Chadwick Boseman az egyik utolsó üzenetével is egy beteg gyermeken akart segíteni

Fehér Buda 2020-09-08 07:43:00
A Fekete Párduc producere osztotta meg, milyen megható SMS-t kapott a sztártól.

Lassan két hete, hogy Chadwick Boseman elvesztette a harcát a betegségével - a színész augusztus 28-án, 43 évesen halt meg, vastagbélrák miatt. A világ azóta is próbál magához térni abból a sokkból, amit a hír okozott, hiszen szinte senki sem tudta, hogy Boseman komoly betegséggel küzdött. Az amerikai People magazin legújabb számában tisztelegnek Boseman előtt, a lapban több olyan ember is megszólalt, aki közösen dolgozott a színésszel.

Ilyen például Nat Moore is, aki a 2018-as Fekete Párducon producerként dolgozott, írja az Independent. Moore azt mondja, ő kapta Boseman egyik utolsó üzenetét, amiben arról írt, hogy beteg gyermekeken kell segíteniük. A producer ugyanis a Make a Wish Foundation nevű szervezettel működött együtt, hogy valóra váltság egy beteg gyermek vágyát. A fiatal azt kérte a szervezettől, hogy Boseman küldjön el neki egy hangfelvételt, de ezt a koronavírus miatt nem egy ideig nem tudták megvalósítani. A színész azonban végül felvett egy hangüzenetet, amit eljuttattak a gyermekhez, így mégis sikerült megvalósítani a beteg fiatal kérését.

Boseman ezután írt egy üzenetet Moore-nak, amiben azt mondta, teljsen összetörte a kisgyermek története, ennek ellenére viszont mindent meg akart tenni a beteg fiatalokért. "Az emberek megérdemlik, hogy élményekkel, különleges pillanatokkal gazdag életet éljenek. A poklot is megjárták miközben a betegségükkel küzdöttek" - tette hozzá az SMS-ben Boseman, majd hozzátette, hogy ha a gyermeknek a hangüzenettel csak egy pillanatra is sikerült boldogságot okozniuk, és ezzel enyhíteniük a szenvedéseit, akkor már megérte, amit csinálnak.

Chadwick Bosemant 2016-ban diagnosztizálták vastagbélrákkal, a színész ekkor úgy döntött, nem osztja meg a nyilvánossággal a betegségét. Boseman az évek alatt rengeteget szenvedett, kemoterápiára is járt, ám ennek ellenére sosem hagyott fel a filmezéssel, betegen forgatta le a Fekete Párducot is, ami meghozta számára az igazi áttörést.

Szólj hozzá!

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.

Hosszabb nyitvatartással készülnek a győri temetők mindenszentekre és halottak napjára

November 5-ig este 8 óráig látogathatók a sírkertek, a Nádorvárosi köztemetőben pedig ingyenes elektromos kisautó segíti a közlekedést.

November 1-től bezárna a szombathelyi MMIK

Nincs pénz a fenntartásra, pedig most tapsoltak el 80 millió forintot, hogy megünnepeljék a létesítmény 45 éves fennállását.

Pintér Bence: a szolidaritási adó bünteti a gazdaságilag sikeres városokat

A győri polgármester szerint nem elég csökkenteni az önkormányzatoktól elvont összegeket, az egész finanszírozási rendszert át kell alakítani.