Az ellenzék érvénytelennek tekinti a szerdai parlamenti szavazásokat

Vágvölgyi Bálint 2018-12-12 14:58:00
Ezért el sem fogadják azok eredményét.

Az ellenzéki frakciók érvénytelennek és törvénytelennek tartják a szerdai parlamenti szavazásokat, ezért azok eredményét sem fogadják el, írja az MTI.

Az ellenzék közösen tartott rendkívüli sajtótájékoztatót, miután a parlament elfogadta a munka törvénykönyvének a munkaidő-beosztás önkéntes megváltoztatásáról szóló módosítását, amit az ellenzéki pártok csak "rabszolgatörvénynek" neveznek.

MSZP

Sajtótájékoztató a parlamenti botrány után:


A szocialista Tóth Bertalan azt mondta, hogy szerdán egy botrányos és törvényellenes ülés zajlott a Parlamentben. A szavazógépek a képviselői kártyák nélkül is működtek, ezért nem lehetett név szerint azonosítani a voksoló képviselőket, ami minden szabályt felülírt - hangsúlyozta. Az MSZP elnöke kijelentette, nem adják fel, folytatni fogják a küzdelmet, de ehhez szükségük lesz a munkásokra és a szakszervezetekre.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezetője szerint példa nélküli volt a szerdai szavazás, mert feltehetően még soha nem fordult elő, hogy az elnök ne a pulpitusról, hanem a saját képviselői helyéről vezényeljen le egy szavazást. Ő is kiemelte, hogy a képviselői kártya nélkül is le lehetett adni a szavazatokat. A Fidesz többek között azt ígérte, mielőtt hatalomra került, hogy a magyar dolgozók oldalára áll. Ehelyett a háttérben olyan stratégiai szerződéseket kötnek a külföldi befektetőkkel, amelyek a magyar munkavállalóknak kárt okoznak - mondta a politikus.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke szintén azt hangsúlyozta, hogy illegitimnek tartják szerdai szavazást. Az, hogy képviselői kártya nélkül is szavazni lehet, az elképesztő visszaélésekre ad lehetőséget - szögezte le.

Vadai Ágnes, a DK alelnöke arra emlékeztetett, hogy az ülésen megjelent Áder János is. Az államfő bebizonyíthatta volna, hogy a köztársaság elnöke, de "jobban érdekelte, hogy megválasszon, három ki tudja kit egy olyan Nemzeti Választási Bizottságba, (...) ami elcsal mindent, amit lehet", mint hogy az emberek millióit érintő "rabszolgatörvénnyel" foglalkozzon - bírált.

Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke azt mondta: az ellenzéki pártok között áthidalhatatlan véleménykülönbségek vannak, de szimbolikus, hogy ebben az ügyben közösen tudnak kiállni. "Mi oda fogunk állni az érdekképviseletek, szakszervezetek és mindenki mellé, akik érzik magukban a bátorságot, hogy szembe menjenek ezzel a nemzetáruló kormánnyal" - fogalmazott.

Szél Bernadett független képviselő is azt kifogásolta, hogy határozathozatalok alatt kártya nélkül is működtek a szavazógépek. Úgy fogalmazott: ha a Fidesznek nem tetszett, ami ma látott, akkor nézzen magába, hogyan akadályozták éveken keresztül az ellenzéki képviselőket jogaik gyakorlásában.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.