Ekkora kátyúk vannak a győri kórházban lévő COVID-mintavételi pont közelében

Papp László Tamás 2020-12-10 10:55:28
Nemrég riportban számoltunk be az intézmény Zrínyi utcai épületében uralkodó állapotokról. Most egy olvasónk küldött a helyzetről fotókat.

Két hete egy ott dolgozó beszélt nekünk a győri kórház Zrínyi utcai épületében uralkodó állapotokról.

Egy ott dolgozó beszélt a győri kórház Zrínyi utcai részében uralkodó állapotokról

Egy, neve elhallgatását kérő kórházi dolgozó keresett meg bennünket a problémával kapcsolatban, mely a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Zrínyi utcai épületét érinti. Forrásunk szerint az épület udvarán nincs közvilágítás, de legalábbis nem kielégítőek az esti fényviszonyok, az ott lévő utakon pedig kátyúk vannak, ami a világítási hiányosságokkal kombinálva eléggé balesetveszélyes szituációnak tűnik, mind az autós, mind a gyalogos közlekedést rizikósabbá teszi.

Mint forrásunk elmondta, az utakon kátyúk vannak. „Az én autóm meg is rongálódott az ittlévő kátyúk egyike miatt. Azért is meg kéne javítani az utakat, mert elég nagy forgalom van errefelé. Itt fertőtlenítik a járműveket, amelyekkel a koronavírusos betegeket szállítják, és itt is tesztelik a COVID-gyanúsakat az alagsorban” - mondta el a kórházi dolgozó. Megkerestük a kórház főigazgatóját is. „A Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Zrinyi utcai telephelyéről a szakellátást a 2013-as kórházrekonstrukció során a Vasvári Pál utcai telephelyre költöztettük. Egyetlen épület (a Petz Lajos utcai északi oldalon) maradt meg krónikus ellátóhelyként. Az ingatlan megosztásra került, az Ön által jelzett területek új funkciókkal és hasznosítással, más szervezet vagyonkezelésébe került. Aki az áldatlan állapotokra panaszkodik, olyan területre tévedt be, ahol nem sok dolga lehet jelenleg.” - válaszolta Tamás László János. 

Az egyik olvasónk által tegnap készített fotósorozat viszont arról tanúskodik: a kátyúk az intézmény COVID-mintavételi pontja közelében vannak, ahol a tesztre érkező betegek, az ott dolgozók, illetve az általuk használt járművek is közlekednek. Olvasónk több arra haladó gépjárművet is látott, valamint egy mentőautót az egyik épület előtt. (Lásd lentebb az erről készült fotókat.) A képeken jól látszanak a kátyúk, az egyikben falavelek gyűltek össze. Az illető elmondása szerint a Zrínyi utcai épület bejáratánál a többi kórházi épülettel szemben semmiféle portaszolgálat, biztonsági őr nincs, legalábbis amikor ő ott járt, a portásfülke üres volt, tehát gyakorlatilag bárki bemehet oda. (Ez utóbbira a kórház főigazgatójánál is rákérdeztünk, ha befut a válasza, frissítjük a cikket.) 

Az EMMI-től másfél hete várunk választ hogy pontosan ki, milyen szervezet vagy cég a felelős a cikkben szereplő épület egy részének vagyonkezeléséért? S egyben arra is: mikortól, milyen szerződés alapján, mennyi pénzért, milyen célból lett vagyonkezelésbe kiadva a kórházi épület?

Fotók: Ugytudjuk.hu olvasó

 


Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.