Börtönt kaptak egy szombathelyi kocsma verekedő vendégei

ugytudjuk.hu 2020-12-14 15:55:08
Tavaly októberben agyba-főbe verték az italozó egy másik vendégét.

A Szombathelyi Járásbíróság az I. r. vádlott bűnösségét 1 rendbeli társtettesként elkövetett súlyos testi sértés bűntettében és 2 rendbeli garázdaság vétségében, a II. r. vádlott bűnösségét pedig társtettesként elkövetett súlyos testi sértés bűntettében mondta ki - írja a Szombathelyi Törvényszék. A bíróság az I. r. vádlottat – mint különös visszaesőt, halmazati büntetésül – 1 év 8 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre, a II. r. vádlottat 6 hónap -végrehajtásában 1 évre felfüggesztett- börtönbüntetésre ítélte. Mivel az I. r. vádlott cselekményeit egy korábban kiszabott 1 év tartamú, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett börtönbüntetés próbaideje alatt követte el, ezért a bíróság elrendelte annak utólagos végrehajtását is. 

A súlyos testi sértés bűntettének tényállása szerint a vádlottak 2019. október 26-án este egy szombathelyi kocsmában előzetes szóváltást követően tettleg bántalmazták a sértettet úgy, hogy mindketten több alkalommal arcon ütötték. Ezt követően kihúzták a söröző elé, ahol az I. r. vádlott többször megütötte. A sértett a bántalmazás következtében az orrcsont elmozdulás nélküli törését a környező lágyrészek zúzódásával, bevérzésével, valamint a bal könyöktájék zúzott sebzését szenvedte el, amely sérülések együttesen nyolc napon túl gyógyuló sérülések. A sérüléseken belül az orrcsont elmozdulás nélküli törése a környező lágyrészek zúzódásával, bevérzésével együtt nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülés, míg a bal könyöktájék zúzott sebzése nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülés. Az elszenvedett sérülések tényleges gyógytartama együttesen szövődménymentes gyógyulás esetén 21 nap.

Az I. r. vádlott által elkövetett garázdaságok tényállása szerint az első esetben 2019. szeptember 14-én este egy szombathelyi társasház udvarán ittas állapotban kiabált, majd az egyik lakás bejárati ajtajának üvegét ollóval és ököllel kitörte, amellyel 10.000 Ft meg nem térült rongálási kárt okozott. A második esetben pedig 2020. augusztus 28-án 1 óra körül Szombathelyen, egy Fő téri pizzéria előtt hangosan kiabált, majd a büfé elé kihelyezett 2 db műanyag széket és egy virágládát felemelte és eldobta, amelynek következtében a virágláda megrepedt. A cselekménnyel az I. r. vádlott 50.000 Ft-ot meg nem haladó rongálási kárt okozott. Az I. r. vádlott által tanúsított kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartás mindkettő esetben alkalmas volt arra, hogy másokban, megbotránkozást, riadalmat keltsen.

Az ítélet ellen az ügyész az I. r. vádlott vonatkozásában a kiszabott szabadságvesztés súlyosítása, míg az I. r. vádlott és védője annak enyhítése érdekében fellebbezést jelentett be. Az ügyész a II. r. vádlott vonatkozásában tudomásul vette a döntést, ahogy a II. r. vádlott is, így az vonatkozásában jogerős.

Címlapképünk illusztráció

Szólj hozzá!

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.