Az EFOTT-on lép színpadra az Instagram világsztárja

ugytudjuk.hu 2019-03-19 14:21:00
Először zenél Magyarországon a 12 milliós követőtáborral büszkélkedő olasz milliárdos.

Az 51 éves olasz milliárdost ma már szinte az egész világ ismeri. Vagyonát 500 millió dollár köré tippelik, Instagram követői pedig egyenesen odavannak érte – mind a 12 millióan. Naponta posztolt képei 200 000 like alatt meg sem állnak, de a fél milliós kedvelés sem ritka. Stílusa és tánctudása összetéveszthetetlen, Velencére érkezését pedig legújabb hóbortjának köszönhetjük: a 2019. július 9-15. között rendezett EFOTT fesztiválon DJ-ként fogja szórakoztatni a közönséget.

 

VACCHI elmondása szerint az iskolai évek alatt iszonyatosan félénk és szégyenlős gyerek volt. Nemigen barátkozott, profi síelőként a sport volt az élete. A Bolognai Egyetemet 25 évesen fejezte be és egyből beszállt a családi, gyógyszeripari vállalkozásba. 10 évet csak a munkának és az adósságok kifizetésének szentelt, nyaralás, szabadság és felesleges költekezések nélkül – a ma luxuséletet élő olaszról ezt valószínűleg kevesen gondolnák, pedig állítása szerint már nem a pénz áll nála fókuszban: mindössze olyan vagyont szeretne, amellyel fent tudja tartani saját, illetve barátai életszínvonalát.

 

Következő 10 év aktív vállalkozói lét után ugyanis az akkor 45 éves Gianluca Vacchi rádöbbent, hogy az idő telik, ő pedig nem élvezi azt úgy, ahogy tehetné. Feladatait ekkor átadta bizalmasának, így hirtelen rengeteg szabadideje lett, amit hedonista módon ki is élvezett, az erről készített videókkal és képekkel pedig elkezdte szórakoztatni a világot. Hitvallása, hogy az álmainkért kell élnünk, nem a túlélésért, hiszen így léphetünk ki a megszokott mókuskerékből: Ha nem álmodoztam volna, nem tartanék ott, ahol most. Sokszor beszélek fiatalokkal és megkérdezem, mit akarnak az élettől. A válasz gyakran az, hogy Gianluca Vacchi-k akarnak lenni, de hát ez nem egy munka!– mondta nevetve egyik videós interjújában az 51 éves sármőr.

 

Táncával először J Balvin és Willy William Mi Gente című slágerének klipjében szerepelt, amely 2,2 milliárdos megtekintésnél jár az ismert videómegosztón. Élete az emberek szórakoztatása lett, és ehhez körülbelül egy éve a legjobb utat találta meg: nemzetközi DJ karrierbe kezdett. Sebastián Yatraval közösen kihozták a nagysikerű LOVE című számot, de a rádiókból folyamatosan dübörög a Viento és a Luis Fonsival közös Sigamos Bailando is.

 

– A DJ-k sorát szerettük volna megdobni egy olyan fellépővel, akit először köszönthetünk hazánkban, és aki óriási bulit tud csinálni. Gianluca Vacchi már biztosan ott lesz velünk Velencén, az EFOTT-on, de az egyelőre még talány, hogyan robban be az általában luxus yachttal, helikopterrel vagy meggypiros Rolls-Royce-szal közlekedő olasz milliárdos – mondta el Maszlavér Gábor fesztiváligazgató, hozzátéve, hogy az egyhetes tóparti nyaralások éjszakáit olyan nemzetközi lemezlovasok pörgetik még fel, mint Borgore vagy Tujamo, továbbá a hazaiak közül Metzker Viktória, Ludmilla, Andro és Pixa is.

Szólj hozzá!

Vázolta a celldömölki kórház további sorsát a TISZA-kormány

A cél, hogy minden magyar állampolgár bárhol az országban megfelelő, biztonságos és magas színvonalú ellátáshoz jusson.

Ünnepi kalandok a gyerekeknek: új epizódokkal készülnek a népszerű sorozatok

Az ünnepi időszak közeledtével a gyerekek izgatottan várják, hogy új részeket láthassanak kedvenc műsoraikból.

Végre: alaptörvény-ellenes a szolidaritási hozzájárulás több szabálya – Győr 13 milliárd 100 millió forint miatt fordult az Alkotmánybírósághoz

Pintér Bence a kezdetektől azt mondja, hogy a városra kirótt összeg és annak beszedési módja elfogadhatatlan, júliusban pedig a győri közgyűlés egyhangú támogatásával alkotmányjogi panaszt is benyújtottak.

Kokóst csíptek el a rendőrök Szentgotthárdon

A férfi Ausztriában vette a drogot.

Felújítási praktikák bérbeadás előtt: mit javasolt felújítani?

Amikor egy ingatlant kiadásra szánsz, fontos olyan fejlesztéseket végrehajtani, amik nemcsak javítják a látványt, de a bérlői igényeket is kielégítik.

Elhunyt Brenner József

Vas megye díszpolgára 92 éves volt.

Növeli üzletrészét a Haladás 1919 Kft.-ben Schäfer András

Egy kicsit nagyobb tulajdonos lesz a kistulajdonos.

Magyar Péter szerint az ország működik, és soha többé nem hagyja, hogy megvezessék, cserbenhagyják vagy elárulják

A miniszterelnök 133 nappal a kormány megalakulása után az Országgyűlésben beszélt az eddigi intézkedésekről, az uniós forrásokról és az ellenzék korábbi vádjairól.

Percek alatt elfogyott a lecsó és a csülökpörkölt, több mint 330 ezer forint gyűlt össze a hétvégén a győri vásárcsarnokban

A Nyitott Piacok Napján ezúttal nemcsak bevásárolni lehetett: a jótékonysági főzés bevételével a vakok és gyengénlátók megyei egyesületét támogatták.

Kisebb szabálytalanságokat tárt fel a kormányhivatal az Oladi platón végzett munkánál

A Greenpeace Magyarország bejelentése után azonnal hatósági vizsgálat indult.

Áldozz időt a lefolyók tisztítására!

Egy eldugult lefolyó igazi rémálom.

Óránként 77 millió forint: Győrben és környékén is lenne helye az autópálya-koncesszión megspórolt pénznek

A 82-es új győri bevezetőjét már 2024-ben át akarták adni, az északnyugati elkerülő továbbra is csak előkészítés alatt áll, és a 81-es főút fejlesztése is régóta napirenden van. 

Húsz év fegyházat kért a győri ügyészség a 12 éves féltestvérét szexuálisan bántalmazó férfira

A vád szerint a férfi életveszélyes sérüléseket okozott a mozgásképtelen gyermeknek, majd azt állította, hogy útközben megtámadták őket.

„Józanul is boldogan” – fotópályázatot hirdetnek Győrben, a legjobb képeket az ÁRKÁD-ban állítják ki

Akár 100 ezer forintos utalványt is érhet egy jól elkapott pillanat, a pályaműveket október 18-ig várják.

Eltűnt Bebes István főkonzuli köszöntője a düsseldorfi konzulátus weblapjáról

A diplomáciai poszt további sorsa miatt a Magyar Közlönyt kell figyelnünk.

Valódi biztonságérzet költséghatékonyan: álriasztók és álkamerák szerepe

A mai világban egyre inkább szükségünk van arra, hogy otthonunkat és egyéb ingatlanjainkat nagyobb biztonságban tudjuk.

Nyilvános Orbán Viktor kötcsei beszéde, amiben öt hónap után megfejtette a választási vereség okait: mindenki összeesküdött ellenük, most pedig harcolni kell!

A volt miniszterelnök még mindig Brüsszelről, külföldi titkosszolgálatokról, és a Soros-hálózatról regélt – arról már jóval kevesebb szó esett, hogy neki személyesen mi köze volt a Fidesz földrengésszerű vereségéhez.