Brutál sok új lakás épült tavaly Magyarországon

ugytudjuk.hu 2019-02-22 14:20:00
Tavaly 17 681 új lakás épült, 3292-vel, 22,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 36 719 volt, 3,4 százalékkal kevesebb, mint 2017-ben - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). 
 

A tavalyi negyedik negyedévben 7463 lakás lett kész,  kétszer annyi, mint a harmadik negyedévi 3701. Az új lakások közel felét Budapesten és Pest megyében vették használatba: 53 százalék családi házban, 38 százalék többlakásos épületben, 5,0 százalék pedig lakóparkban készült el.
    

A kiadott engedélyek és bejelentések alapján az új lakások 54 százalékát a fővárosban és Pest megyében építenék fel. Az építendő lakások száma Budapesten 18 százalékkal csökkent, a megyei jogú városokban változatlan maradt, a többi városban 8 százalékkal, a községekben 10 százalékkal emelkedett. Az építtetők a projektek 42 százalékánál éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével. Ez az arány Budapesten 7,4 százalék, a kisebb települések felé haladva egyre magasabb, a községekben elérte a 80 százalékot. - közölte a KSH.
    

A természetes személyek által épített lakások aránya 51-ről 46 százalékra csökkent, a vállalkozások által építetteké 49-ről 53 százalékra nőtt 2017-hez képest.
    

A használatba vett lakások átlagos alapterülete 1 négyzetméterrel 99 négyzetméterre csökkent az előző évhez képest. (MTI)

Szólj hozzá!

Ismét karácsonyi ajándékként tálalja a kormány, a januári családi pótlék decemberi kifizetését

Előrehozott családtámogatások valódi plusz nélkül, régi üzenettel.

„A nap végén csak a szeretet és az emberség számít” - karácsonyi üzenetet küldött Magyar Péter

A TISZA elnöke szerint miközben a kormány az ünnepek alatt is uszít és kampányol, addig ők valódi segítséget visznek ahz embereknek. 

Változik a győri hulladékudvarok nyitvatartása 2026-tól

Egyes napokon később nyitnak és tovább tartanak nyitva az udvarok, a hungarocell leadás szabályai is módosulnak.

Egy meghitt ünnep Győrben ami mindenkiről és mindenkinek szólt 

A Vaskakas Bábszínházban közösen tették szebbé az ünnepet azok számára is, akiknek a karácsony sokszor nehezebben érkezik meg.

Rendszeresen zaklatta volt barátnőjét egy szombathelyi férfi

10 nap alatt több mint 300 alkalommal hívta.

Drog hatása alatt és a vezetéstől eltiltva okozott halálos balesetet egy férfi egy Győr melletti településen

A rendőrök elől menekült, úgy ütötte el a sértett biciklist, aki a helyszínen meghalt. 

Versenyt szerveznek Szombathelyen Mészáros Tibor emlékére

December 27-én az Arena Savariában emelik meg az irdatlan súlyokat.

Egy friss felmérés szerint komoly politikai mélyütés a Szőlő utcai botrány a kormánynak

A 21 Kutatóközpont szerint a gyermekvédelmi ügy példátlan társadalmi figyelmet kapott, és érdemben rontotta a kormány megítélését.

Ma délután érkezik Győrben a kivilágított kukásautó

A GYHG egy kis extra fényt visz az ünnepekbe.

30 millió forintot költenek el a kőszegi Óház kilátó tetőcseréjére

Sem Ágh Péter, parlamenti képviselő, sem Básthy Béla, polgármester nem tartotta fontosnak közölni az összeget.

161 embert vert át egy kőszegi netes csaló

Nem is létező árukat kínált eladásra. Több mint 5 millió forintot csalt ki így.

Felemelte és a szemetes kukába tette ismerősét egy férfi Pannonhalmán

Egy pizzéria teraszán szabadultak el az indulatok.

Nagy esély van a fehér karácsonyra

De azért még ne kiabáljuk el!

Kommentben reagált Strompová Viktóriának Lázár János

Bocsánatot is kért, meg nem is a miniszter.

Elég imádkozni, vagy dolgozni is kellene? - merült fel a kérdés a győri temetők kapcsán

Riogatás, hangulatkeltés, vagy valós probléma? Maratoni vita széksértésekkel.