Czeglédy Csaba: El szeretnék indulni a saját választókörzetemben

Ugytudjuk.hu

2019-05-27 13:14:00
A szombathelyi Demokratikus Koalíció támogatja Nemény Andrást és az új többséget, egy feltétellel.

Szuhai Viktor, a helyi DK elnöke és dr. Czeglédy Csaba tartott sajtótájékoztatót a szombathelyi összefogásról.

Szuhai az EP-választás kapcsán köszönetet mondott mind a választóknak, mind az aktivistáknak, majd gratulációjukat fejezték ki a Momentum Mozgalomnak a szép szereplésért. Külön megköszönte a szombathelyi ellenzéki választóknak, hogy megerősítették őket abban: az őszi választásokon igenis legyőzhető a helyi Fidesz.

Ehhez elengedhetetlen egy professzionális kampány, ami egy professzionális, jól megválogatott csapatot feltételez, akik kivívták a választók bizalmát.

"Most jött el az idő arra, hogy kinyissuk az ellenzéki együttműködés önkormányzati aktáját."

- jelentette ki Szuhai, aki azt is elmondta, ezt legkésőbb két héten belül le is kell zárniuk, hisz az idő kevés.

A DK továbbra is támogatja Nemény András polgármester-jelöltségét, egy feltétellel: "amennyiben a választást nem nyeri meg, abban az esetben a listáról nem ül be a közgyűlésbe."

Úgy látják, bár eddig a szombathelyi MSZP-nek volt a felelőssége, hogy meglegyen az együttműködés, amivel leváltható a helyi Fidesz, de ez tegnap esti eredmények fényében megváltozott: ezek alapján a választók akarata azt diktálja, hogy ezt a felelősséget a DK-nak kell most magára vennie. Itt átadta a szót dr. Czeglédy Csabának, akinek megköszönte, hogy beállt a DK mögé.

Czeglédy szerint a DK kockázatot vállalt azzal, hogy elindították képviselőjelöltként az EP-választáson, hisz nem lehet előre tudni, jó vagy rossz hatással lesz-e a kampányra. Ha a szombathelyi eredményt nézzük, az országos szintnél is jobban teljesített a város szavazatok arányában.

"Egyértelműen látszik, hogy ahol a leginkább jelen voltam, ott a DK támogatottsága - mint szülővárosomban - még nagyobb volt."

A szombathelyi dolgokkal kapcsolatban Czeglédy elmondta: egyik szeme sír, a másik nevet. Úgy látja, hogy ma nem olyan "állapotban" van a szombathelyi MSZP, mint amikor két éve kényszerűségből át kellett adnia annak vezetését. A helyi baloldali szavazók nagy szerencséjére jelen volt viszont a DK, amelyhez ő is csatlakozott, így szerinte ez egyértelműen megmutatta azoknak a szavazóknak, akik az MSZP-ben már nem tudnak helyben annyira megbízni vagy valamely okból rájuk szavazni, helyette most nekik végre itt a DK, akikre viszont lehet szavazni.

Czeglédy elmondta: szeretne elindulni a választókörzetében, ahol húsz évnyi képviselősködés után méltatlan körülmények között esett ki, nem pedig a választók akarata miatt. Ha a közösség akarata az, hogy függetlenként mérettesse meg magát, akkor szerinte így, a saját neve alatt is meglenne az elegendő támogatottsága.

Ebben az esetben viszont azt szeretné kérni, hogy a szombathelyi összefogás jelöltje ne induljon el vele szemben. Szerinte nem lehet az a cél, ha a fideszes jelölt mellett még őt is le kelljen győznie.

Többek között erről fognak szólni az egyeztetések is. Emlékeztetett rá, hogy ő is a Éljen Szombathely Egyesület alapítói közt volt, elmondása szerint a nevet is ő találta ki, de ennek ellenére is el tudja fogadni, ha a többiek a DK-val együtt arra a döntésre jutnak, hogy ne az összefogás jelöltjeként induljon. Szerinte a tegnapi eredmények azt mutatják, hogy ártani biztosan nem tudna azzal, ha elindul.

Szerinte - ahogy Szuhai szerint is - most az a fontos, hogy újra megnyissák a szombathelyi összefogás forgatókönyvét és újratárgyalják a dolgokat, a jelölteket és mielőbb nekilássanak a munkának.

Szuhai Viktor ezután elmondta, szerinte az újratárgyalás jelöltek személyét is fogja érinteni, akár még cserék is lehetnek.



Czeglédy szerint az Éljen Szombathely Egyesületnek az erejét a mögötte álló pártok adják, nélkülük nincs önálló társadalmi támogatottsága, a bázisát a mögötte lévő jelölő szervezetek adják. Szerinte a tegnapi választás egy egyértelmű közvéleménykutatás volt, amely eredménye jól mutatja a szombathelyi, fideszen kívüli jelölőszervezetek támogatottságát és ezért döntött úgy a DK, hogy maximum két hétre újra meg kelljen nyitni az "szombathelyi jegyzőkönyveket." Így két hét múlva várható a következő bejelentés.

Szólj hozzá!

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.