Ausztráliában olyan kevés a vécépapír, hogy egy vásárló késsel esett neki egy másiknak egy csomag miatt

ugytudjuk.hu 2020-03-04 14:30:00
Erről is a koronavírus tehet.

Majdnem késelés lett a vége két vásárló veszekedésének Sydney-ben, írja a Metro. Egy férfi és egy nő egy csomag vécépapíron veszett össze, mire egyikük előkapott egy kést, és azzal fenyegette meg a másik vásárlót. A rendőrök azonnal a helyszínre siettek, a nőt elvezették, így nem lett tragédia a sztoriból.

Ausztráliában a koronavírus megjelenése óta úgy viszik a vécépapírt mint a cukrot, néhány üzletben pedig már lekorlátozták, hogy egy vásárló hány csomaggal vihet haza. A vírus miatt az emberek, csak úgy mint Magyarországon, rengeteg olyan terméket vesznek, amivel átvészelhetnek egy esetleges karantént is. Sokan éppen ezért spájzolnak be a vécépapírból is, attól félnek, hogy hosszabb időre a házukban rekednek, ha komolyabb járvány alakul ki.

Az egyik ausztrál bevásárlóközpontban már egy kisebb tömegverekedés is kialakult, amikor az emberek megrohamozták a vécépapírt rejtő polcokat. Videóra is vették a Black Fridayre emlékeztető jeleneteket:

A hatóságok mindeközben azt mondják, nem szükséges ennyire pánikolni, nem valószínű hogy a koronavírus akkora járvánnyá alakuljon, hogy tömeges karantént kelljen bevezetni. Ennek ellenére a világ szinte minden pontján kifosztották a tartós élelmiszereket a boltokban az emberek. 

Szólj hozzá!

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Megjött a milliós számla a Árpád úti győri társasháznak, de a lakók nem hajlandóak szó nélkül kifizetni az MVM követelését

Szerintük nemcsak a földmunka ára kérdéses, hanem az is, hogy egyáltalán szükség volt-e a járda felbontására.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.