Azonosították a szombathelyi Csónakázótóban talált rejtélyes holttestet

ugytudjuk.hu 2019-06-19 10:43:00
Azt is megtudtuk, hogy bűncselekmény áldozata lett-e az asszony.

Ahogy arról beszámoltunk, egy holttestet találtak a Csónakázótóban, az egyik étterem melletti mólónál, még április elején.

A kiérkező mentők csak a halál beálltát tudták megállapítani, a rendőrség pedig megkezdte a halottszemlét, de több részlettel akkor még nem tudtak szolgálni.

Nem véletlenül, ugyanis hónapokig még az áldozat személyazonosságát sem tudták megállapítani, ezért a rendőrség adatbázisába került fel a holttest személy- és ruházati leírása.

Ebből csak annyi derült ki, hogy a rejtélyes körülmények között elhunyt hölgy haja vöröses színű, rövid 5-8 cm hosszúságú, egyenes szálú. A holttest hosszúsága 151 cm a feltaláláskori állapotában. Szedett íves szemöldöke volt, kék szemű. Ajkai normál méretűek, életkora kb. 50-60 év, testsúlya kb. 65 kg, átlagos testalkatú, fehér bőrű. Fogai sárgás színűek, alul hiányosak. A kezeken lévő körmök ápolatlanok, nem festettek.

Portálunk az elmúlt időszakban folyamatosan követte a körözési adatbázist, így bukkantunk rá arra, hogy a napokban lekerült a Csónakázótóban talált holttest adatlapja a police.hu oldalról. Ez pedig azt jelenti, hogy már tudják, ki halt meg április elején, Szombathelyen.

Az azonosítás tényét a rendőrség is megerősítette az Ugytudjuknak.

Németh Andrea sajtóreferens azt is elárulta, hogy a Szombathelyi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit, ami azt jelenti, hogy nem bűncselekmény áldozata lett a holtan talált asszony.

Azt viszont egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi történt: természetes halál, baleset vagy esetleg öngyilkosság.

Ha úgy érzed, hogy segítségre lenne szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvasd el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódsz, ezt az oldalt ajánljuk figyelmedbe.

Szólj hozzá!

Megkezdődött a facsemeték ültetése a "vasi ezres tűz" helyszínén

Csönge és Kenyeri jövőbeli erdeje kerül a földbe.

Megnyílt az Adventi Jótékonysági Faház Győrben

Idén 19 szervezet gyűjt adományokat.

Vádat emeltek az Audi szakszervezet vagyonából sikkasztó három férfival szemben

Több mint 500 millió forintot nyúltak le négy év alatt.

Megvannak a TISZA Győr-Moson-Sopron megyei országgyűlési képviselőjelöltjei

Diószegi Judit, Néher András, Bóna Szabolcs, Hallerné Nagy Anikó és Porpáczy Krisztina indulnak harcba 2026-ban.

Ősszel is erős maradt és továbbra is húzóágazat a hazai turizmus

Októberben 11 százalékkal nőtt a vendégforgalom Magyarországon a tavalyi évhez képest.

Adót emel a fideszes többségű kőszegi képviselőtestület

Minden érintett adónem közel a duplájára emelkedik.

Új utcanevekről döntött a győri közgyűlés

A város ikonikus alakjairól neveztek el közterületeket. 

Több mint 300 ezren szavaztak a TISZA jelöltállításának második fordulójában

A párt példa nélküli előválasztási rendszere újabb mérföldkőhöz érkezett, holnap megismerjük a végső befutókat. 

A Herényi Temetőben helyezik örök nyugalomra Mészáros Tibort

A család azt kéri, hogy a virágra, koszorúra költött pénzt valamelyik, az általuk megjelölt állatvédő szervezetnek adományozzák a gyászolók.

Antal Imre támadásként élte meg Pintér Bence kritikáját

A fideszes képviselő szerint nem gond, hogy frakciótársa cége újította fel a Bóbita Óvodában a falat. 

Pintér Bence - Tehetős embereket a város ne támogasson szociális alapon! 

Világnézeti vita bontakozott ki a megvásárolható bérlakások kapcsán.

A polgármester vállalta, hogy a január végi határidőre tető alá hozzák a győri Rába Quelle új közbeszerzésének kiírását

A fürdő sztorija már nem csak hosszában, hanem stílusában is kezd a dél-amerikai szappanoperákra hasonlítani. 

Borsi Róbert javaslatára bizottság alakult a győri parkolási botrány kivizsgálására

Pintér Bence polgármester szerint a TSZV áll a vizsgálat elé, mert az “igazság náluk van!”

Leköpték Bódis Krisztát

Magyar Péter szerint ide vezet Orbán Viktor gyűlöletkeltése.