Az ombudsman szerint nem lehet betiltani a kórházakban a fényképezést

ugytudjuk.hu 2020-03-26 11:37:00
Azért ennek is vannak szabályai.

A közösségi oldalakon és a sajtóban rendre felbukkannak a rossz kórházi körülményeket megörökítő felvételek. Néhány kórházigazgató úgy gondolta, hogy a fényképezés megtiltásával „oldja meg” a problémákat. Most az alapvető jogok biztosa is megerősítette álláspontunkat: ez jogellenes, írják a TASZ honlapján.

A Társaság a Szabadságjogokért már egy évvel ezelőtt felhívta a kórházigazgatók figyelmét arra, hogy a fénykép-, hang- és videofelvételek készítését a kórházakban nem tilthatják meg. A helyzetet jellemzi, hogy több intézmény jelezte: a levelet továbbították a fenntartónak, mert a fotózást tiltó plakátok kifüggesztése sem a saját ötletük volt, hanem az Állami Egészségügyi Ellátó Központtól (ÁEEK) kaptak arra utasítást.

Az alapvető jogok biztosának hivatala – egy, a Péterfy Kórház-Rendelőintézettel szemben benyújtott panaszbeadvány nyomán – az ÁEEK-t is megkereste, az eljárást lezáró jelentésében pedig megjegyezte, hogy „folyamatos és fokozódó” annak a gyakorlatnak az elterjedése, amely írásos főigazgatói engedélyhez köti a fényképezést.

A kórház arra hivatkozott, hogy biztosítani kell a betegek nyugalmát és azt, hogy a személyiségi jogaik ne sérüljenek. De a főigazgató nem csupán a személyiségi jogok miatt aggódott: kifejtette, hogy „felszaporodtak” „az intézmény jó hírét aláásó” felvételek, amelyek „esetenként bár a valóság egy részét tükrözik ugyan”, de az intézményvezető szerint háttérbe szorítják az intézmény és az ott dolgozók „európai színvonalban is kiemelkedő” munkáját, csorbítják a tekintélyüket. Az ÁEEK pedig egyebek mellett azzal érvelt, hogy a főigazgatói hozzájárulás megakadályozza azt a „kezelhetetlen állapotot”, hogy „bárki, bármilyen célból felvételeket készítsen”.

A TASZ már tavaly jeleztük: ha az intézményvezetők valóban a személyiségi jogok miatt aggódnak, akkor a tiltás helyett a betegeket és a látogatókat kellene arról tájékoztatniuk, hogy hogyan kell az adatvédelmi szabályokat betartani. A málló vakolatról készült képek adatvédelmi szempontból nem kifogásolhatók, azt pedig nem gondoljuk, hogy a kórházi gyógyító tevékenységet akadályoznák.

Hasonló állásponton volt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) az ombudsman kérésére írt állásfoglalásában. Eszerint az állami és önkormányzati fenntartású egészségügyi intézmények közfeladatot látnak el, az ott lévő állapotok közérdeklődésre tartanak számot. A személyes adatokat nem tartalmazó felvételek a NAIH álláspontja szerint közérdekű adatnak minősülnek, ebből eredően nem lehet megtiltani, hogy a tárgyi körülményekről felvételek készüljenek. A hatóság szerint is akkor járnak el az intézményvezetők felelősen, ha a tiltás helyett felhívják az érintettek figyelmét a személyhez fűződő jogok tiszteletére és betartására, illetve arra, hogy kihez lehet fordulni a kórházi állapotok miatt, hogy ne egyből a nyilvánosságot válasszák.

Ezzel az ombudsman is egyetértett. Azzal viszont nem, amire a kórház hivatkozott: a jó hírnevének védelmére. Az állami szerveket nem illetik meg személyiségi jogok, így a jó hírnév védelme nem alapozhatja meg a véleménynyilvánítás, illetve a közérdekű adatok terjesztési szabadságának korlátozását. Az ombudsmani jelentés szerint csak a tudatosan hamis közlésekre nem vonatkozik a véleménynyilvánítás védelme. Az intézmények állapotáról készült felvételeket külön kell választani azoktól, amelyek az intézményekben gyógyuló betegekről készülnek – utóbbiak természetesen csak a személyiségi jogok, az emberi méltóság teljes tiszteletben tartásával készülhetnek el.

Jelentésében az ombudsman felkérte a Péterfy igazgatóját, hogy vonja vissza a kép-, hang- és videofelvétel készítését tiltó intézkedését és gondoskodjon a megfelelő tájékoztatásról a személyiségi jogok védelme érdekében. Hasonló felkérést intézett az ÁEEK főigazgatójához is, hogy a többi intézményben se legyenek hasonló korlátozások, ehelyett a személyes adatok védelméről szóló felvilágosítással vegyék elejét a valóban jogsértő képek elkészültének.

A TASZ korábban már készített egy minta-plakátot, amely egyszerűen és közérthetően tájékoztat az adatvédelmi szempontok betartásáról:

Szólj hozzá!

Több mint 1 milliárd 200 millió forintos távhőfejlesztés indulhat Szombathelyen

A Szomtáv szerint a beruházás csökkentheti a hálózati hőveszteséget és a földgázfelhasználást is

Tizenkilenc győri iskola kaphat támogatást állagmegóvási és karbantartási munkákra

A városhoz idén 39 pályázat érkezett be mintegy 123 millió forint értékben.

Levendula, brunch és bütykölde a szombathelyi belvárosban

Május utolsó vasárnapján rendezik meg a Mártírok téri levendula napot.

Nehéz örökség: az éves költségvetési hiány több mint 91 százalékát már áprilisra összehozta az Orbán-kabinet

Az új kormány szerint átláthatatlan állapotban vették át a büdzsét a leköszönő kormánytól.

Visszalép az egyetem: mégsem nyúlnak a győri Kiskút liget melletti területhez

Kósa Roland szerint meghallották a győriek véleményét, ezért módosítják a februári előterjesztést.

Kreatív pólónyomtatás: hogyan készíts egyedi darabokat?

Egyedi pólókra van szükséged, vagy a céges csapat ruházatát dobnád fel néhány logózott darabbal?

Gajdos László: leáll az azbesztes kövek Magyarországra szállítása

Az élő környezetért felelős miniszter szerint az osztrák üzem tulajdonosával sikerült megállapodni a szállítások azonnali leállításáról.

Lezárások jönnek az M1-es győri lehajtójánál, terelőutakra kell készülni

Május végén és június elején is forgalomkorlátozások lesznek a Győr-Kelet csomópontnál az országhatár felé vezető oldalon.

Egyedi ajándékötletek, amikor az idő szorít

Előfordult már Önnel, hogy fontos alkalmak előtt hirtelen időhiánnyal küzdött az ajándékvásárlás terén? Ahogy közeledik egy különleges nap, például születésnap, évforduló vagy karácsony, gyakran eszmélünk rá, hogy a tökéletes ajándék még mindig nincs meg.

Győr környéki bringaút is versenyben van az Év Kerékpárútja 2026 szavazáson

A Győr–Pannonhalma–Tényő útvonalra június 2-ig lehet voksolni az Aktív Kalandor oldalán.

Nyárias idővel érkezik a pünkösdi hosszú hétvége

Napfényből nem lesz hiány, a hőmérséklet helyenként a 30 fokot is megközelítheti.

Egy napra mesebeli filmstúdióvá változik az Aranypart – jön a Győri Gyermek Piknik

Koncertek, bábszínház, játékparkok, kézműves foglalkozások és rengeteg családi program várja a gyerekeket május 31-én az Aranypart II.-n.

Koncertek, futás, helytörténeti séta és retro buli – ingyenes programokkal telik meg Győr pünkösdkor

Május 22. és 25. között szakmai konferenciák, családi programok, sportesemények, koncertek és közösségi rendezvények várják az érdeklődőket Győr több pontján.

Hamis márkák a pápai piacon: több száz kamu parfümöt és ruhát foglalt le a NAV

Hugo Boss, Chanel, Louis Vuitton, Nike és Adidas feliratú termékeket kínált egy árus, a pénzügyőrök az otthonában is találtak hamis termékeket.

Pünkösdkor sem marad el a szemétszállítás Győrben

A GYHG az ünnepnapokon is a megszokott rendben viszi el a hulladékot, de a hulladékudvarok és az ügyfélszolgálat zárva lesznek.

Tarvágások, erdőtüzek, klímaváltozás: új erdő-politikát sürgetnek Magyarországon a szakemberek

Már nem lehet kizárólag fakitermelési szempontból gondolkodni a magyar erdőkről.

„A dolgozók mennek, a vezető marad?” – belső információk szerint Holló Bernadett megtarthatja vezető állását és fizetését az éppen megszűnő Győr+-nál

Miközben a médiacég a hullámsírba merül, a frissen kinevezett vezető átevezhet egy új céges struktúrába. 

Új kerékpárút épülhet a Nagy Imre úton Győrben

A Vasvári Pál utca és a Szauter utca közötti szakaszon fejlesztené tovább a városi kerékpáros hálózatot a helyi önkormányzat.