Állítólag szépen halad a kőszegi Szulejmán kilátó felújítása

Nagy Donát 2020-05-08 10:46:00
Megnéztük. A Jumanji című film következő részét simán le lehetne itt forgatni.

Még februárban tévedtem Kőszeg népszerű kirándulóhelyére, a Szulejmán kilátóhoz. Akkor sajnos meg kellett állapítanom, hogy az emléke sokkal szebb, mint amilyen állapotban megmaradt. A csupán 8 éve épült kilátó és környezete borzalmasan lepusztult volt, gyakorlatilag szétrohadt.

Az akkor készült képeket itt tudja végigpörgetni:



Később Kőszeg önkormányzata azt írta, tavasszal felújítják az egészet.

A napokban enyhítettek a kijárási korlátozásokon, ezért sokan éltek is a lehetőséggel, hogy a természetben töltsenek el egy kis időt barátaikkal, rokonaikkal.

Így minden bizonnyal aktuális a kilátóhely kérdése.

E-mailben kerestem meg ismét a projektvezetőt, és az alábbi kérdésekre szerettem volna választ kapni:

  • Mikor kezdődik meg a kilátó felújítása?
  • Történt-e felmérés azzal kapcsolatban, pontosan miket kell újraépíteni?
  • Készült-e kalkuláció vagy becslés a felújítás áráról?
  • A kihirdetett veszélyhelyet miatt a kormány az önkormányzatoktól jelentős pénzösszegeket vont el (parkolás, gépjárműadó). Ez hátráltatja-e a felújítást?
  • Történik-e vizsgálat arra vonatkozóan, hogy 8 év alatt hogyan pusztulhatott le ennyire a kilátó, keresnek-e felelőst?

Meglepő gyorsasággal érkezett a válasz, azonban Schlögl Krisztián csupán ennyit ír levelében:

A Szulejmán-kilátó és az odavezető lépcső felújításával kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatom Önt:

  • a veszélyes oszlopcsonkokat és kiálló karókat eltávolítottuk a lépcsők környezetéből
  • az elmozdult néhány lépcsőfok igazítása, pótlása folyamatban van
  • a kilátóban lévő panoráma táblák cseréje megvalósult
  • a kilátó mellvédjén levált kövek visszaragasztása megtörtént
  • a zászlórúd javítása és a zászló cseréje megtörtént
  • a kilátó melletti tanösvény tábla cseréje megtörtént, az interaktív forgatós játék javítása is napokon belül megtörténik
  • a kilátóba vezető híd korlátja felújításra került
  • a kilátó melletti parkoló korlátja felújításra került

Arra nem kaptam választ, hogy vizsgálják-e, a nyolc éve 35 millió forint közpénzből épült kilátót ki és miért hagyta a sorsára, miért nem tartották karban az építményt, az ide vezető lépcsőket és ösvényt.

Persze saját szememmel is látni akartam, hogyan halad a munka:

Mivel a felújítás végéről konkrét időpontot nem közöltek, így bízom abban, hogy tavasz végére valóban el fog készülni a rekonstrukció.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.