Csalás miatt börtönbe kell vonulnia Egervár volt polgármesterének

ugytudjuk.hu 2019-06-18 14:40:00
Nem készült el néhány bútor a beígért határidőre.

Nem jogerősen két vádlottat többéves, letöltendő börtönbüntetésre, a harmadikat pénzbüntetésre ítélte a Zalaegerszegi Járásbíróság az egervári várkastély felújításakor elkövetett csalások miatt - írta meg az MTI-re hivatkozva a Magyar Narancs.



Az elsőrendű vádlott - a Zalai Hírlap közlése szerint a település korábbi polgármestere N-G.J. - 2012 novemberében kötött támogatási szerződést a Zalaegerszeghez közeli várkastély turisztikai fejlesztésére, a másodrendű vádlottal az épület második emeleti bútorainak elkészítésére. A bútoroknak 2015. augusztus 31-ig kellett volna elkészülniük ahhoz, hogy a támogatást a szerződésben foglaltak szerint el lehessen számolni.



A berendezési tárgyak nem készültek el határidőre - a kastély bútorzatának kevesebb mint a fele volt csak kész -, azonban az elsőrendű vádlottnak pénzre volt szüksége ahhoz, hogy a felújítással kapcsolatos pályázat önrészét előteremtse. Ennek érdekében a vádlottak

valótlan tartalmú teljesítésigazolásokat és a vállalkozói díj fizetéséről szóló számlákat állítottak ki, majd a hamis számlákon szereplő összegeket átutalták az asztalos vállalkozó számlájára, aki a pénzt felvette és átadta a polgármesternek, hogy ő visszaforgassa azt a megbízó, az önkormányzat cégébe.

Az ügy harmadrendű vádlottjának feladata a felújítással kapcsolatos reklámtevékenység volt, amelyet végül nem teljesített, ennek ellenére kiállította róla a számlákat, és felvette a pénzt.

A három vádlott a jogosulatlanul igényelt támogatással a magyar államnak négymillió, az Európai Uniónak pedig csaknem 24 millió forint kárt okozott. A bíróság megállapította azt is, hogy polgármester a hamis számlák áfatartalmát, mintegy 16 millió forintot levonható adóként szerepeltetett a cég általa benyújtott adóbevallásában. Ezt az összeget teljes mértékben vissza akarta igényelni, és ezt a bűncselekményt a vádlott-társai segítették.

Mindezek miatt az elsőrendű vádlottat üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás, folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége, valamint közvetett tettesként, folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználása miatt négy és fél év börtönbüntetésre ítélte. A másodrendű vádlott bűnsegédként, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás, kétrendbeli, bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználása, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás, továbbá közvetett tettesként, folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználása és a számvitel rendjének megsértése miatt két év kilenc hónap börtönbüntetést kapott, de ezen felül le kell töltenie egy korábbi egyéves felfüggesztett börtönbüntetését is.

A harmadrendű vádlott - aki teljes körű beismerő vallomásával segítette a hatóságok munkáját - bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt 400 ezer forint pénzbüntetést kapott első fokon.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.