Egy hónapra letartóztatták a Deák téri kettős gyilkosság gyanúsítottjait

ugytudjuk.hu 2020-05-24 14:44:00
A három férfi közül egyikük két embert halálra késelt.

A bíróság egy hónapra letartóztatásba helyezte azt a három férfit, akik a megalapozott gyanú szerint péntek hajnalban részt vettek a Deák téri verekedésben, s egyikük két embert halálra késelt.

A verekedésből késelés lett, ketten meghaltak a Deák téren

2020. május 22-én hajnali fél négy után érkezett a bejelentés a BRFK-hoz, hogy Budapesten, a Deák téren több ember összeverekedett és késelés történt. A kiérkező rendőrök már csak két úttesten fekvő embert találtak, akik a súlyos sérülések miatt a helyszínen életüket vesztették. Az eddigi adatok szerint két társaság verekedett össze.

A Fővárosi Főügyészség az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében emlékeztetett: az V. kerületi Deák Ferenc téren hajnali fél négy körül két, fiatalokból álló társaság verekedett össze. Egy tizennyolc éves férfi a nála lévő késsel két sértettet megszúrt, akik a földre estek. A két megszúrt fiatal, egyikőjük 16, a másik 21 éves, a helyszínen életét vesztette - írta a főügyészség.

A közlemény szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság perceken belül azonosította és elfogta a három férfit, akik közül a kést használót több emberen elkövetett emberölés bűntette, két társát csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt hallgattak ki gyanúsítottként és előterjesztést tettek a gyanúsítottak letartóztatására.

18 éves férfi követhette el a Deák téri kettős gyilkosságot

A Budapesti Rendőr-főkapitányság 2020. május 22-én 3 óra 37 perckor kapta a bejelentés arról, hogy Budapesten, az V. kerületi Deák téren több ember összeverekedett, és késelés történt. A rendőrök három percen belül a helyszínre értek, ahonnan már több verekedő elfutott.

A letartóztatást a Fővárosi Főügyészség indítványa nyomán a nyomozási bíró vasárnap elrendelte. Az egyik sértett bántalmazásával gyanúsított férfi tekintetében a döntés végleges, a másik két terhelt esetén fellebbezések miatt még nem végleges - olvasható az ügyészségi közleményben.

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.