Az operettszínház művészeivel adja újévi koncertjét a Győri Filharmonikus Zenekar

Farkas Bazsi 2019-12-10 08:06:00
Igazi kultúrcsemege!

Dal, virtus, szenvedély címmel a Budapesti Operettszínház művészeivel adja újévi koncertjét január 2-án az Audi Arénában a Győri Filharmonikus Zenekar, ahol népszerű operett és musical dalok csendülnek fel - tájékoztatott az MTI a szervezők hétfőn tartott győri sajtótájékoztatója alapján.

Fűke Géza, a Győri Filharmonikus Zenekar igazgatója elmondta, hogy egy vidéki szimfonikus zenekarnak nemcsak a klasszikus zenét kell játszania, hanem kiszolgálva az emberek igényeit, a zenei műfaj szinte minden rétegével foglalkoznia kell.

Hozzátette, hogy a musicalek és az operettek világa más terep a zenekar számára, azonban nem kíván meg kevesebb felkészültséget, mint a klasszikus zenei előadásokra való felkészülés. A győri filharmonikusokat Rácz Márton vezényli majd.

Szentpéteri András, a koncertet szervező Operettissima Kft. munkatársa azt mondta, hogy a koncerten a Budapesti Operettszínház művészei lépnek fel: Boncsér Gergely, Bordás Barbara, Dolhai Attila, Fischl Mónika, Gubik Petra, Peller Károly, Oszvald Marika, Sándor Péter és Szendy Szilvia, de további két vendégművész, Pataki Adorján és Simon Brigitta is részt vesz az előadáson. A műsort Kállay Bori vezeti.

Részletek csendülnek majd fel egyebek mellett Kálmán Imre, Lehár Ferenc, ifjabb Johann Strauss, Adrew Lloyd Webber és Lévay Szilveszter műveiből, így hallhatók lesznek részletek A mosoly országából, a Marica grófnőből, a Csárdáskirálynőből, A víz özvegyből, a West Side Story-ból, a Mozart!-ból, az Evitából és az Elisabethből.

A dalokat december 25. és 27. között öt alkalommal Münchenben is bemutatják, január 4-én pedig Debrecenben.

Dolhai Attila, a Dudapesti Operettszínház művésze arról beszélt, hogy korábban már dolgozott együtt a Győri Filharmonikus Zenekarral, Győrben, Sopronban és Szombathelyen is felléptek.

Szólj hozzá!

Kósa Roland: meghosszabbítják a strandszezont az Aranypart II.-n

Szeptemberben további három hétvégén marad a nyári kiszolgálás a győri szabadstrandon, ahol az elmúlt két évben több fejlesztést is elvégeztek.

Új igazgatóját keresi a Győri Levéltár – szeptember végéig lehet jelentkezni

A jelenlegi direktor öt éves szerződése után, az új vezető is ennyi időre kap majd bizalmat.

Nem ért széksértést a Fidesz-frakciónál Hajtó Péter, Pintér Bencének címzett “Te nagyon szerencsétlen!” beszólása 

A személyeskedéstől hemzsegő vita végén a független képviselő megtarthatta bizottsági pozícióit.

Terepen a jó világítás nem extra, hanem a biztonság része

A terepjáró képességeit többnyire a hajtással, a hasmagassággal, a futóművel vagy éppen az abroncsokkal szokás összekapcsolni, pedig sötétedés után egy egészen más felszerelés kerül előtérbe.

Megszavazta a győri közgyűlés az óvodai közétkeztetés módosított egységárait 

Az elhúzódó közbeszerzési folyamatok mellett is biztosított a közétkeztetés.

Azbeszt-ügy: folytatódnak a szerpentinit-vizsgálatok Győrben, újabb érintett magáningatlant egyelőre nem találtak

Miközben az Útkezelő már a teljes aszfaltréteget vizsgálja, a város továbbra is az azbesztmentesítés országos szabályaira és a 3 milliárd forintos állami alap részleteire vár.

Győri horror: arra kényszerítette párját egy férfi, hogy ássa meg a saját sírját

A 49 éves vádlott brutálisan bántalmazta a nőt, a házkutatás során fegyvereket is találtak nála – akár tizenkét év börtönt is kaphat.

Hogyan előzzük meg a mentális kiégést a mai világban?

A modern világban gyakoriak a növekvő elvárások és a stresszes környezet, amelyek sok embert kimerítenek.

Rendkívüli közgyűlés Győrben: elakadt az iskolai közétkeztetés közbeszerzése – fontos döntéseket kell meghozni a képviselőknek

Az óvodai étkeztetésről már ma dönthet a testület, az iskolák esetében azonban a jogorvoslati eljárások miatt akár hónapokat is csúszhat a szerződéskötés.

Kiírták a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői pályázatát

Szeptember 25-ig várják a jelentkezéseket.

5 jel, hogy a vállalkozásod kinőtte a régi működési rutint

Vannak pillanatok, amikor egyértelművé válik, hogy a régi módszerek már nem tartanak lépést a vállalkozásod növekedésével.

Távozott a Vas Népe, a Kisalföld, és a KEMMA összevont divízió főszerkesztője

A továbbiakban Pásztor Zoltán megbízott főszerkesztőként irányítja a szakmai munkát.

A lakás komfortja sokszor egyetlen rossz döntésen múlik

Egy otthon kényelmét könnyű természetesnek venni egészen addig, amíg valami nem működik úgy, ahogy kellene.

Felolvasólánccal és ingyen elvihető könyvekkel ünneplik az Olvasás Világnapját Győrben

Szeptember 8-án a Honvéd Ligetben várja programokkal a győrieket a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér.

Locsolással kezelték a felbontott azbesztes zúzalékot Bükön

Megkaptuk a 25 tonna szennyezett kőzet felszedésének protokollját.

Női seriff lesz a városban: megválasztotta az Országgyűlés Unger Annát a vagyonvisszaszerzési hivatal élére

137 képviselő támogatta az NVVH új elnökét - a hivatal szeptember 1-jén kezdi meg működését.

Ismét nem működik a röntgengép Sárváron 

Celldömölkre kell utazniuk a betegeknek.

Az önálló varrógépkezelés művészete: tanfolyamok, amik segíthetnek

Sokan álmodoztak már arról, milyen lenne önállóan kezelni a varrógépet és saját ruhadarabokat alkotni.

Gyere! Mutatjuk, mit csinálj Győrben a nyár utolsó hétvégéjén!

Zajlanak a bornapok, de rengeteg minden mást is kínál a város.