Az emberi kommunikáció rejtélyét kutatja írásaiban a szombathelyi kötődésű Kustos Júlia

A szombathelyi fiatal versekről, regényekről, alkotásról és irodalomról mesélt a Bájoló eheti rendezvényén.

Utolsó előtti alkalmához érkezett a Berzsenyi Dániel Könyvtár Bájolójának hetedik szezonja. Boros Ferenc ezúttal Kustos Júliát kérdezte verseiről és regényeiről, valamint az irodalomhoz fűződő viszonyáról. Akik rendszeresen olvassák cikkeinket a könyvtár Bájolóiról, azok valószínűleg tudják, hogy Feri ezúttal is szokásos kérdésével kezdte a beszélgetést, vagyis megkérdezte Julcsától, hogy nála hogyan kezdődött az irodalom iránti érdeklődés.

Megtudtuk, hogy kiskorában édesapja gyakran szokta azt mondani róla, hogy hiába beszél hozzá valaki, ő lélekben nincs ott. Bármennyire is meglepő, de ez kicsit még szerinte mostanában is igaz rá. Az egész érdeklődés úgy indult, hogy megtanult olvasni és később nagyon meg is szerette ezt. Majd amikor már szuperül ment a betűfalás, akkor megtanult írni is. Körülbelül 9 éves lehetett, amikor elkezdett naplót vezetni, ami eleinte csak furcsa hobbinak tűnt, de tinédzser éveit is végigkísérte, és tart a mai napig. Ebből jött rá, hogy ami foglalkoztatja azt szavakba tudja önteni. Később pedig arra is rájött, hogy ezeket hogyan tudja kevésbé direkt módon átadni.

Az első versét amit fel is vállal azt 13-14 éves korában írta. Amikre viszont tényleg azt mondja, hogy rendben vannak, azok 21 éves korában születtek. Szerinte ez mindenkinél így van aki ír, hogy csak később érnek be a versek, egyéb írások. Julcsa az ELTE-n szakkollégiumba jár, mivel szociális koleszba nem vették volna fel. Itt azon megtanult irodalmár módjára olvasni, vagyis nem csak kedvtelésből bújja a könyveket. De megtanulta azt is, hogy hogyan kell tanulmányokat írni, valamint sok olyan embert is megismert, akik nagy hatással voltak rá.

Régebben úgy írt verset, hogy inkább szűkítette a mondandóját. Egyre több dolgot akart sejtetéssel átadni, ami gondolkodásra ösztönözi az olvasót. Az utóbbi időben, viszont vannak témák, amiket ki akar bontani és ezekhez jegyzeteket készít. Olyan megoldásokat keres, amikkel a legjobban át tudja adni azt, amiről írni szeretne. A Bizalom című versét egy gyerektábori élmény ihlette, ahol volt egy kislány, akinek öngyilkos lett az apja. Itt egy olyan játékot játszottak, amiben 3 mondatot kellett a gyerekeknek magukról leírni és a többiek kitalálták azt, hogy vajon kiről lehet szó. De szerencsére az egyik táborvezető találta meg a kislány papírját.

Legjobban az emberek kommunikációja és a kommunikáció képtelensége foglalkoztatja. Azt figyeli, kutatja, hogy mi az amitől valaki bezárkózik, mi az amitől valaki ki akar nyúlni, hol zárul be az egyén számára a világ. Egy adott írás személyét aszerint dönti el, hogy működik-e úgy a vers, ahogy azt eredetileg elképzelte. Ha nem működik az én, akkor ő-vel írja át, de az is előfordul, hogy egyes szám második személyben ír. A működés szerinte azt takarja, amikor a vers elindít valamit az olvasóban, gondolatokat, emlékeket, érzéseket indít el benne.

Julcsa szerint kellő idő és ritkább olvasás után lehetséges az, hogy kívülről szemléljük azt, amit írtunk. Változó, hogy mikor érzi késznek a verseit, mert ez egy nehéz folyamat. Régebben olyan barátnőinek küldte el az írásait, akik szintén írtak. De ez nem mindig jó, mert mindenki a saját ízlése szerint mondja el a véleményét, és ez egy idő után egysíkúvá is tenné az írásait.

2018-ban Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjban részesült, amire egy verses kötettel és egy regénnyel pályázott. Bár 1 év alatt kellett volna megírnia ezeket, de még jelenleg is dolgozik rajtuk. Számára egy nagyon boldog időszak volt, mert rengeteget írt és akarta is hogy publikáljanak tőle. 2018 novemberében azt hitte, hogy végzett a verseskötettel, majd ismerősei, a kiadó és később ő is belátta, hogy még nem végzett vele. Az eredeti regénynek is például csak a 10%-a maradt meg, mivel egyszerűen csak leírta azt, amit gondolt, mindenféle összefüggés nélkül. Később azonban rájött, hogy az egyes részletekre is komolyabban kell figyelnie, péládul, hogy ki, mit és miért mond valakinek.

A versírás számára olyan, mintha sok képet nézne, amik gyorsan cikáznak a szemem előtt, neki pedig ezt a cikázást kell leírnia, vagy ki kell ragadnia egy képet. A regény írást úgy jellemzi, mintha egy sötét szobába egy agyagozó korongon kellene valamit alkotni, amit sehogy sem látunk. Ez utóbbit nem lehet impulzusok nélkül, gyorsan csinálni, minden nap foglalkozni kell vele, még akkor is ha nagyon nagyon nincs kedve. Saját bevallása szerint írói szemmel él, és ezt már nem is tudja kikapcsolni. Ez különleges életmód azt takarja, hogy a legapróbb dolgok is szinte folytonos gondolkodásra sarkallják, és különféle folyamatokat indítanak el benne.

A Tisztás munkacímet viselő regénye egy nő szexualitásának megnyilvánulásáról, az úgynevezett előjövetelről, vagy előbújásról szól. Jelenleg azzal próbálkozik, hogy ne csak egy szereplő szemszögéből meséljen. Az emberek reakcióit is feltérképezi, hogy miért és úgy cselekszenek egy adott helyzetben. Szerinte itt csúcsosodik ki alkotói szemmel az önismeret. Zárásul megtudjuk, hogy a verseket nem tudja összeegyeztetni a regénnyel. Ezért ebben az évben csak utóbbival foglalkozik, míg előbbieket csak néha szokta elővenni. Korábban sokszor kiszakadt a regényéből, de megfogadta, hogy idén “benne marad” a történetében.

kultúra Berzsenyi Dániel Könyvtár könyvtár versek Bájoló irodalom Kustos Júlia regények