Az utcán népszerűsíti magát a rendőrség Győrben

Nagy Donát 2020-07-13 06:41:38
Ez a Police Coffee!

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának prevenciós szakemberei egy finom kávé mellett beszélgettek az érdeklődő vásárlókkal, 2020. július 10-én, Győr városának népszerű piacterén.

A Police Coffee a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács és a Rendőrség közösen indított prevenciós programja, amelynek lényege, hogy az érdeklődők egy kávé elfogyasztása közben kötetlenül beszélgethetnek a rendőrség szakembereivel, a biztonságérzetüket leginkább befolyásoló helyzetekről, eseményekről.

A rendezvény kiemelt célja, hogy a lakosság érezze, számíthatnak a rendőrség segítő szolgálatára. A rendőrség honlapja szerint a sok látogatót vonzó eseményen a szakemberek a Házhoz megyünk programsorozat keretében a trükkös lopásokra, a lakásbetörésekre és az idősek sérelmére elkövetett csalások megelőzésének lehetőségeire is figyelmeztették a megjelenteket.

Fotó: police.hu

Munkatársaik többek között az alábbiakra hívták fel a figyelmet:

  • Bejárati ajtajára szereltessen jó minőségű biztonsági zárakat, láncot, amelyeket minden esetben használjon is!
  • A nyílászárókra szereltessen befeszítés gátlót, amely az ajtó, ablak belökését, befeszítését akadályozza meg!
  • Otthonának ajtaját, ablakait gondosan zárja, rövid időre se hagyja nyitva, még akkor sem, ha otthon (kertben, udvaron) tartózkodik!
  • Ne tartson otthonában nagyobb mennyiségű készpénzt, nagyobb értékű, de nem mindennap használatos ékszereket!
  • Alakítson ki lakókörnyezetével jó kapcsolatot, figyeljenek egymás lakhelyére!
  • Vagyontárgyairól készítsen házi leltárt, fényképeket!
  • Soha ne adjon át pénzt olyan idegennek, aki bajba jutott rokonának „megbízásából” kéri azt Öntől!

Forrás: police.hu

Szólj hozzá!

KSH: már 740 ezer forint felett a bruttó átlagkereset - jelentősen nőttek a reálbérek Magyarországon

A nettó fizetések egy év alatt 10 százalékkal nőttek, az infláció mérséklődésének köszönhetően pedig a reálkeresetek is jelentősen emelkedtek.

Készül az új településterv Győrben: a beépítésektől a zöldterületek védelméig újragondolják a szabályokat

A tervek szerint 2027 őszén a győriek is elmondhatják véleményüket a város jövőjét meghatározó elképzelésekről.

Átalakulhat a győri bérlakásrendszer: aki nem szorul rá az önkormányzati segítségre, annak nem hosszabbítanák meg a szerződését

Pintér Bence polgármester a képviselőkkel folytatott egyeztetések után átdolgozta a győri önkormányzati bérlakásrendszer reformjáról szóló javaslatát.

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.