Brit és lengyel katonák, francia tűzoltók segítik az Angliában várakozó kamionosok tesztelését

Fehér Buda 2020-12-25 13:19:01
A francia hatóságok hétfőn nulla órától állították le a brit oldalról érkező teherforgalmat az Angliában feltűnt új koronavírus-változat gyors terjedése miatt.

Brit és lengyel katonák, valamint francia tűzoltók is bekapcsolódtak pénteken a hét eleji francia határzár miatt Angliában feltorlódott több ezer kamion sofőrjeinek koronavírus-tesztelésébe. A brit védelmi minisztérium közölte, hogy nyolcszáz katona érkezett a délkelet-angliai Dover kompkikötőjének közelében, egy használaton kívüli repülőtéren kialakított átmeneti kamionparkolóba, illetve az autópályán felállított tesztelési helyszínekre. A BBC televízió beszámolója szerint Mariusz Blaszczak lengyel védelmi miniszter utasítására lengyel katonák és egészségügyi szakértők is a délkelet-angliai Kent megyébe utaztak, és bekapcsolódtak a tesztelésbe, írja az MTI.

A szemközti partról francia tűzoltók is átkeltek, és szintén részt vesznek a kamionosok koronavírus-szűrővizsgálatában. A Kent megyei tanács pénteki adatai szerint még mindig hozzávetőleg négyezer kamion vár arra, hogy átkelhessen a francia oldalra. A francia hatóságok hétfőn nulla órától állították le a brit oldalról érkező teherforgalmat az Angliában feltűnt új koronavírus-változat gyors terjedése miatt. A francia tilalom olyan járművekre vonatkozott, amelyekkel emberek - gépkocsivezetők, utazószemélyzet, utasok - is átkeltek volna Franciaországba. Az utazószemélyzet és utasok nélküli teherszerelvények - konténerek és vontató nélküli kamion-pótkocsik - átkelését a francia hatóságok nem korlátozták, de a szerda este feloldott határzár alatt így is több ezer kamion torlódott fel az angliai oldalon.

Fotó: CNBC

A francia korlátozás előzményeként a brit kormány a múlt héten bejelentette, hogy új koronavírus-variánst azonosított. Ennek a vírusváltozatnak a fertőzőképessége a vizsgálatok adatai szerint akár 70 százalékkal is meghaladhatja a korábban azonosított koronavírus-típusokét. A brit és a francia kormány szerdai megállapodása szerint újraindulhatott Nagy-Britanniából Franciaország felé a légi, a vasúti és a tengeri közlekedés, de Franciaországba csak az léphet be Nagy-Britannia felől, aki 72 óránál nem régebbi negatív koronavírustesztet mutat fel.

A kamionsofőröknek 30 perc alatt eredményt mutató koronavírus-gyorstesztet kell elvégeztetniük. Ennek eredményét a sofőrök SMS-üzenetben kapják meg, és negatív lelet esetén ezt az üzenetet felmutatva, a szűrővizsgálat eredményének időpontjától számított 72 órán belül átkelhetnek Franciaországba. Grant Shapps brit közlekedési miniszter pénteki tájékoztatása szerint előző estig 2367 kamionsofőr tesztelését végezték el, és három szűrővizsgálat lelete lett pozitív.

Shapps alig burkoltan bírálta azt a francia előírást, amely negatív koronavírusteszthez köti a kamionosok belépését. A miniszter Twitter-bejegyzésében felidézi az Európai Bizottság közlekedési biztosának állásfoglalását, amely szerint nem javasolt a közúti fuvarozók kötelező tesztelése, mivel a vezetőfülkéjükben napokig egyedül tartózkodó sofőrök rendkívül alacsony fertőzési kockázatnak vannak kitéve. A brit közlekedési minisztérium külön felhívást adott ki arról, hogy az Angliából Franciaországba Doverből komppal átkelni készülő kamionoknak nem a doveri kikötőbe, hanem a közeli Manstonban kialakított kamionmegállóba kell menniük.

Azoknak a kamionosok, akik a Eurotunnel vasúti alagúton közlekedő teherautószállító szerelvényekkel akarnak átkelni, az M20-as autópálya 8-as kijárójánál kell csatlakozniuk a tesztelésre várók sorához. A brit közlekedési minisztérium tájékoztatása szerint az átkelés engedélyezéséhez szükséges koronavírustesztet nem lehet bármelyik Kent megyei egészségügyi intézményben elvégeztetni; a helyi kórházakban vagy rendelőkben nem fogadják azokat, akik ilyen célú szűrővizsgálatra jelentkeznek. A tájékoztatás szerint a tesztelésre váró kamionosoknak a helyi hatóságok élelmiszert és vizet osztanak.

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.