szerződés több mint 23 ezer milliárd forintot érint, az állam pedig lényegesen olcsóbban tudná működtetni az autópályákat.

November végéig érkezik az iskolakezdési támogatás második, 50 ezer forintos része

Az utalványokat jövő március közepéig lehet majd felhasználni.