Egy 9 éves gyerek is meghalt a brutális, hét áldozatot követelő Győr melletti balesetben

Vágvölgyi Bálint 2019-03-11 17:00:00
A vasárnapi balesetben frontálisan ütközött két autó, majd mindkettő kigyulladt.

Két nő, négy férfi és egy fiúgyermek, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyei lakosok haltak meg vasárnap a 81-es úton Mezőörsnél történt balesetben - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján.

A rendőrség több ember halálával járó közúti baleset gondatlan okozása miatt indított büntetőeljárást.

A nyomozás adatai szerint egy 28 éves férfi autójával Kisbér felől Mezőörs irányába tartott, és egy másik gépkocsi előzésébe kezdett. Amikor visszatért a saját sávjába, elvesztette uralmát a járműve felett és áttért a szemközti sávba, ahol összeütközött egy szabályosan közlekedő személyautóval. A balesetben mindkét jármű kigyulladt.

Borzalmas baleset Győr mellett, heten meghaltak

Frontálisan ütközött két autó, majd mindkettő kigyulladt. Hét ember életét vesztette egy balesetben a 81-es úton Mezőörs közelében - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője vasárnap délelőtt az MTI-t. Ruskné Takács Anita elmondta, hogy két autó ütközött össze, majd mindkettő kigyulladt.


A szemközti sávba áttérő autóban utazó 28 éves győri férfi és 19 éves rédei utasa, egy nő, a szemből érkező személygépkocsiban pedig egy 37 éves bakonyszombathelyi nő és egy 9 éves gyermek, egy 25 éves és egy 36 éves kisbéri, valamint a 45 éves győri férfi vesztette életét a helyszínen.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI megkeresésére vasárnap azt mondta, a segélyhívás fogadásakor két mentőhelikoptert is elindítottak az esetkocsik mellett. Először a kisbéri és a pannonhalmi esetkocsi ért a baleset helyszínére, de már nem lehetett megmenteni a sérültek életét, ezért a mentőhelikoptereket visszafordították.

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

Új szintre emelkedik a kisautók tuningja

Képzelje el, hogy egy ikonikus kisautó formavilágát tapasztalt német tuningmesterek keze formálja még különlegesebbé. Az autótuning világa mindig a kreativitás és a technológia együttműködéséről szól, mely a mindennapi közlekedést teszi különlegessé.

Holttestet találtak Győrben az Ifjúság körúton 

Nem merült fel bűncselekmény gyanúja.

Orbán Viktor amerikai védőpajzsa nem is annyira fényes, mint, ahogy próbálják beállítani

Igazából egy swap-megállapodásról szól a kormány amerikai garanciája.

Festési eszközök: melyik a legjobb választás?

Az otthoni felújítás során fontos, hogy a megfelelő festési eszközök mellett dönts.

Okorn kihagyta a szűkített keretből Váradit

Szombathelyen kezd a magyar férfi kosárlabda-válogatott.

Orbán Viktor szerint ha ő nincs, akkor „rezsicsökkentés nuku”

A miniszterelnök a Kossuth rádióban faragta tovább a saját szobrát. 

Az aglaonema: a beltéri trópusok színpompás lakója

Az aglaonema, más néven rákvirág, a szobanövények közt egy igazán figyelemre méltó darab.

Orbán Viktor engedélyt adott a „firkás” minták felhasználására

Megnyugodhat mindenki, jó fej volt a miniszterelnök. 

Gulyás Gergely a Kormányinfón: megerősíti a kormány a gyermekvédelmet

A miniszter szerint megduplázzák a nevelőszülők járandóságát, új csecsemőotthon épül, és kétszáz gyámügyi állás jön létre.

Orbán firkálmánya letarolta a netet – de hiába, pólóra nem kerülhet

Jogvédett alkotásnak számít a miniszterelnök rajza, a gyártók sorra utasítják el a megrendeléseket.

Továbbra is erősek a külföldi vevők a magyar lakáspiacon – tavaly 309 milliárd forintért vásároltak ingatlanokat

A legtöbb vevő Németországból érkezett, de sok a kínai és a vietnámi érdeklődő is. 

Megállás nélkül dolgoznak - nagy erőkkel gyűjti a lehullott lombot a Győr-Szol

A város több pontján egyszerre zajlik a takarítás, a szolgáltató a lakosság türelmét kéri.

Buborékok bűvöletében: a légpárnás fólia varázsa

Valószínűleg már te is találkoztál a mindennapok során az apró, légbuborékokkal teli fóliával, amelynek pukkanása szinte lezser kikapcsolódást nyújt.

Elkapták a rendőrök a kőszegi becsületkasszák kifosztóit

Két borsodi fiatal nem tisztelte a kisváros hagyományait.

Aláírták - Magyarországon, Kőszegen jön létre az ENSZ Egyetem új oktató- és kutatóintézete

A volt Keleti blokkban elsőként létesülő ENSZ Egyetemi Intézet egyedülálló tudományos központként fog működni.