Az orosz vakcináról és Sorosról beszélt Kásler Miklós

Papp László Tamás 2020-11-27 17:53:17
A miniszter szerint elegendő a szakemberek létszáma járványfronton.

Több mint négyezer orvost, medikust, rezidenst és ápolónőt készítettünk fel átképzéssel a koronavírus elleni küzdelemre - mondta Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az Életközelben legújabb adásában. A miniszter a covidos kapacitások növelése mellett beszélt az újonnan érkezett orosz vakcina jelentette lehetőségekről és az oltóanyagot bírálók szándékairól is.Az egészségügyi dolgozók átképzésével elegendő szakember lesz Magyarországon ahhoz, hogy átjussunk a koronavírus-járvány mostani kritikus időszakán. Persze ennek a feltétele az, hogy a szigorító intézkedéseket betartsuk, és mértéken felül ne terheljük túl az egészségügyi rendszert  – mutatott rá a miniszter az MTI szerint. 

Már tavasszal elindult az a szakmai átképzési program, amely során az egészségügyi dolgozók megismerkedhettek a covidos teendőkkel - emlékeztetett, majd kitért az átképzés részleteire is: a program egyik része a digitális oktatás volt, a másik formája pedig a járványkórházakba való kirendelés, a gyakorlati képzés. A vakcinafejlesztésekről és az újonnan érkezett orosz oltóanyagról elmondta: számunkra az a lényeges, hogy elérhető közelségbe került, hogy megismerhetjük a vakcina hatásait, hatékonyságát. A vakcinafejlesztés rendkívül kecsegtető és reményteljes, de ezeket a reményeket realizálni is kell. Tudnunk kell, hogy az oltóanyag valóban hatékony, és azt is tudnunk kell, hogy a mellékhatások előfordulása elenyésző. Soros György követeléseivel kapcsolatban megjegyezte: nincs tudomása arról, hogy az üzletember elvégezte volna az orvosi egyetemet vagy virológiai szakképesítése lenne.

Szólj hozzá!

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.