Egy olyan Facebook-bejegyzés miatt rontott rá anya és fia áldozatára, amit annak párja írt

BZ 2019-02-06 20:11:00
A világháló veszélyes. Leginkább a használói miatt.

Az egész ott kezdődött, hogy felkerült valami a Facebookra.

Ezen a valamin aztán egy anya és fia 2017 szeptemberében olyan csúnyán bepöccentek, még aznap késő este felkeresték áldozatukat. A kertbe még bejutottak, a sértett aztán a házba menekülve be próbálta zárni a bejárati ajtót, az első rendű vádlott azonban rárúgta az ajtót. Ettől a földreesett, majd a másodrendű vádlott a földön fekvő sértettet rángatni kezdte, majd a hajánál fogva a földön húzta.

Meg is fenyegették a Facebook-bejegyzés miatt, amit egyébként nem is a sértett, hanem annak párja posztolt.

A bántalmazás következtében a sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szerzett.

A vádlottak az eljárás során tagadták, hogy erőszakkal behatoltak volna a házba, valamint azt is, hogy bántották, vagy fenyegették volna a sértettet.

A rendelkezésre álló bizonyítékok mérlegelésével azonban a napokban az Ajkai Járásbíróság mindkettőjüket bűnösnek találta társtettesként elkövetett magánlaksértés vétségében, társtettesként elkövetett zaklatás vétségében és testi sértés vétségében. Az ügyész által kért felfüggesztett fogház helyett közérdekű munka és pénzbüntetést szabott ki, figyelemmel a sértett tárgyaláson hangoztatott megbocsátására. 

A kihirdetett ítéletet vádlottak, illetve az I. rendű vádlott kirendelt védője tudomásul vették, míg az ügyész három munkanap gondolkodási időt tartott fenn a nyilatkozattételre.

Szólj hozzá!

Lemondott Haba Vilmos, a győri Jobbik elnöke

Facebook-oldalán jelentette be a hírt.

Weöres Sándor és Károlyi Amy beugrott egy feketére a szombathelyi Nagyszállóba

Különös alakok lepték el a bezárt hotel földszinti ablakait. Derkovits Gyula önarcképe is megjelenik.

Gyógygombák és kender: harmónia az egészség szolgálatában

Az idők folyamán a természet ajándékai mindig is fontos szerepet játszottak az egészség megőrzésében.

Megkezdődik a szombathelyi Liget utcai híd felújítása

Jövő héttől lehet forgalomkorlátozásra számítani a környéken.

200 millió forintot nyert Körmend a Rákóczi Ferenc utcai háziorvosi- és fogorvosi rendelők fejlesztésére

Az épületek új hőszigetelt ablakokat kapnak, és LED világítást szerelnek fel.

Belvárosi forgalomkorlátozást hoz magával a szombathelyi Urban pARTy

Szombaton sétáló utcává változik a Kőszegi utca.

Alig 3 millió forint nyereséggel zárta a tavalyi évet a C.P. Portál Kft.

Miközben közel félmilliárd forint volt Varga Jenő, sárvári önkormányzati képviselő cégének a bevétele.

Újra Fröccsnapok lesznek a hétvégén Győrben 

Jön a nyár legpezsgőbb hétvégéje.

Remek rajt a Gyermek OB-n Győrben 

A városban tényleg úszóbajnokok születnek.

Gépjármű-kiskereskedelemre váltott Illés Károly vállalkozása

Továbbra is veszteséget termel a szombathelyi önkormányzati képviselő Kft.-je.