Április ötödikén újra megnyitja a kapuit a Sárvári Városi Piac

ugytudjuk.hu 2020-03-30 11:49:00
Viszont rengeteg új szabályt kell majd betartaniuk a vásárlóknak a koronavírus-járvány miatt.

Sárvár Város Önkormányzata április 5-én újra nyitja a városi piacot, ezzel elsősorban a helyi és környékbeli kistermelők munkáját szeretné segíteni, és biztosítani a lakosság folyamatos élelmiszerellátását, írja a közleményében Kondora István, a város polgármestere.

Az árusok és a vevők védelme érdekében azonban több korlátozást is bevezetnek, ezek szerint 

a piac először 2020. április 5-én, vasárnap reggel 6 és 12 óra közt tart nyitva és fogad vendégeket.


A szupermarketehez hasonlóan azt is meghatározzák, hogy az egyes korosztályok mikor látogathatják a piacot, így reggel 6 és 9 óra között a 65 év alatti, 9 és 12 óra között pedig a 65 éves és a feletti korú állampolgárok vehetik igénybe a piac szolgáltatásait. A polgármester azt ígéri, hogy ezen rendelkezés betartását fokozottan figyelemmel fogják kísérni.

Az árusoknak is be kell tartaniuk néhány új rendelkezést, a piacra kizárólag az igazolhatóan élelmiszer-forgalmazással foglalkozó árusok pakolhatnak ki, közülük is csak azok, akik vállalják, hogy tevékenységüket a szükséges védőeszközök használatával (maszk, kesztyű) folytatják a piac működésének teljes időtartama alatt. Az árusítók kizárólag az üzemeltető által biztosított fertőtlenített pultokat használhatják a tevékenységük ellátása közben.

A termékek helyben fogyasztása szigorúan tilos lesz, és kizárólag egy bejáraton keresztül megközelíthető és egy kijáraton lehet távozni,

miközben egyidejűleg maximum 20 személy tartózkodhat az értékesítési területen.

A belépésre várakozók legalább 2 méteres távolságra állhatnak egymástól, a helyes távolság betartását kijelöléssel segíti majd az üzemeltető.

A teljes közlemény itt olvasható:

Security Check Required

null

Szólj hozzá!

Leállította a TISZA-kormány az M87-es, vagyis a Kőszeg-Szombathely közötti 2x2 sávos út megépítését

A Fidesz-kormány 50%-kal túlárazottan akarta, koncesszióban megépíteni.

Terv szerint halad Győr egyik legforgalmasabb kereszteződésének rekonstrukciója a Vidéki Buszpályaudvarnál

Távhővezeték-csere és csőtörés is színesítette a Zrínyi-Hunyadi csomópont felújítását.

Básthy Béla: megnyugtató intézkedésekre van szükség Kőszegen is azbeszt-ügyben

A városban eddig 29 különböző helyen mutatták ki azbeszttel szennyezett kőzet jelenlétét, a történelmi kisváros idegenforgalma azóta jelentősen visszaesett, üresek a szálláshelyek, elmaradnak a vendégek.

Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész - Magyar Péter szerint ezzel az Orbán-rendszer újabb bábjától szabadult meg az ország 

A távozó vezető döntését, az ügyészség függetlenségének megőrzésével indokolta, megbízatása augusztus 25-én szűnhet meg.

Orbán Viktor hazatért, gyorsan kinevezte Bóka Jánost frakcióvezetőnek, és ma már az is biztos, hogy a Fidesz új slágerszava az „önkény” lett

A volt miniszterelnök szerint Magyarországon diktatúra épül, miközben amerikai útját azzal magyarázta, hogy ha itthon marad, akkor sem tudott volna többet tenni.

A mészkőből készült fedkövek előnyei

Milyen anyagból készüljön kerítésének oszlopfedköve? A választék óriási, de a mészkő mindig is népszerű volt, köszönhetően természetességének és esztétikai vonzerejének.

Három mentőhelikopter érkezett a sárvári halálos baleset helyszínére

Egy kisteherautó és egy kisbusz frontálisan ütközött a 84-es számú főúton.

Nemény András: Megegyezésre törekszünk az Oladi Plató ügyében

A polgármester reagált a kivitelezőknek megengedett sűrűbb behajtás miatt érkezett panaszokra.

Suszter maradjon a kaptafánál? - a Republikon Intézet szerint nem csak jogászokból lehet államfő, legalábbis ezt mutatják az európai példák 

Az elemzés szerint a jogi diploma előnyt jelenthet, de sem az Európai Unióban, sem a magyar tapasztalatok alapján nem garanciája a sikeres köztársasági elnöki munkának.

Korrupcióról és közbizalomról beszélget Pintér Bence az Agora Körök rendezvényén ma este 7 órától

A győri polgármester lesz a szervezet következő nyilvános közéleti estjének vendége, szerdán, a Lima Pub & Hostelben.

Bemutatták a 3550 milliárd forintból megvalósuló Baross Gábor vasútfejlesztési programot, aminek keretében megújul a győri vasútállomás is

A város több jelentős vasúti beruházásban is érintett: akadálymentesítik az állomást, felújítják a peronokat, és gyorsabbá válhat a Budapest-Győr vasútvonal is.

Orbán Viktor fellázadt az ellen a rendszer ellen, amit tizenhat éven át saját maga épített fel

A volt miniszterelnök önkényuralmat, felszámolt jogállamot és megszüntetett politikai versenyt emleget, miközben regnálása alatt rendeleti kormányzás, médiatúlsúly, intézményfoglalás és a belső kör példátlan gazdagodása vált a rendszer alapjává.

Graffitiseket csíptek el Szombathelyen

Mindig elkapnak, amikor a falra íro....

Néher András: Ne a tisztességes emberek fizessék meg az építési hulladék leadásának árát!

A TISZA Párt országgyűlési képviselője a lakossági díjfizetés megszüntetését kezdeményezte az illetékes minisztériumnál.

A bűnügyi felügyelet szerepe a magyar büntetőeljárásban

A bűnügyi felügyelet kifejezés talán nem mond sokat mindenkinek, mégis fontos eleme a magyar büntetőeljárásnak.

Ritka pillanat a magyar politikában: a miniszterelnök elnézést kért és elismerte, hogy hibázott

Magyar Péter szerint az általa elkövetett kommunikációs bakik is hozzájárulhattak ahhoz, hogy Polgár Judit végül nem vállalta a köztársasági elnök-jelölést.

Lakossági fórumot tartanak Győrben, a Bisinger József sétány tervezett módosításáról

Július 23-án a Városházán ismertetik az övezeti paraméterek változtatására vonatkozó javaslatot.