A Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 25 ponttal kikapott a török Besiktas vendégeként kedden a férfi kosárlabda Bajnokok Ligája ötödik fordulójában. A magyar bajnok az utolsó negyed elejéig nem volt nagyon leszakadva ellenfelétől, de nem bírta a végjátékot, így összességében sima vereséget szenvedett. Így két győzelemmel és három vereséggel áll csoportjában, csakúgy mint a Besiktas.

A fennállásának első Bajnokok Ligája-szezonjában szereplő Falco várakozáson felül teljesített eddig, és Isztambulban is sokáig tartotta a lépést a házigazdákkal.
A szombathelyi gárda viszontagságos utazás után érkezett meg Isztambulba, ugyanis egy baleset miatt lekéste az indulást hétfőn reggel a bécsi repülőtéren, és délután tudott felszállni, így csak este foglalhatta el szállását.

A keddi meccsen a vasiak - akik még veretlenek az NB I-ben - elsősorban jó védekezéssel tudtak meccsben maradni három negyeden át, mivel kifejezetten pontatlanul játszottak, sokat rontottak támadásban. A Falco öt perccel a vége előtt csupán hét pontra volt riválisától, ám ezt követően mindössze két pontot szerzett, míg a Besiktas jól hajrázott és 25 pontosra növelte a különbséget.

A Falco jövő szerdán az olasz Brindisihez látogat.
Besiktas Sompo Sigorta - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 74-49 (14-12, 19-15, 17-14, 24-8)
Bajnokok Ligája, D-csoport, 5. forduló
Isztambul, Besiktas Akatlar Arena
Besiktas: Theodore 8, McKissic 20/6, Akpinar 10/6, Djurisic 4, Geyik 2. Csere: Gotcher 3/3, McAdoo 12, Yildizli 14/6, Al 1, Turgut -.
Falco: Váradi 2, Perl 6, Benke -, Washington 8/6, Lake 2. Csere: Filipovity 2, Curry 3/3, Reddic 21, Hooker 5/3.
(via MTI)
Szólj hozzá!
Pintér Bence azt kéri, csak akkor induljunk útnak, ha feltétlenül muszáj.
15 prémium kategóriás szobát fizettek ki belőle.
Alapszabály-módosításról, vezetőváltásról és saját részvények vásárlásáról is dönthetnek.
Előbb padkára hajtott, majd összetört egy parkoló autót.
Zavartalan a hulladékszállítás, de egyes utcákban később érkezhetnek a járatok.
A rendőrök elől menekült, végül fejtetőre rakta az autót amiben hét embert rejtegetett.
Navracsics Tibor bejelentése szerint, működési támogatásként jár az összeg.
Elfogták azt a férfit is, aki hónapokig bujkált a hatóságok elől - a brutális kényszerítésnek rendőri beavatkozás vetett véget.
Összesen 28 millió forintért cserélték le a korábbi 18 és 10 éves kocsikat - szalagátvágás nem volt.
Helyreigazításra kötelezték a lapot.
Díjnyertes dokumentumfilm, majd közérthető, őszinte párbeszéd szakemberekkel.
A közbeszerzést kiírták, egyelőre még nem lehet tudni, hogy ki lesz a kivitelező.
Az emlékezésé és az összetartozásé volt a főszerep szombaton, a Magvassy-csarnokban.
A politikus szerint a kormány annak ellenére utalta át a közpénztámogatást az oroszoknak, hogy az Európai Bíróság visszavonta kormánytámogatás lehetőségének engedélyét.
Októberhez képest pedig 2,0 százalék volt a csökkenés.
A Homlok Építőipari Kft. került felszámolás alá.
Fiktív számlákat állítottak ki, és vissza nem fizetett hiteleket vettek fel.
A kerékpárok azóta már jól vannak.
