Dróth Zoltán szerint minden feltétel adott, hogy bajnoki címet szerezzen a Haladás futsal csapata

Vágvölgyi Bálint 2019-08-13 08:53:00
A magyar futsalsport ikonja szerint minden mozaikkocka a helyére kerülhet, és a klub megszerezheti első bajnoki elsőségét.

A Haladás válogatott futsaljátékosa, Dróth Zoltán szerint minden feltétel adott ahhoz, hogy a Haladás VSE a 2019/2020-as szezonban megszerezze fennállása első bajnoki aranyérmét. Nyáron, az átigazolási szezon egyik legfontosabb kérdése volt, hogy a kiváló játékos hol folytatja pályafutását, Dróth végül újfent a Haladás mellett döntött.

- Több összetevője is volt a dolognak. Ezúttal is voltak ajánlataim itthonról és külföldről is. Azt már előre eldöntöttem, hogy ha itthon maradok, akkor csak a Hali jöhet számításba. A családdal egyeztetve végül úgy határoztam, hogy Szombathelyen folytatom a pályafutásomat. - mondta Dróth a döntésével kapcsolatban a haladasvse.hu-nak.

A válogatott ásza elmondta, hogy jól érzi magát Szombathelyen, és már ingáznia se kell, ugyanis a szerettei is itt vannak vele. Arra a kérdésre, hogy mire lehet képes a csapat a következő szezonban, Dróth azt válaszolta, hogy szerinte most minden feltétel adott ahhoz, hogy megnyerjék a klub fennállásának első bajnoki címét.

- Lényegében most minden mozaikkocka a helyére kerülhet. Van egy remek edzőnk, parádés a szurkolótáborunk és kifejezetten erős a játékoskeretünk. A magyar mag szerintem itthon a legjobb és most a légiós kontingens is meggyőzőnek tűnik. Annak nagyon örültem, hogy Milos Simic nálunk maradt, mert ő kulcsfigura a játékunkban. - részletezte a bajnoki címhez szükséges feltételeket.

Dróth szerint ismét a Berettyóújfalu lehet a legnagyobb rivális, hiszen eddig is jó volt a keretük, de most még brazil válogatott futsaljátékost is igazolni tudtak. A Haladás éppen velük kezd az első fordulóban, de Dróth még nem biztos, hogy ott pályára léphet, hiszen nyáron volt egy porcműtéte, jelenleg a rehabilitáció vége felé jár.

- A klub nagyon sokat segített ebben a számomra nehéz időszakban. Ezért köszönet mindenkinek. A hozzáállásukat jó játékkal és jó munkával akarom meghálálni. A munkán most azt értem, hogy elkezdtem edzősködni is. A centerképzés a területem. Nagyon örülök annak, hogy a srácok lelkesek, fogékonyak mindenre.  Szeretném átadni nekik azokat a dolgokat, amelyeket az elmúlt években megtanultam. Egy szóval jelenleg minden nagyon szép, minden nagyon jó, de a bajnoki cím még nagyon hiányzik - zárta szavait Dróth Zoltán.

Szólj hozzá!

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot.