Donald Trump visszatért az Ovális Irodába, annak ellenére, hogy még mindig fertőző lehet

Fehér Buda 2020-10-08 08:58:14
Az amerikai elnök orvosai nem hajlandók elmondani, hogy milyen eredménnyel zárultak Trump tesztjei.

Donald Trump visszatért az Ovális Irodába, jelentette be Larry Kudlow, az amerikai elnök fő tanácsadója. Az elnök ezek szerint már jól van annyira, hogy újból munkába álljon, de az még mindig nem tisztázott, hogy vajon fertőző lehet-e még az USA vezetője. Kudlow szerint Trump körül új intézkedéseket vezettek be, a tanácsadó ugyan nem mehetett részletekbe, de azt mondta a CNBC műsorán, hogy komolyan elővigyázatosságról van szó, mint az orvosi maszkok.

Trumpnak egyelőre azonban még karanténban kellene lennie, hiszen nem múlt el a két hét a fertőzése óta. Az elnököt a Fehér Ház lakhatásra megfelelő részében kellett volna karantén alá helyezni. Az épület ezen része teljesen el van szigetelve a nyugati szárnytól, ahol az adminisztratív munka folyik. A nyugati szárnyban található az Ovális Iroda is, ahova ezek szerint trump még egy ideig nem térhetett volna vissza, írja a Metro.

Kudlow azt is elmondta, hogy lecsökkentették a Trumpot kiszolgáló személyzet létszámát, hogy minél kisebb eséllyel terjedjen tovább a vírus. Azoknak, akik mégis érintkeznek az elnökkel, csak komoly védőfelszerelésben mehetnek Trump közelébe. Az elnökhöz közel állók szerint Trump viszont csak azért állt munkába, hogy minél több fotón szerepelhessen, hiszen közeledik az elnökválasztás.

Trump szervezetében múlt pénteken mutatták ki a koronavírust, azóta a republikánus kormány rengeteg tagjáról derült ki, hogy szintén megfertőződtek a kórokozóval. Az amerikai elnököt később kórházba is kellett szállítani, de hétfőn kiengedték, miután Trump azt mondta, már jobban érzi magát. Azt viszont továbbra sem tudni, hogy Trump ténylegesen fel is épült-e, hiszen az orvosai nem hajlandók a közvélemény tudtára adni, hogy az elnöknek volt-e már negatív tesztje. 

Szólj hozzá!

Trametes versicolor: az immunrendszer titkos fegyvere

Bizonyára hallott már a különféle gyógyító gombákról, amelyek hozzájárulnak mind az emberek, mind az állatok egészségének javításához

Nem jelentek meg a fideszes képviselők a péntek esti győri közgyűlésen

Az ülést, mivel az nem volt határozatképes, a polgármester elnapolta.

Lezárták a bozsoki határátkelőt

Bucsu, és Kőszeg továbbra is nyitva.

Megjelent a Zaporozsec átalakulásáról szóló dal

Tagcserék történtek a zenekarban.

Gyerekcipő választási útmutató szülőknek

A gyermekcipők kiválasztása minden szülő számára komoly kihívást jelenthet. Ahogy csemetéink cseperednek, lábaik folyamatosan változnak, ezzel párhuzamosan pedig szükségük van arra, hogy a megfelelő lábbelit viseljék.

Február 27-én ismét Szombathelyre érkezik Magyar Péter

Azt még egyelőre nem lehet tudni, hogy melyik helyszínen várja majd az érdeklődőket.

Ha nem követed Vámos Zoltán Facebook-oldalát, akkor semmit sem fogsz tudni a hóhelyzetről

A Vas Vármegyei Kormányhivatal sem hivatalos weboldalán, sem Facebook-oldalán nem közölt eddig semmit a hóhelyzetről. A főispán privát oldalán tart one man showt.

A 7,5 tonnát meghaladó járművek 12 órától nem közlekedhetnek Vas vármegye útjain

A rendőrök pihenőhelyekre, parkolókba terelik az érintett járműveket!

Elárasztották a győri bíróságot azok a vélemények, amelyek szerint túlságosan kesztyűs kézzel bánnak a halálos gázolóval

A bíróság elnöke attól tart, hogy ezzel a közhangulat alkalmas lesz arra, hogy a bíróságba vetett közbizalmat megrendítse.

Változás a pénteki győri programban: TSZV tüntetés lesz, a közgyűlést viszont máshol lehet követni

Az időjárás átírta a terveket, de a részvétel lehetősége megmarad, több helyszínen is élő közvetítéssel.

A Jobbik megnevezte jelöltjét Győr-Moson-Sopron vármegye 2-es választókerületében

A párt önálló indulással készül a 2026-os országgyűlési választásra, a körzetben Pápai Petra lesz az egyéni jelölt.

Íme a legjobb programok erre a hétvégére Győrben

Mollywood, Rammstein Tribute, farsang, hangfürdő, és egy tüntetés.

Havazás és hófúvás várható pénteken - több vármegyére figyelmeztetést adtak ki

A Nyugat-Dunántúlon jelentős mennyiségű hó hullhat, viharos széllel és hótorlaszokkal kell számolni.

Közgyűlés helyett össz-bizottsági ülés lesz délelőtt 10 órakor a Győri Városházán

Dolgozni, vitázni tehát lehet munkaidőben, de érdemben dönteni valószínűleg csak este 6 után. 

Sárkány Péter nem mond le posztjáról, és jelen lesz a győri közgyűlésen - ha lesz közgyűlés

Az elnök-vezérigazgató újra elmondta, hogy megvan a győriek pénze, kiderült, hogy a Győr-Szol a nyár végére forrás nélkül maradhat, és, hogy feljelentette Pintér Bencét. 

Felfrissülve Karintiában: a szaunakultúra ereje

Karintia sokakat nemcsak az Alpok szépségével vonz, hanem az itt található pihenési lehetőségeivel is.

„Totális erkölcsi mélypont” - Magyar Péter szerint minden határt átlépett a Fidesz kivégzős videója

A TISZA elnöke elfogadhatatlannak és megbocsáthatatlannak nevezte a gyerekekkel és fejbelövéssel operáló kampányvideót.