Csak egyetlen plakátfelülete maradt a sárvári ellenzéki összefogásnak

Fehér Buda 2019-06-30 08:16:00
Ketten is szerződést bontottak velük a közelmúltban.

"Azt tapasztaljuk, hogy a mai Magyarországon egyáltalán nem egyformák a versenyfeltételek a politikai életben” – mondta Németh Zsolt, a sárvári ellenzéki összefogás polgármesterjelöltje az Ugytudjuknak. A képviselő azt mondja, hogy demokrácia ugyan nagyon bonyolult dolog, de abban talán minden szabadságszerető állampolgár egyetért, hogy ha valahol irreálisan megbillen az egyensúly, akkor ott nem beszélhetünk egyenlő feltételekéről. 

Németh szerint manapság az ország kisebb városaiban és településein semmilyen független közmédia nem létezik, talán nem is tudnának megélni. Azonban nem ez az egyetlen olyan terület, ahol az állampárthoz kötődő tulajdonosok lekorlátozzák a lehetőségeket, a polgármesterjelölt ugyanis arról számol be, hogy egyre kevesebb helyen jelenhetnek meg a plakátjaik Sárváron.

"A mozgalmunk és egyesületünk az elmúlt időszakban két különböző helyen is úgy járt, hogy nem hosszabbították meg, illetve felmondták a velünk szerződést, “mondvacsinált” indokokra hivatkozva” – nyilatkozta a képviselő a lapunknak. Németh azt is elmondta, hogy Sárváron így már csak egyetlen helyen maradt lehetősége a Mindenki Sárvárért Mozgalomnak és a Híd a Jövőnkért Egyesületnek arra, hogy óriásplakátok helyezzenek ki. Ezen a helyen azonban korábban ismeretlenek megrongálták az összefogás plakátját, a képviselő reméli, hogy a későbbiekben nem fog ez még egyszer megismétlődni:

Fényes nappal dobálták meg festékkel a sárvári ellenzéki összefogás óriásplakátját

Farkas Bazsi Rendőrségi feljelentést tett az egyesület. A Fidesz EP plakátja mellett áll az önkormányzati választásokra készülő ellenzéki összefogás, a HÍD a Jövőnkért Egyesület hirdetése Sárváron a Sársziget utcában. Az Egyesület plakátja a múlt héten került ki. Ma reggelig nem is volt semmi baja. Délelőtt azonban valaki festékkel dobálta meg.

Németh független polgármesterjelöltként a legutóbbi testületi ülésen arra kérte Kondora Istvánt, Sárvár jelenlegi polgármesterét, hogy egyértelműen határolódjon el az ilyenfajta cselekedetektől, és magától a rongálástól is. Németh azt is kérte a polgármestertől, hogy álljon ki azért, hogy kampány megfelelően komfortos és magasztos legyen, de a polgármesterjelölt azt mondja, hogy sajnos nem kapott egyértelműen pozitív biztatást erről. 

Németh Zsolt most azért fordult a nyilvánosság felé, mert azt szeretné, hogy egy ötcsillagosnak mondott városban többet ne forduljanak elő ilyen ügyek. Azt mondja, hogy az igazán jó az lenne, ha a város jövőjéről élőben, nyilvánosan és kompetens módon, független moderátor bevonásával lehetne vitafórumot szervezni. Németh Zsolt és a Híd a Jövőnkért Egyesület addig is egyértelműen elhatárolódik a negatív cselekedetektől, de a demokrácia jegyében, valamint a jövőbeni töretlen fejlődés kapcsán szívesen egyeztetné nyilvánosan az álláspontjait a város jövőéről.
 

Szólj hozzá!

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.