Az ügyészség letartóztatná a szekszárdi gyermekgyilkosság gyanúsítottját

BZ 2019-03-11 15:14:00
Részletek is kiderültek a gyilkosságról.

Ahogy azt korábban megírtuk, pénteken megöltek egy 6 éves kislányt Szekszárdon. Holttestét egy patakmederben fedezték fel, a gyilkossággal gyanúsított fiatal férfit még aznap őrizetbe vette a rendőrség.

A férfit tizennegyedik életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, aki részleges beismerő vallomást is tett.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a fiatal felnőtt gyanúsítottat 2017. őszén a bíróság cselekvőképességet részlegesen korlátozó gondnokság alá helyezte.

A gyanúsított a sértett unokabátyja, a két család egy közös udvarú ingatlanban lényegében együtt élt.

A férfi pénteken 16 óra 30 perc körül ismeretlen ígérettel hívta el otthonról a sértettet a patak melletti töltésre.

Ezt követően bántalmazta, egy nagyobb tárggyal legalább 6 ütést mért a fejére.

A sértett holttestét a nyomozó hatóság 18 óra 45 perckor találta meg a patak medrében.

Az ügyészség szerint a letartóztatás elrendelésének általános és különös feltételei egyaránt fennállnak, megalapozott, hogy a gyanúsított szabadlábon megszökne vagy elrejtőzne, valamint az is, hogy a bizonyítást megnehezítené, tárgyi bizonyítási eszközt elrejtene, a tanúkat befolyásolná. 

Az ügyészség álláspontja szerint a gyanúsított szabadlábra kerülése esetén továbbá a bűnismétlés lehetősége is fennáll.

Az emberölés bűntettének törvényi büntetési tétele 10 évtől 20 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés. A gyilkossággal gyanúsított férfi azonban életfogytot nem kaphat, mivel még nem töltötte be a 20. életévét.

Szólj hozzá!

Kósa Lajos sem ül be a Parlamentbe

A Fidesz tisztújító kongresszusán sem indul egyetlen tisztségért sem.

Nem ment át a közgyűlésen a Móricz Zsigmond rakpartra tervezett monstrum épület terve

A győri látképet romboló társasház egyöntetű elutasítást kapott. 

Lannert Judit vezeti az oktatást – újabb minisztert nevezett meg Magyar Péter

A TISZA Párt elnöke szerint a gyermek- és oktatásügy élére egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember kerül.

A közgyűlés elfogadta a Győr+ és az önkormányzat vagyonkezelői szezrződésének módosítását

Változnak a plakát kihelyezési szabályok, és hamarosan kiderülhet az is, hogy pontosan mekkora bajban van a médiacég. 

Komoly összegben fogadnánk, hogy elhoztuk az összes győri programot a hétvégére

Autós nyílt nap, anyák napi készülődés, hangfürdő, egy csomó koncert és még rengeteg minden más. 

Kósa Roland: “Én azt gondolom hogy önök az igazuk bizonyítása érdekében megtévesztették a győrieket!”

Az alpolgármester szerint a Győr-Szol Zrt. trükközött az adatokkal az ominózus "Nokiás-dobozos" közgyűlésen. 

Vitézy Dávid és Kátai-Németh Vilmos is miniszter lett a TISZA-kormányban

A közlekedési és a szociális tárca vezetőit jelentette be Magyar Péter - délután az oktatásügy miniszterének személyére is fény derül. 

Nem oszlatta fel magát, tovább dolgozik a győri közgyűlés

Fekete Dávid a frakciójával szemben szavazott, Szeles Szabolcs inkább tartózkodott. 

A Győr+ nem tájékoztatta a tulajdonos Győr-Szol Zrt-t, hogy ma már nem jelenik meg az ingyenes újság

Sárkány Pétert kérdeztük a kialakult helyzetről. Tóth Rebeka vezérigazgatót is kerestük, de őt sem mi, sem a Győr-Szol nem érte utol. 

Hatékony védelem az automatizált biztonsági rendszerek segítségével

A modern internetes világban, ahol a fenyegetések száma és összetettsége folyamatosan növekszik, a vállalatok számára létfontosságú a megfelelő kiberbiztonsági stratégiák alkalmazása.

Hogyan óvhatjuk meg a szemkörnyéki bőrt?

A szem körüli bőr rendkívül vékony, épp ezért különösen érzékeny a külső hatásokra.

Az ügyészségi nyomozás még véget sem ért, de a Vas Népe már megírta, hogy nem igaz, hogy valakit munka nélkül fizettek a Sárvári Gyógyfürdőben

A megyei napilap korábban egy sort sem írt arról a mutyiról, ami az országos média figyelmét is felkeltette.

A hőfok szerepe a hidraulika rendszerek hatékonyságában

Gondolta volna, hogy mennyire fontos szerepet játszik a hőszabályozás a hidraulikus rendszerek működésében? Az ilyen rendszerek, különösen teherautókban és munkagépekben, jelentős mennyiségű hőt termelnek működés közben.

Két győri fa kapott faértéktáblát a Föld napján

Egy 150 éves platán és egy különleges tölgy lett a városi zöldfelületek jelképe.

Időközi választás jön Sárváron

Augusztus végére tűzik ki a szavazás időpontját.

Rezidensi-kutatói programot indít a Semmelwis Egyetem és a szombathelyi oktatókórház

A kezdeményezés egy több mint harminc egészségügyi intézményt és szervezetet magába foglaló stratégiai együttműködés része.

A modern kertgondozás forradalma: akkumulátoros kerti gépek a jövőben

A kertápolás területén az utóbbi években jelentős átalakulások történtek, melyek új távlatokat nyitottak a zöld területek szerelmesei előtt.

Szórólapokkal agitált V.Németh Zsolt mellett a kampányban Győrvár polgármestere

Kaczor Zsolt szerint nem mint polgármester, hanem mint magánember kérte a falu lakóit, hogy a fideszes jelöltre szavazzanak. A szórólapokat közmunkások hordták ki, munkaidőn kívül.