Dél-Koreában bejelentették, hogy megjelent a koronavírus második hulláma

Fehér Buda 2020-06-22 16:27:00
Elsőkként szabadultak meg a vírustól, most az éjszakai kluboknak köszönhetően tért vissza a járvány.

Újból felültötte a fejét a koronavírus Szöulban, Dél-Korea fővárosában. Az ázsiai ország az elsőkként gyűrte maga alá a járványt még májusban, most viszont újból megemelkedett a fertőzöttek száma. A hatóságok hétfőn bejelentették, hogy 24 óra latt 17 új beteget regisztráltak, ami egyébként az elmúlt hónap legalacsonyabb száma. Az elmúlt hetekben 40-50 beteget is találtak naponta, ennek ellenére az ország vezetői enyhítettek a korlátozásokon, és külföldieket is beengedtek az országba.

De a koreai járványügy feje Jung Eun-kyeon azt mondja, hogy összességében emelkedni kezdett a betegek száma, ezért

arra a következtetésre jutott, hogy az országba megérkezett a második hullám.

Dél-Koreában egyébként a szigorú kijárási korlátozások helyett inkább önkéntes karanténra kérték a lakókat, akik ezt olyannyira a szívükre vették, hogy az első hullámot sikeresen átvészelték komolyabb intézkedések nélkül. 

Szöulban azonban most mégis bevezethetik a korlátozásokat, a városban attól tartanak, hogy a következő néhány napban a kórházi ágyak 70 százaléka is megtelhet koronavírusos betegekkel. A hatóságok erre abból következtetnek, hogy a Szöulban feléledő éjszakai élet vált a koronavírus új gócpontjaivá, az új betegek többnyire fiatalok, akik megfordultak valamilyen szórakozóhelyen. Az viszont már nagyobb baj, hogy a lappangási idő alatt újból munkába álltak a fiatalok, több irodában is további gócpontokra leltek a hatóságok.

Dél-Koreában eddig közel 12 ezer 500 beteget regisztráltak, 280 áldozatot szedett a járvány. Jelenleg 1277 aktív esetről tudnak, de a hatóságok szerint a következő napokban drasztikusan meg fog emelkedni az esetek száma.

Forrás: Metro

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.