Azonosították a dunai hajóbaleset minden eddig megtalált áldozatát

ugytudjuk.hu 2019-06-01 18:51:00
21 embert továbbra is keresnek.

Gál Kristóf, az ORFK szóvivője az M1-nek elmondta: a hét elhunytat egyrészt a holttestekről vett ujj- és tenyérlenyomatok alapján a dél-koreai hatóságok közreműködésével, valamint a hozzátartozóknak bemutatott fényképek segítségével azonosították.

A szóvivő arról is beszélt, hogy a mentésben azért nem vettek részt a rendőrség helikopterei, mert van egy úgynevezett időjárási minimum, amely alatt a gépek nem szállhatnak fel. Szerda este olyan körülmények voltak, hogy a rendőrség egyébként éjjellátó készülékkel is felszerelt helikopterei nem kaptak felszállási engedélyt sem a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, sem Bácsbokodról - emelte ki.

Az adásban megszólalt az egyik rendőr, aki elsőként érkezett a katasztrófa helyszínére. Virág Richárd azt mondta: szerda este 21 óra 10 perckor a rádión hallották, hogy a Margit híd és a Parlament térségében embereket látnak a vízben.

Öt perc alatt a helyszínre érkeztek, ahol a Lánchíd magasságában észrevettek egy segítségért kiabáló férfit a vízben, akit egy nővel együtt beemeltek a hajóba. A férfi sokkos, kihűlt állapotban volt, a nő viszont nem adott életjeleket, így megkezdték újraélesztését és értesítették a mentőszolgálatot. Hozzátette: a mentést nehezítette, hogy mindkét embernek olajos volt a ruházata és nagy hullámok voltak. 

Gál Kristóf az MTI-nek az adást követően elmondta: az első vízi egységek 21 óra 15 perckor, az első szárazföldi egységek pedig 21 óra 19 perckor érkeztek a helyszínre. A rendőrség által korábban közölt 21 óra 29 perces kiérkezési időpont a bűnügyi állományra vonatkozott  - emelte ki.

Az adásban elhangzott: a rendőrség a társszervekkel együtt a Budapesttől délre eső teljes Duna-mederszakaszon folytatja a kutatást. A baleset helyszínén szombaton és vasárnap a szakemberek számára legfőbb feladat az úgynevezett árnyékolás kiépítése lesz, annak érdekében, hogy a búvárok le tudjanak ereszkedni a roncshoz és ott érdemi munkát végezhessenek.

(MTI)

Szólj hozzá!

Vádat emelt a győri ügyészség egy 44 éves férfi ellen, aki figyelmetlensége miatt átment a piroson, aminek súlyos baleset lett az eredménye

Maradandó fogyatékossággal járó sérülést okozott, akár 3 év szabadságvesztést is kaphat.  

Csütörtökön este Győrbe látogat Magyar Péter - finisben a kampány és az országjárás

A TISZA Párt elnöke Sopron és Mosonmagyaróvár érintésével érkezik. 

Épül már a szombathelyi kórházhoz vezető gyalogátkelőhely

A 16 millió forintba kerülő “zebrát” egy vállalkozó magán felajánlásban építteti meg.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Gombás Endre

Szombathely egykori önkormányzati képviselője 73 éves volt.

47 ezer ember hal meg évente elkerülhető halálokok miatt - a TISZA ajkai jelöltje szerint ez az igaz veszély 

Balatincz Péter súlyos orvos- és eszközhiányról beszélt: osztályok működése, műtétek és alapvető ellátások is veszélybe kerülhetnek a szakemberhiány miatt.

Olcsó benzin, drágább jövő? - az árstop a klímacélok ellen dolgozik

A mesterségesen lenyomott üzemanyagárak rövid távon könnyebbséget hozhatnak, de hosszú távon tovább mélyítik Magyarország fosszilis függőségét.

Letartóztatásba kerülhet a férfi, aki tegnap megölte a feleségét Győrben

Előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják. 

Egyelőre nem nagyon értjük, hol fog majd elférni a tömeg a szombathelyi Savaria téren Orbán Viktor beszéde alatt

A tér végében a Fő térrel szemben állítják fel a színpadon. Megannyi kis sátort zsúfoltak be a területre.

12 oldalas érvelési kisokost juttat el a Fidesz a szavazóinak, hogy egy közéleti vitában teljes mellszélességgel tudják képviselni a kormány álláspontját

Egészségügy, oktatás, infláció, mélyszegénység, korrupció, jogállamiság, energiapolitika, utak állapota, kegyelmi ügy. Mindenre van magyarázat.

Meglepetés! Jah, nem. A Fidesz-frakció nem megy el a mai győri rendkívüli közgyűlésre

Boncsarovszky Péter fideszes frakcióvezető-helyettes egy csomó olyan dolgot vizsgáltatna meg a testülettel, ami nem a testület hatásköre.

Gyűlölködöm, tehát vagyok?

Egy győri plakát őszintébben beszél a magyar közéletről, mint az összes politikai kampány együttvéve.

NMHH: újra törvényt sértett a "Balázsék" egyik adása

A hatóság szerint ezúttal az idősebb nők emberi méltóságát sértették meg.

Malac arcúra retusált emberek képével kampányol Deutsch Tamás

Nem ez az első fiaskó az idei Fidesz-kampányban, de ezt még mi sem láttuk jönni. 

A közgyűlés határoztára van szükség ahhoz, hogy a polgármester a kérdéseit hivatalos formában is feltehesse a győri rendőrség vezetésének

Ezért hívott össze rendkívüli ülést Pintér Bence - az Orbán-beszéd közben történt atrocitások tisztázása a cél. 

Dunaújvárosban is visszalépett a DK országgyűlési képviselőjelöltje

Szabó Zsolt a város alpolgármestereként ismert politikus a kerületben, mégis visszalépett.

Rendőrség: A választási gyűlések rendjének fenntartása a szervező felelőssége

Közleményt adott ki a testület az elmúlt napok eseményei után.

Magyar Péter: aki nem a lakcímén voksolna, annak április 2-án 16 óráig lépnie kell!

Fontos határidőre figyelmeztet a TISZA Párt: csütörtök délutánig lehet átjelentkezni a szavazáshoz.