Amerikában a járvány közepén nyitotta meg a kapuit egy nyári tábor, néhány nap alatt 260-an fertőződtek meg a koronavírussal

Fehér Buda 2020-08-03 18:59:04
Több mint 50 beteg 6 és 10 év között van.

Június 21-én, több száz táborozó előtt nyitotta meg a kapuit egy nyári tábor az amerikai Georgia államban. A tábor azonban csak néhány napig üzemelhetett, a koronavírus-járvány ugyanis utat talált a fiatalok közé, több százan betegedtek meg pár óra leforgása alatt. 

A tábor vezetői június közepén érkeztek meg az erdei területre, ahol 120 dolgozó, és 130 betanításra váró gyakornok csatlakozott hozzájuk. Néhány nappal ezután begurultak a táborozó fiatalokat szállító buszok, összesen 360 gyermek érkezett meg, de nem sokáig szórakozhattak, az első megbetegedést június 23-án jelentették. Ekkor az egyik gyakornok lázasodott be, a rajta elvégzett teszt pozitív eredménnyel zárult. A tábor vezetői ezután hazaküldték a fiatalokat, de a baj már megtörtént, a további tesztelés kimutatta, hogy

összesen 260 ember betegedett meg néhány nap alatt.

A betegek nagy részét a táborozó gyermekek teszik ki, 230 17 év alatti fiatal betegedett meg. A helyzetet már az amerikai járványügy is vizsgálja, a szakértők azt mondják, a fertőzöttek 74 százalékánál jelentkeztek a koronavírus tünetei. A vizsgálat során az is kiderült, hogy a táborban csak a dolgozóknak írták elő a maszkviselést, a fiataloknak nem. A gyermekek fa kunyhókban laktak, ahol több tucatnyian töltötték el az éjszakákat összezárva, így igen gyorsan terjedhetett el köztük a vírus.

 

Hundreds Test Positive For Coronavirus At Georgia Summer Camp | NBC Nightly News

A new report from the CDC finds 260 people, most of them children, tested positive for COVID-19 after attending a Georgia summer camp. Singing and cheering l...

 

A tábort a YMCA nevű cég szervezte, ők azt mondják, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy megállítsák a kór terjedését, de most már bánják, hogy nem fújták le az eseményt. A cég azt mondja, hogy rengeteg szülő kereste meg őket azzal, hogy táborba küldenék a gyermekeiket a nyár folyamán, hogy valahogyan eltereljék a figyelmüket a világjárványról. A YMCA ezért érezte szükségesnek a nyitás, a cég szerint azonban a szülők megértők, nem őket hibáztatják a tömeges megbetegedések miatt.

Forrás: Metro

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.