Csütörtöki időjárás: felhő, felhő és felhő

Vágvölgyi Bálint 2019-02-20 19:27:00
Meg egy kis eső sincs kizárva.

Éjszaka fátyolfelhők érkeznek, amihez csütörtökön már gomolyfelhők is társulnak, majd kora délutántól észak, északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és estére már jobbára mindenütt beborul az ég. Szerdán néhol futó zápor előfordulhat, csütörtök késő délutántól először az északi megyékben, majd egyre többfelé elered az eső, záporeső. Az északnyugati, nyugati szél megélénkül, szerdán az északi vidékeken olykor meg is erősödik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3 fok között várható. Nyugaton lesz enyhébb a hajnal. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön általában 7 és 14 fok között alakul. Északkeleten lesz hűvösebb.

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

Pénteken indul a 24. Győri Könyvszalon, az ország egyik legnagyobb vidéki könyves eseménye

„Olvasni nagyon fontos, mert minden téren hozzátesz az életünkhöz” - Pintér Bence.

A bozsoki polgármester megfestette, Gagyi Levente átvette Trump portréját

Nem lehet azt mondani, hogy egy brutál realista alkotás született.

Új néven jöhet a boltokba egy csomó tejföl 

Sok termék tűnhet el a polcokról a régi formájában.

Az Alkotmánybírósághoz fordul az OTP az ATM-törvény miatt

A kormány egyik vidékfejlesztésnek mondott látvány intézkedésével mennének szembe a bankok. 

Vasárnapig pattog a műanyag labda a Schaeffler Arénában

Nemzetközi Asztalitenisz Bajnokságot rendeznek Szombathelyen.

Októberben sem csökkent az infláció

Harmadik hónapja 4,3 százalékon toporog az árindex.

Győri NAV-osok buktattak meg egy e-cigi árust

Füstbe ment a terve: az áruját lefoglalták, és milliós bírságot fizet. 

Kezdődik a krízisidőszak Győrben is

Fokozottan figyeljünk a hajléktalan emberekre!

Elesett Szombathely egyik fő közlekedési ütőere

Csőtörés miatt van forgalomkorlátozás a Szent Gellért utca és Rumi út kereszteződésében.

Magyar Péter: "Gazdája az állatoknak van"

Válaszolt a TISZA Párt elnöke a miniszterelnök megszólalására.

Szijjártó Péter állítja: a Tisza Párt ukrán kezekbe juttatta kétszázezer ember adatait 

A külügyminiszter súlyos vádakat fogalmazott meg, de bizonyítékot továbbra sem mutatott.

Idén 4 milliárd 400 ezer forintot fordít Győr útfelújításokra

Sáráson és Szentivánon mart aszfalttal és bitumenes bevonattal dolgozik az Útkezelő.

Két éven át tartó lopássorozat miatt álltak bíróság elé az elkövetők Győrben

A nyolc fős, munkanélküli banda áruházakban és benzinkutakon garázdálkodott.