Animával szebb az élet

Farkas Bazsi 2019-12-28 11:17:00
Szombathelyt megmozgató koncertet tartott az Anima a Végállomásban.

1998 volt. Már alig vártam a hétvégét, hogy végre színpadon láthassam az Animát. Pfú de király lesz - gondoltam -, hogy azokat a dalokat, amiket betéve tudtunk az osztálytársakkal élőben hallgathatom. Végre. Otthon persze még Animát hallgattam készülődés közben is. Öltözés, egy kis alkohol a lazuláshoz, de nem túl sok, nehogy végül az egészből semmire se emlékezzek. Aztán indulás. 


1998 volt. A taxira sajnáltam a pénzt, így hát megbeszéltük a többiekkel, hogy majd ott találkozunk a Végállóban. Ha messze van, hát messze van, majd csak kiérek egyszer, valamikor. Én nem bánom, ha gyalogolok. Legfeljebb megállok még kifelé egy-két kocsmában. 


1998 volt. Baromi sokan álltak a Végálló előtt. De nem baj, ha hosszú is a sor, mert már ott sok volt az ismerős. El lehet dumálni addig is. Rég nem látott arcokkal kezeztünk, kicsit olyan volt, mintha az egész egyetlen nagy városi osztálytalálkozó lenne, és pár év kihagyás után megint összefutottunk volna egy nagy bulira. 


Bent aztán újabb sorbaállás a ruhatárnál, a büfénél. De kit érdekel, az Anima játszott végre, és mi csak ezt akartuk. A vagány énekesnőt, a jól ismert számokat, az ismerős arcokat, a lazulást, az ugrálást, a zenét, amit most nem egy fülhallgatóval engedtünk a testünkben, hanem egész valónkkal, vele együtt rezonáltunk. 

Szájtátva néztük a Prieger Zsoltit, aki a mi ikonunk, a mi szombathelyi zenei zsenink, aki minden stílushoz úgy nyúl, mintha csak abban tudna létezni, a következő tracknél meg már valami egészen másról bizonyítja be ugyanezt. Évek óta csinálja ezt, és folyton újat, kreatívat, eredetit tud alkotni. Nemrég meg jelentette be, hogy jövőre megint új Anima lemez jön ki. 

1998 volt. Nagyon vártam, és minden percét élveztem, hogy pontosan mennyit játszottak nem tudom, de akár kétszer, vagy háromszor ennyit is el tudtam volna viselni, annyira jók. A koncert véget ért, de mi még maradtunk, hogy kiteljesedhessen az osztálytalálkozó. Szinte mindenki váltott mindenkivel egy-két szót. Aztán lassan elkezdett hazaszivárogni a közönség.

1998 volt. Másnap pedig annyira bántam, hogy elmúlt az előző este. Félkómán az ágyban még egyszer vissza idéztem a dalokat, a fényeket, a hangulatot.

1998 volt, csak éppen csak a tegnap este. Isten éltesse a 25 éves Végállomást! 
 

Szólj hozzá!

Német testvérváros kórusa ad koncertet Győrben a Szentlélek-templomban

Ingyenes hangversennyel érkezik Sindelfingen nagy múltú együttese, a Cappella Nuova és a Stiftshoforchester.

Lakossági fórumot tartanak a győri zártkertekről a városházán

A városvezetés szerint fontos tisztázni, milyen szabályok és lehetőségek vonatkoznak a zártkerti ingatlanokra.

Újra tervezték a kőszegi történelmi belvárost övező Várárok és Várpark zöld területét

Az év junior tájépítésze pályázatra klímatudatos, fenntartható megoldásokat vártak, melyek érzékenyen viszonyulnak a műemléki környezethez, a meglévő zöldfelületi értékekhez és a terület közösségi használatához.

Már nem Kántás Zoltán a Magyar Fürdőszövetség elnöke

A Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője nem is indult újra a posztért.

Cikkünk nyomán feljelentést tett Kósa Roland, Győr alpolgármestere

A fidelitasos Juhász Balázshoz köthető 4 egyesület NKA támogatása vetette fel bűncselekmény gyanúját. 115 millió forintról van szó.

Ingyenes szűrésekkel és egészségnappal várják az érdeklődőket Győr-Újvárosban

Szombaton ismét megrendezik az Egészség-Piac Plusz programot, ahol tanácsadásokkal, vizsgálatokkal és családi programokkal készülnek.

Már a pesszimista forgatókönyvek felé közelít a klímaváltozás – megjelent az új nemzetközi éghajlati jelentés

A kutatók szerint az elmúlt öt évben szinte minden fontos mutató romlott, miközben a másfél fokos cél elérése gyakorlatilag elúszni látszik.

21 Kutatóközpont: tovább nőtt a TISZA Párt előnye, a Fidesz mindössze 20 százalék körül áll

A felmérés szerint a választások óta tovább erősödött Magyar Péter pártja, miközben a társadalom nagy része elszámoltatást vár.

Új fix traffipaxok jönnek Győrbe - védik a gyalogosokat és visszaszorítanák a gyorshajtást

Három új helyszínen telepítenek sebességmérő eszközöket, miközben óvodásoknak osztottak láthatósági mellényeket és megújul az Erzsébet ligeti KRESZ-park is.

Programdömping vár a hétvégén Győrben 

Szakmai eseményektől a családi programokon át a koncertekig és sporteseményekig számos ingyenesen látogatható rendezvény közül válogathatnak az érdeklődők.

Illés Károly: “Senkit nem állt szándékomban megbántani.”

A szombathelyi Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője azt mondja, hogy nem emlékszik már, hogy milyen környezet kommentelte azt emberekre, hogy korcsok.

A háborús vészhelyzet végetértével Homlok Zsolt ismét követelheti a pénzét a Haladás VSE-től

Nem a focicsapatról, hanem a 14 szakosztályt tömörítő egyesülettől van szó.

Ez a nap más, mint a többi - hat év után véget ért a veszélyhelyzet Magyarországon

A koronavírus-járvány, majd az orosz–ukrán háború miatt bevezetett különleges jogrend lezárult, de több intézkedés tovább él törvényi formában.