Az EMMI korábbi sajtófőnöke, Hende mostani munkatársa szerint a mai egyetemisták “hótbuták”

Farkas Bazsi 2020-11-25 18:58:00
Bezzeg az ő idejében még könyvtárazni kellett, meg kutatni most meg mindenki diplomát kap - írja egy cikkben. Közben pedig elfelejti, hogy a kormány nemrég nyelvvizsga nélkül osztott ki közel 100 ezer diplomát.

Ezeket a srácokat se az eszükért szeretjük… - írja tegnap megjelent cikkében Csizmadia Tamás. A név egyébként még azoknak sem csenghet ismerősen, akik napi szinten követik a szombathelyi érdekeltségű online, vagy nyomtatott sajtót. 

Csizmadia elsőként tavaly tűnt fel szerzőként a városban, akkor a szép emlékű Szombathelyi Hírlap első számában jegyzett egy írást. A Tabula rázás című cikkében komoly párhuzamot vont az 1947-es kommunista idők és az akkori szombathelyi ellenzéki városvezetés között. Cikkéből csupán egy részletet idéznék:

„Szombathelyen az ellenzék olyan, mint a Bourbonok. Semmit se tanultak, semmit se felejtettek. Emlékezzünk, a kommunista párt valamikor beengedte a kisnyilasokat. Itt is sok az áthallás, most a szivárványkoalícióban a bársonyos fasizmus boldogan megfér az öreg kommunistákkal, meg a fiatal vörösökkel.”

A lap emlékét lassan elhomályosítja a történelem, azzal együtt, hogy több ízben is elmeszelte, hol a bíróság, hol pedig a választási bizottság. 

De ki is ez a Csizmadia? A második Orbán-kormány alatt a Belügyminisztérium, majd a negyedik Orbán-kormány alatt az Emberi Erőforrások Minisztériumának sajtófőnöke. Ez utóbbi feladatot 2019 márciusáig látta el. Jelenleg pedig Hende Csaba (Fidesz-KDNP) Szombathely parlamenti képviselőjének munkatársa. De ha kell akkor Csizmadia előszeretettel játszik független jogászt a Pesti Tévének, hogy megszakértse a szombathelyi állapotokat. 

A helyi Fidesz ugyanis bajban van sajtó terén. Már nem a napi ügyeket ilyen-olyan sikerrel megíró sajtómunkásoknak van híján a párt, hanem olyasvalakinek, aki összefogja a stratégiát.

Csizmadia Tamás

Fotó: Pesti Tévé

A korábbi háttéremberek ugyanis mind levitézlettek. A többszörösen elítélt Cseszkó Tamás, nevet változtatva a fővárosba költözött. A korábban a Frisss.hu ügyvezetői székét és a Szombathelyi Televízió főszerkesztői posztját is egy seggel megülő Horváth Zoltánt pedig teljesen ejtette a párt. Horváth már-már ott volt, hogy kitálal korábbi munkáltatóiról némi ellenszolgáltatást remélve, a bajt megérezve aztán gyorsan elhelyezték őt a Haladás VSE-be, mint sajtóst. Nem, mint sajtókapcsolatokat ápoló munkatársat hanem, mint házi híradóst, aki gondozza az egyesület weblapját. 

Kellett tehát valaki, akinek rutinja van a feladathoz, így szemelte ki a “posztra” Hende Csizmadiát, aki aztán rendre a megyei pártlap témáit is meghatározza és az egyelőre komolyabb eredményt elérni nem tudó, a médiaközpontból átmentett pártkatnokát tömörítő Frisss.hu felett is bábáskodik. Az mondjuk jó kérdés, hogy miként tudja ellátni ezt a feladatot valaki Budapestről, azt azonban több forrásunk is állítja, hogy korábban a Szombathelyi Hírlap esetében is, és most a készülő Frisss.hu nyomtatott verziójának esetében is Csizmadia határozta meg, hogy mi legyen a lapban. Az impresszumban szereplő felelős szerkesztő és kiadó csak kirakat ember volt. 

Nos Csizmadia neve egyre többször tűnik fel a Szombathelyi Fidesz házi oldalán. Újságnak azért nem lehet nevezni az oldalt, mivel a Médiahatóság nem regisztrálta őket. Ez úgy néz ki bevett gyakorlat fideszéknél, hiszen korábban, a tavaly tavasszal indult, majd tiszavirág életű Szombathelyi Hírlap Szombati Helyi Hírlap is NMHH nyilvántartás nélkül kezdte meg működését. 

Legutóbb tegnap jelent meg Csizmadia neve alatt írás, a már fentebb is említett Ezeket a srácokat se az eszükért szeretjük…címmel. A szerző szinte könnyes szemekkel nosztalgiázik 20 évvel ezelőtti dolgokról, amikor még könyvtárba kellett járni, meg kutatómunka kellett egy szakdolgozat megírásához. Most meg van internet, meg Google, meg kreditrendszer, így hát most sokkal könnyebb diplomát szerezni, mint mondjuk 20 évvel ezelőtt. Akkor minden szebb és jobb volt és nem voltak ilyen buták ezek a mai fiatalok.
 
A szerző éppen csak azt hagyja ki, hogy az egyetemek életébe legutóbb többször is éppen az a kormány nyúlt bele, amelyiknek ő minisztériumi sajtófőnöke volt. De, ha már a butasági faktorszámot próbáljuk meghatározni, akkor 

országosan 100 ezer, csak Szombathelyen 2500 olyan hallgató volt,

aki évek óta nem volt képes egy középfokú nyelvvizsgát megszerezni ahhoz, hogy kézhez kapja a diplomáját.

Volt olyan hallgató, aki 10 év alatt nem tudott középszinten megtanulni egy idegennyelvet a diplomájához. És akkor jött az idei nyár, és a kormány egy tollvonással mentesítette a diplomákat a nyelvvizsgáktól. 

A megyei pártbizottság lapja meg még ujjongó írást is közölt egy olyan hallgatóval, aki 2017-ben államvizsgázott a szombathelyi egyetemen, ám nyelvvizsga hiányában, csak idén júniusban kapta kézhez a diplomáját. A Nyugat-Magyarországi Egyetemre nyert felvételt, az ELTE adta neki a diplomát. Ez ám a fair play. 

Jah mellesleg ez a cikk azt is megemlíti, hogy “Viktória a „felsőfokú kommunikátor asszisztens” végzettségét igazoló oklevelet eljuttatja a munkahelyén a HR-nek, hátha okoz valamilyen változást a megítélésében.” 

Hátha.

Valahogy ez a jelenség Csizmadia Tamást, egy cseppet sem bosszantja. Csak az a fránya gugli.  

Címlapfotó: Pesti Tévé

Szólj hozzá!

Ursula von der Leyen: 4 milliárd 200 millió eurónyi uniós forrást szabadíthat fel Magyarországnak az Európai Bizottság 

A brüsszeli testület szerint Magyarország megfelelően kezelte a korábban kifogásolt jogállamisági problémákat. És egyelőre az ukrán frontra sem kellett katonát küldenünk cserébe.

Win–win: kilenc, a csődbe ment Győr+ számára korábban fenntartott parkolóhelyet adtak vissza a helyieknek

A megszűnt városi médiacég szellem–székháza előtt és mögött is felszabadították a kizárólagos használatú helyeket.

Milyen lehetne Győr másképp? - vizuális ötletpályázaton álmodhatjuk újra a várost

Visszatérhetnek eltűnt épületek, ismert terek kaphatnak új funkciót, de akár egy zöldebb, egészen más Győr is megszülethet a pályázók képein. Szeptember 30-ig várja az ötleteket a Terasz Csoport.

Pintér Bence: Győr a munkások oldalán áll – a polgármester az Audi Hungária Független Szakszervezet 30. évfordulóján beszélt a munkavállalói jogok megerősítéséről

Szerinte a túlóratörvény módosítására, a munkásszegénység elleni fellépésre és valódi országos érdekegyeztetésre is szükség van.

Elhunyt Konkoly Tamás, a Győri Útkezelő mérnöke, egykori NB I-es kézilabdázó

Ötvenedik életévében, hosszan tartó, súlyos betegség után ment el végleg. Konkoly Tamás két évtizeden át dolgozott a győri Útkezelő Szervezetnél, sportolóként pedig a Győri ETO KC irányítója és a 2001-ben egyetemi világbajnoki címet szerző magyar válogatott tagja is volt.

Több mint 2 és fél éve nyomozza a rendőrség a csepregi önkormányzatnál felmerült sikkasztási ügyet

A gyanú szerint önkormányzati épületekből kibontott nyílászárókat építettek be magántulajdonba, valamint olyannak is szállítottak tűzifát, aki erre nem volt jogosult.

Vázolta a celldömölki kórház további sorsát a TISZA-kormány

A cél, hogy minden magyar állampolgár bárhol az országban megfelelő, biztonságos és magas színvonalú ellátáshoz jusson.

Ünnepi kalandok a gyerekeknek: új epizódokkal készülnek a népszerű sorozatok

Az ünnepi időszak közeledtével a gyerekek izgatottan várják, hogy új részeket láthassanak kedvenc műsoraikból.

Végre: alaptörvény-ellenes a szolidaritási hozzájárulás több szabálya – Győr 13 milliárd 100 millió forint miatt fordult az Alkotmánybírósághoz

Pintér Bence a kezdetektől azt mondja, hogy a városra kirótt összeg és annak beszedési módja elfogadhatatlan, júliusban pedig a győri közgyűlés egyhangú támogatásával alkotmányjogi panaszt is benyújtottak.

Kokóst csíptek el a rendőrök Szentgotthárdon

A férfi Ausztriában vette a drogot.

Felújítási praktikák bérbeadás előtt: mit javasolt felújítani?

Amikor egy ingatlant kiadásra szánsz, fontos olyan fejlesztéseket végrehajtani, amik nemcsak javítják a látványt, de a bérlői igényeket is kielégítik.

Elhunyt Brenner József

Vas megye díszpolgára 92 éves volt.

Növeli üzletrészét a Haladás 1919 Kft.-ben Schäfer András

Egy kicsit nagyobb tulajdonos lesz a kistulajdonos.

Magyar Péter szerint az ország működik, és soha többé nem hagyja, hogy megvezessék, cserbenhagyják vagy elárulják

A miniszterelnök 133 nappal a kormány megalakulása után az Országgyűlésben beszélt az eddigi intézkedésekről, az uniós forrásokról és az ellenzék korábbi vádjairól.

Percek alatt elfogyott a lecsó és a csülökpörkölt, több mint 330 ezer forint gyűlt össze a hétvégén a győri vásárcsarnokban

A Nyitott Piacok Napján ezúttal nemcsak bevásárolni lehetett: a jótékonysági főzés bevételével a vakok és gyengénlátók megyei egyesületét támogatták.

Kisebb szabálytalanságokat tárt fel a kormányhivatal az Oladi platón végzett munkánál

A Greenpeace Magyarország bejelentése után azonnal hatósági vizsgálat indult.

Áldozz időt a lefolyók tisztítására!

Egy eldugult lefolyó igazi rémálom.