Baj van a kínai lélegeztetőgépekkel Zalaegerszegen, az Operatív Törzs hallgat

Nagy Donát 2020-11-27 08:13:00
A gyártó cég szívesen segítene, de őket senki sem keresi a problémákkal.

Több alkalommal is meghibásodtak lélegeztetőgépek a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban - erről értesült a Népszava több forrásból. A lap megkereste a Zala Megyei Szent Rafael Zala Kórházat, de az intézmény csak azt válaszolta, hogy a jelenlegi eljárásrendnek megfelelően a felvetett kérdésre az operatív törzs ad felvilágosítás.

A lapnak név nélkül nyilatkozó orvosok jelezték, hogy erről az ügyről a kórházban senki sem beszélhet.

November 17-én a Népszava írásban fordult a kormányzati tájékoztatási központhoz és az operatív törzshöz.

Megkeresésükre tíz nap alatt sem kaptak választ.

Mivel a hatályos jogszabályok szerint az orvostechnikai eszközökkel kapcsolatos váratlan eseményeket a kórház köteles jelenteni az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetnek (OGYÉI), a lap megkereste ezt a szervezetet is.

Választ azonban innen sem kaptak.

Fotó: MTI

A Népszava így felvette a kapcsolatot azzal a kínai céggel, amely gyártja az állítólag meghibásodó Crius V6 Northern típusú lélegeztetőgépeket. A Hong Konghoz közeli Shenzhen-ben székelő Northern Meditec Ltd. kereskedelmi igazgatója, Leo Lee érdeklődésükre közölte, jelentős mennyiségű lélegeztetőgépet adtak el egy magyar cégen keresztül. Azt, hogy mikor, mennyit, mennyiért szállítottak Magyarországra a Crius V6 Northern típusú lélegeztetőgépből, nem árulták el, mivel ez szerintük üzleti titok.

Amikor a gépek meghibásodásáról kérdezték, úgy fogalmazott:

A Covid-19 miatt nem könnyű megállapítani a valódi problémát, hogy mi történt a lélegeztetőgépeinkkel, lehet, hogy a lélegeztetőgép miatt történt, lehet, hogy a lélegeztetőgép helytelen üzemeltetése miatt. Csak vázlatos visszajelzést kaptunk az értékesítőnktől és a kórháztól. De nincs ok aggodalomra, gyártó cégként magyarországi partnerünkkel kezeljük a problémát és dolgozunk a megoldáson.

A lap szerint a Northern Meditecet a szaksajtó a világ egyik meghatározó lélegeztetőgép-gyártójaként tartja számon. A Northern Meditec jelenleg Európán belül az Egyesült Királyságba szállít nagyobb mennyiségben, ahol - mint a cég közölte - az első biztonsági vizsgálatok nyomán újabb gépeket rendelt tőlük a brit kormányzat.

A cég másik nagy felvevő piaca Dél-Amerika. Igaz, ott nem ment zökkenőmentesen a társaság piacra lépése. Mint arról a kolumbiai helyi sajtó szeptemberben beszámolt, a kolumbiai kormányzat visszamondott egy 1000 lélegeztetőgépre szóló, 35 millió dolláros megrendelést. Az ottani nagykereskedő partnerük ugyanis nem tudta megfelelően igazolni, hogy a készülékek maradéktalanul megfelelnek a biztonságos üzemeltetésre vonatkozó helyi szabályoknak.

Frissítés

Új részletek derültek ki. Részletek az alábbi cikkben:

A zalaegerszegi kórház szerint senki sincs veszélyben a bajos lélegeztetőgépek miatt

Az operatív törzs ugyan megpróbálta elhallgatni, hogy meghibásodtak lélegeztetőgépek a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban, de miután a Népszava megírta ezt, az egészségügyi intézmény elismerte: több készülék sem működött megfelelően - olvasható a lapban. Több alkalommal is meghibásodtak lélegeztetőgépek a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban - erről értesült a Népszava több forrásból.

Szólj hozzá!

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.