Befejezték az eltűnt focista repülőgépének keresését

Vágvölgyi Bálint 2019-01-24 20:07:00
Saláék gépe hétfő este óta nincs meg.

Befejezték annak a kisrepülőgépnek a keresését, amely az angol élvonalbeli bajnokságban szereplő Cardiff City friss igazolásával, Emiliano Salával a fedélzetén tűnt el a radarképekről hétfőn este a La Manche-csatorna felett.

A kutatás csütörtökön is folytatódott, de végül David Barker főtiszt, Guernsey kikötőmestere közleményben arról számolt be, hogy a szerencsétlenül jártak túlélésének esélye rendkívül kicsi, nem folytatják tovább a keresést, és erről tájékoztatták a legközelebbi hozzátartozókat – írja az MTI.

 Minden rendelkezésre álló információt áttekintettünk (…), és azt a nehéz döntést hoztuk meg, hogy nem folytatjuk a kutatást – tudatta a helyi rendőrség a Twitter-oldalán. –  Ennyi idő után kicsi az esély arra, hogy túlélőket találjunk.

A 28 éves argentin támadó a Nantes-tól szerződött a Cardiffhoz, ezért utazott Franciaországból Angliába, de az egymotoros repülőgép pilótája – a rendőrség tájékoztatása alapján – 1500 méteres magasságban kérte, hogy alacsonyabban haladhasson el a Guernsey-szigetnél, majd az ereszkedés közben, 700 méteres magasságnál eltűnt a radarképekről.

Hétfőn este mentőhajók és helikopterek indultak útnak, hogy átvizsgálják a Guernsey-sziget környékét, ám négy órával később fel kellett függeszteniük a keresést a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt. Kedden reggel brit és francia csoportok közösen folytatták a kutatást, délig több mint ezer négyzetméteres területet vizsgáltak át, ám nem találták meg a repülő nyomait, így szerdán, majd csütörtökön is folytatódott a keresés.

A játékost múlt héten klubrekordot jelentő, 17 millió euróért igazolta le a Cardiff.

(via Rangadó)

Szólj hozzá!

Úgytudjuk: bedobhatja a törölközőt a Rába ETO SE

Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület. 

Nagy Ervin képviselő lenne Gersekaráton

Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.

Az olimpiai bajnok Rebeca Andrade is indul a szombathelyi challenge világkupa-versenyen

A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.

Nem bírt magával: biztonsági kamerákat ütött szét egy férfi a szombathelyi pláza mélygarázsában

Két kamera is megrongálódott, egy másik alkalommal pedig szeméttárolókat ütött és egy kerítést rugdosott a vádirat szerint.

Összeütközött egy tehervonat és egy mozdony Győr és Győrszentiván között

A baleset miatt csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok, 5-15 perces késésekre kell számítani a győri fővonalon.

FONTOS: vasárnap zárva lesz az összes GYHG-hulladékudvar

Szeptember 6-án családi napot tart a társaság, így ezen a napon egyik hulladékudvar sem nyit ki.

Ingyenes füzetcsomag várta a győri elsősöket az iskolapadban

1350 csomagot készíttetett az önkormányzat, a füzetek, ceruzák és festékek mellé még tornazsák és egy kis polgármesteri biztatás is jutott.

Elérhetetlen a sárvári Híd a Jövőnkért Egyesület elnöke, Németh Zsolt

Pedig kíváncsiak lettünk volna, hogyan értékeli az időközi választást, ahol a jelöltjük mindössze 8 szavazatot kapott.

Akciófilmbe illő jelenetek Mosonmagyaróvár mellett: motorháztetőn vitte az autószerelőt, mert fizetés nélkül akart távozni - akár 11 évet is kaphat

A 40 éves férfi egy 40 ezer forintos számlát nem akart rendezni, végül rablással, közúti veszélyeztetéssel és segítségnyújtás elmulasztásával is megvádolták.

Távozik Polt Péter az Alkotmánybíróság éléről

Rajta kívül három másik tagnak is nyugdíjba kell vonulnia.

Kósa Roland: meghosszabbítják a strandszezont az Aranypart II.-n

Szeptemberben további három hétvégén marad a nyári kiszolgálás a győri szabadstrandon, ahol az elmúlt két évben több fejlesztést is elvégeztek.

Új igazgatóját keresi a Győri Levéltár – szeptember végéig lehet jelentkezni

A jelenlegi direktor öt éves szerződése után, az új vezető is ennyi időre kap majd bizalmat.

Nem ért széksértést a Fidesz-frakciónál Hajtó Péter, Pintér Bencének címzett “Te nagyon szerencsétlen!” beszólása 

A személyeskedéstől hemzsegő vita végén a független képviselő megtarthatta bizottsági pozícióit.

Terepen a jó világítás nem extra, hanem a biztonság része

A terepjáró képességeit többnyire a hajtással, a hasmagassággal, a futóművel vagy éppen az abroncsokkal szokás összekapcsolni, pedig sötétedés után egy egészen más felszerelés kerül előtérbe.

Megszavazta a győri közgyűlés az óvodai közétkeztetés módosított egységárait 

Az elhúzódó közbeszerzési folyamatok mellett is biztosított a közétkeztetés.

Azbeszt-ügy: folytatódnak a szerpentinit-vizsgálatok Győrben, újabb érintett magáningatlant egyelőre nem találtak

Miközben az Útkezelő már a teljes aszfaltréteget vizsgálja, a város továbbra is az azbesztmentesítés országos szabályaira és a 3 milliárd forintos állami alap részleteire vár.

Győri horror: arra kényszerítette párját egy férfi, hogy ássa meg a saját sírját

A 49 éves vádlott brutálisan bántalmazta a nőt, a házkutatás során fegyvereket is találtak nála – akár tizenkét év börtönt is kaphat.